Alternative content

Get Adobe Flash player

November első hétvégéjén Erdély-szerte lehetőség nyílik megismerni a kelet-európai bérek felzárkóztatásáért elindított béruniós európai polgári kezdeményezést. A lakossági fórumokon a kezdeményezés elindítóinak tehetik fel kérdéseiket az érdeklődők.



Amikor Kelet-Európa csatlakozott az Európai Unióhoz, azt ígérték, béreink hamarosan megközelítik a nyugati országokét. Azóta az árak jelentősen nőttek, de a bérek nem, sőt, a kelet-európai gazdaságpolitika az olcsó munkaerőre és ezzel az életszínvonal alacsonyan tartására épült, ami elszegényedéshez, kivándorláshoz vezetett. Radikális változás nélkül ebből az öngerjesztő, a szegénységet és a leszakadást egyre fokozó helyzetből nem lehet kitörni.

Nyolc kelet-európai ország (Magyarország, Románia, Észtország, Lettország, Lengyelország, Szlovákia, Horvátország és Bulgária) képviselői úgy döntöttek, hogy megálljt parancsolnak ennek a folyamatnak, és európai polgári kezdeményezést indítottak annak érdekében, hogy az Európai Unió alapelvei közé kerüljön be az „egyenlő munkáért egyenlő bért” elve. A kezdeményezést az Európai Bizottság jóváhagyta, ami azt jelenti, hogy ha sikerül uniós szinten egymillió aláírást összegyűjteni, akkor az illetékes szerveknek érdemben foglalkozniuk kell a kérdéssel.

Az aláírásgyűjtés az Európai Unió összes tagállamában, így természetesen Romániában is zajlik, és most lehetőség nyílik arra, hogy az erdélyi magyarok és románok is megismerkedhessenek a kezdeményezés részleteivel, és felmerült kérdéseiket személyesen Gyöngyösi Márton jobbikos országgyűlési képviselőnek, a kezdeményező bizottság elnökének, illetve Dragoş Tîrnoveanunak, a bizottság romániai tagjának tegyék fel. A fórumok helyszínei és időpontjai a  következőek:

Marosvásárhely (Időpont: 2017. november 3. (péntek) 18:30., helyszín: Hotel Plaza, Rózsák tere 46-47.)

Székelyudvarhely (Időpont: 2017. november 4. (szombat) 15:00., helyszín: Siculus Ifjúsági Ház, Kossuth Lajos utca 20.)

Barót (Időpont: 2017. november 4. (szombat) 19:00., helyszín: Művelődési Ház, Kossuth Lajos utca 127.)

Szatmárnémeti (Időpont: 2017. november 5. (vasárnap) 15:00., helyszín: Ankora Mix & Fun, Iuliu Maniu utca 2.)

Nagyvárad (Időpont: 2017. november 5. (vasárnap) 18:30., helyszín: Hotel Maxim, Victor Babeș utca 5.

A helyszíneken természetesen lehetősége lesz a kezdeményezés aláírására, de ezt néhány kattintással online is megteheti bármely uniós ország állampolgára ezen a címen.

[Forrás: berunio.hu]

Szükséges flash lejátszó telepítése

Get Adobe Flash player

Impresszum