Alternative content

Get Adobe Flash player

Méltányolandónak tartja az RMDSZ ügyvezető elnöke az EMNP-nek azt a döntését, hogy független jelölteket sem indítanak a választásokon. Kovács Péter szerint ez alapot adhat a szövetség és a Néppárt közötti jövőbeni tárgyalásokra.



„Ez volt az egyedüli logikus lépés a részükről, amellyel nem ártanak. Nem ártanak elsősorban saját maguknak, mert az EMNP újra és újra falnak ment, ahányszor részt vett a választásokon” – nyilatkozta a Maszolnak az ügyvezető elnök.

Kovács Péter olyan szempontból méltányolja a döntést, hogy az EMNP így nem árt a magyar közösség parlamenti képviseletének. „Ha függetleneket támogatnak, az gyengítette volna az RMDSZ-t” – magyarázta.

A politikus emlékeztetett: az RMDSZ és az MPP együttműködése oda vezethető vissza, hogy 2012-ben a polgári párt úgy döntött, nem indul a parlamenti választásokon. Rá két évre, 2014-ben már sikerült szorosabbra fűzni a viszonyt a két politikai szervezet között. Kovács szerint ez is azt jelzi, hogy az RMDSZ az összefogásra törekszik, akivel csak lehet, mert ez a magyar közösség elvárása is.

Az ügyvezető elnök kérdésünkre kijelentette: az EMNP döntése alapot adhat a szövetség és az Néppárt közötti jövőbeni tárgyalásokra is. „Nyilván, ha jelöltek nélkül ugyan, de minden nap felmossák a földet az RMDSZ-szel, akkor ezen nem segítenek. De ez a döntésük alapot adhat a tárgyalásokra” – nyilatkozta Kovács Péter.

[Forrás: Maszol]

Szükséges flash lejátszó telepítése

Get Adobe Flash player

Impresszum