Alternative content

Get Adobe Flash player

Mint ismeretes, tizenegy nap után a hatóságok eltávolították az RMDSZ óriásplakátjait, melyben a Szövetség Erdély megvédését hirdette attól a központosított bukaresti hatalomtól, melytől egyébként évente 4-4.5 millió eurónyi támogatást kap. A hatóság fellépése elítélendő, ugyanakkor ki kell mondanunk: az RMDSZ kettős mércét alkalmaz, amikor magát mártírként tünteti fel a kialakult helyzetben, miközben hasonló esetekben korábban cinkosul hallgatott.



Ez úton is emlékeztetnem kell az RMDSZ vezetőit arra, hogy 2012 májusában és novemberében az Erdélyi Magyar Néppárt által kihelyezett, a kétnyelvűséget és az autonómiát – nem pedig egy visszatetsző választási szlogent – hirdető óriásplakátokat a hatóságok egy nap alatt eltávolítottak. 2015 nyarán Kolozsvár Városi Tanácsa – melyben az RMDSZ képviselői is helyet foglaltak – még csak nem is engedte kihelyezni az autonómiát népszerűsítő óriásbannert. 2016 januárjában a szintén kétnyelvűséget hirdető plakátunkat kevesebb mint egy nap alatt sikerült eltüntetniük. A szóban forgó esetek egyikében sem állt ki az RMDSZ a magyar közösség mellett, hanem a központosított román államhatalmat kiszolgálva – mely ellen az óriásplakátokon most oly vehemensen ágált – cinkos módon hallgatott – írja közleményében Fancsali Ernő, az Erdélyi Magyar Néppárt kolozsvári elnöke.

Fontos megjegyezni: elítéljük a szólásszabadság ily mértékű megsértését, ugyanakkor azt is látnunk kell, hogy e történéseknek teljes magyar közösségünk, nem pedig az RMDSZ az áldozata. Az általuk plakátokon hirdetett elvekkel egyetértünk, a decentralizációs folyamatot támogatjuk, a történelmi régiók megerősítését a kezdetektől szorgalmazzuk, ugyanakkor elutasítjuk, hogy az RMDSZ e fontos elveket kompromittálja és – az autonómiához hasonlóan – egyszerű választási szlogenekké téve elhiteltelenítse. Bízunk abban, hogy az RMDSZ jogorvoslatra lel plakátügyben, s bár ezer szállal kötődnek a központosított hatalomhoz, valóban sikerül megvédeniük Erdélyt Bukaresttől – zárja közleményét Fancsali.

[Forrás: EMNP közlemény]

Szükséges flash lejátszó telepítése

Get Adobe Flash player

Impresszum