Alternative content

Get Adobe Flash player

A rendszerváltás óta eltelt huszonhét esztendőt követően a váradi polgároknak az idei évben lesz először alkalmuk nyilvánosan is ünnepelni augusztus 20-án.



A földkerekség valamennyi szegletében, ahol magyarok élnek, ünnep ez a nap. Nem csupán állami ünnep, de a teljes nemzet jeles napja ez. E napon emlékezünk az államalapításra, mindazonáltal – dacára a kommunizmus időszakának mindent elferdíteni és kiforgatni akaró lélekrombolásának –, hogy Szent István ünnepe a köztudatban mégsem lett az alkotmány napja, hanem egyszerre maradt meg egyházi és világi ünnepnek, a magyarság hagyományaihoz, keresztény gyökereihez való ragaszkodásnak, jelképnek.

Augusztus 20-a egyúttal az új kenyér ünnepe is, hiszen az aratás végeztével az augusztus közepére eső időszakban már az újonnan aratott búzából őrölt liszt szolgált a mindennapi betevő elkészítéséhez. A református hívek számára szintén méltó jelkép az új kenyér, melyet mindenki számára elérhetővé tesz az úrvacsora osztás augusztus végi időszaka.

Az idei évben a Szent László Egyesület javaslatára Nagyvárad önkormányzata és több civil szervezet közös szervezésében a Szent László tér ad majd otthon az első ízben megszervezett váradi ünnepnek. A cél, egy mindenki számára szerethető, méltó ünnepnap megszervezése, melyen a fő hangsúly a hagyományteremtésen, kulturális értékeink és örökségünk megmutatásán van. Egyúttal fontos a többségi lakossággal való kapcsolatteremtés is, hiszen érteniük és tudniuk kell, mely jeles napok fontosak számunkra, tudnunk kell egymásról, mert ez a kiegyensúlyozott együttélés és egymás elfogadásának első fontos feltétele.

Az ünnep része lesz az új kenyér megáldása, illetve megszentelése, melyből minden, a Szent László téren jelenlévő részesülhet majd. Számos gyermekprogram, kézműves foglalkozások, néptánc és népzene várja majd a főtérre látogatókat, egyúttal az Érmellék ízeit felvonultató vásár, valamint kézműves vásár várja majd az érdeklődőket. A szervezők a későbbiekben valamennyi részletről beszámolnak.

Fontos tudnivaló, hogy a debreceni virágkarnevál másnapján, augusztus 21-én a virágkocsik egy része az önkormányzat és a Szent László Egyesület szervezésében Nagyváradon is felvonul a már megszokott módon, a helyi és határokon túli tánccsoportok látványos kísérete mellett.

A szervezők mindenkit szeretettel várnak. Ünnepeljünk együtt augusztus 20-án, hiszen magyarak lenni jó!

Szükséges flash lejátszó telepítése

Get Adobe Flash player

Impresszum