Alternative content

Get Adobe Flash player

A külföldiek nem érdeklődnek a székelyföldi mezőgazdasági területek iránt, legalábbis egyelőre, mivel a túlságosan felaprózott, nadrágszíjparcellákon nem lehet hatékonyan gazdálkodni – mondta el újságírói kérdésre Könczei Csaba, a Kovászna megyei mezőgazdasági igazgatóság vezetője.



Az agrárszakember szerint Háromszéken jelenleg lehetetlen 50 hektár egybefüggő termőföldet vásárolni, inkább az jellemző, hogy a helyi nagygazdák bérbe veszik, majd meg is vásárolják a kisebb parcellákat, ha a tulajdonos az eladás mellett dönt. 

Könczei Csaba elmondta továbbá, az elmúlt év eleje óta Kovászna megyében nem kevesebb, mint 1949 adásvételi szerződést kötöttek, amelyek alapján mindössze 2642 hektár mezőgazdasági terület cserélt gazdát. A területek kétharmadát szabadeladásban értékesítették, 331 esetben élt a vevő elővásárlási jogával, általában a bérlők vették meg az általuk megművelt földet. Sok esetben a korábbi zsebszerződéseket hivatalosították.

Bíró Blanka
[Krónika]

Szükséges flash lejátszó telepítése

Get Adobe Flash player

Impresszum