Alternative content

Get Adobe Flash player

Románia erőforrásai nem teszik lehetővé a PSD 'fantáziaprogramjának' gyakorlatba ültetését – jelentette ki a Népi Mozgalom Párt (PMP) elnöke. Traian Băsescu szerint "Liviu Dragnea álma előrevetíti a katasztrófát.'



„Egyértelmű, hogy Románia, a jelenlegi erőforrásaival, nem tudja megvalósítani azt a programot, amellyel a PSD megnyerte a választásokat, és amelyet Liviu Dragnea még a választások után is emleget. Szegény feje annyira beleszeretett a saját választási hazugságába, hogy még évek múltán is azt fogja hajtogatni, hogy egy olyan kormány miniszterelnöke lehetett volna, amely arra az illúzióra építi programját, hogy egy ország túl fogja élni, ha az állam bevételeit lecsökkentik és abnormális módon megemelik a költségeket” – írta Traian Băsescu szombaton a Facebook-oldalára. 

A nacionalista, magyarellenes PMP elnöke hozzátette, pártja a parlamentben hatékony ellenzékként szeretné megakadályozni azt a katasztrófát, amely Dragnea „fantáziaprogramjának” gyakorlatba ültetése esetén be fog következni. „Politikai szövetségesekkel vagy azok nélkül, de a PMP harcolni fog az ország makrogazdasági egyensúlyáért” – jelentette ki a volt államfő. 

[Forrás: Agerpres]

Szükséges flash lejátszó telepítése

Get Adobe Flash player

Impresszum