Alternative content

Get Adobe Flash player

Újra lehet jelentkezni a mezőgazdasági minisztérium által tavaly indított programba, melynek során azokat támogatják, akik szezonon kívül értékesítenek saját termesztésű paradicsomot.



Évi háromezer euró támogatást kap az a gazda, aki tízáras területen – üveg- vagy fóliaházban – legalább kétezer kilogramm paradicsomot termeszt meg, illetve értékesít a január 1. és május 30., vagy november 1. és december 20. közötti időszakban – ismertette a kormányprogram 2018-ra érvényes feltételeit csütörtökön Zsigmond Sándor, a Hargita Megyei Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Igazgatóság projektfelelőse a gazdáknak szervezett székelyudvarhelyi tájékoztatón. Mint mondta, a tavaly nyolc évre előirányzott programban egy gazda összesen öt alkalommal – évente egyszer – igényelheti a támogatást.

 Az érdeklődők a mezőgazdasági igazgatóságnál jelentkezhetnek. A kormányprogram célja, hogy szezonon kívül is lehessen hazai paradicsomot vásárolni, és az országhatárokon belüli lehetőségek kihasználásával szoruljon vissza az import – magyarázta Török Jenő, a mezőgazdasági igazgatóság vezetője. Rámutatott, talaj jó minőségének köszönhetően egyébként is finomabb a helyben termett zöldség. „Szerencsére kezdett kialakulni egy olyan fogyasztói réteg is, amely szívesebben vásárol hagyományos fajtájú paradicsomokat, így a gazdáknak is megéri termeszteni” – tette hozzá. 

„Nem volt könnyű tavaly meggyőzni az embereket, hogy megéri csatlakozni a programhoz, ezért is örültünk a négy gazdának, aki végül jelentkezett. A mezőgazdasági miniszter nagyon komolyan vette a dolgot, és a feltételek teljesítése után néhány héttel a gazdák meg is kapták a beígért szubvenciót” – fogalmazott Török Jenő. A beszélgetésen egyébként jelen volt a programban tavaly részt vett négy udvarhelyszéki gazda is, akik jó tapasztalataikról számoltak be, és tanácsokkal látták el társaikat. Ők idén is igényelni fogják a támogatást.

Bölöni Ferenc, a mezőgazdasági igazgatóság székelyudvarhelyi kirendeltségének vezetője kijelentette, bármilyen tanácsért fordulhatnak hozzá a gazdák, legyen szó a termesztés mikéntjéről, vagy akár a betegségekről. Mivel többször felmerült a kérdés, arra is kitért, hogy nem jár pénzbüntetéssel, ha valaki jelentkezik a programba, de végül nem teljesíti a feltételeket. Ebben az esetben csak az évi támogatástól esik el. Ő egyébként arra számít, hogy a tavalyi sikereken felbuzdulva idén többen is belefognak a paradicsomtermesztésbe. A beszélgetés zárásaként a paradicsomokat megtámadó betegségekről tartott tájékoztatót, arra is kitérve, hogy miként védekezhetnek ezek ellen a gazdák.

[Forrás: Székelyhon]
Impresszum