Soha nem látott mélységekbe süllyedt a közbeszéd Magyarországon, a választási kampány utolsó száz méterén. De vajon csak a kampány ideje alatt lesz farkasa magyar a magyarnak?
A kérdésre a válasz sajnos nem. A választási kampányban zajló acsarkodás csak a termés, a gyűlölet magvának újravetése, és a vetemény gondos kezelése évtizedek óta folyamatos. Ennek megfelelőek az eredmények is. A virtuális, de mostanában fizikai síkra is kivetülő tömény gyűlölet áthatja a mindennapokat, és megmérgezi a magyar-magyar kapcsolatokat úgy Belső-Magyarországon, mint az elcsatolt területeken.
A közösségi média pontosan leképezi (amellett hogy egyszersmind eszköze is) ezt a gyűlöletörvényt. A Facebook csoportokban, oldalakon, ilyen-olyan virtuális közösségekben két mondat után már megy az anyázás, a karaktergyilkosság, a fenyegetőzés, a verbális alázás, egymás virtuális kivégzése. Fontos eszköz a címkézés, ahol a jelzők egészen válogatottak: „mocskos komcsi”, „rohadt náci”, „szemét fideszes”, „tetű jobbikos”, „tápos pannonmagyar”, „bocskoros oláh”, „köcsög ukrán”, „aljas judapesti”, és még hosszan folytathatnánk a sort. A magyar nyelvű bulvármédia, a kamu híroldalak és blogok, a fizetett trollok serege persze előszeretettel keveri még büdösebbre a dolgot, hiszen ez lájkokat, kattintásokat, virtuális majd esetleg valódi szavazatokat is hozhat. A közmédia, melynek a kiegyensúlyozottság és a távolságtartás kellene alapelve legyen, élen jár a féligazságok vagy éppen nettó hazugságok terjesztésében, a karaktergyilkosságok pedig lassan a mindennapos gyakorlat részei.
De honnan is indul az egész? A gyűlölet alapja a bűnbakképzés: ebből nekünk magyaroknak jutott bal és jobboldali egyaránt. Elkezdte a magát baloldalnak nevező társaság a nácizással és rasszistázással, rátett egy lapáttal a külhoniak démonizálásával, a folyamatos, és napjainkban is napirenden tartott ellenünk hergeléssel. Közben sűrűn emlegetik az emberi jogokat, a humanizmust, szolidaritást. A jobboldali, magát nemzetinek és kereszténynek mondó társaság pedig átvette a stílust, a szótárat és a módszereket, csak a célcsoport és a mumus változott. Brüsszel, Soros, migránsok: ez a válasz minden kérdésre, bajra, nyomorra és kínra. Közben pedig beszélnek a szeretet és összefogás erejéről, békemenetről, és ehhez hasonlókról.
Így állunk hát: a XXI század elején, egy maroknyi nemzet a XX század gyűlöletének vámszedői láncán tartva, keresve a kiutat a politikai haszonszerzés aprópénzérere váltott magasztos jelszavak, és a mögöttük kongó morális üresség világából, egy valódi közösségben megélhető, szerethető magyarság felé. Vajon van kiút az öngyűlölet örvényéből?
Barta Béla
