Alternative content

Get Adobe Flash player

Csíkszeredában a megyeháza bejáratától és a tanácsteremből is el kell távolítani a székely zászlókat: a Marosvásárhelyi Ítélőtábla megerősítette a Hargita Megyei Törvényszék erre vonatkozó végzését. A megyei önkormányzat elnöke szerint megvárják a jogerős ítélet indoklását, és annak elemzése után határoznak a továbbiakról.



Másodfokon is veszített a Méltóságért Európában Polgári Egyesület (ADEC) által indított perben a Hargita megyei önkormányzat, a megyei önkormányzati képviselő-testület és a testület elnöke.

Az elsőfokú ítélet, amelyet idén tavasszal hozott meg a Hargita Megyei Törvényszék, arra kötelezi az alpereseket, hogy a „Székely Nemzeti Tanács kék-arany színű, székely zászlóként is ismert lobogóját, amelyet a megye zászlójaként fogadtak el”, távolítsák el a megyeháza tetejéről, az épület bejáratától, és a tanácsteremből is, ahogy ezt a Dan Tanasă vezette egyesület kérte. Időközben a megyei tanács fellebbezett, ennek elutasításáról döntött október 19-én az ítélőtábla.

„Az igazságszolgáltatás végzi a dolgát, mint ahogy mi is” – nyilatkozta Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, miután azt kérdeztük, eleget tesznek-e a végzésnek. Az elnök szerint megvárják a jogerős ítélet indoklását, és annak elemzése után határoznak a továbbiakról.

„Megvizsgáljuk, mi az, ami miatt számunkra kedvezőtlen döntés született, és kezelni fogjuk ezt az ügyet továbbra is, hiszen nem először vagyunk ilyen helyzetben. Megyezászló kell, a törvény a mi olvasatunkban erre kötelez, ennek mentén megyünk tovább” – tette hozzá.

[Forrás: Székelyhon]

Szükséges flash lejátszó telepítése

Get Adobe Flash player

Impresszum