Alternative content

Get Adobe Flash player

A szenteste elkövetett erőszakos bűncselekmények száma 24 százalékkal csökkent a tavalyi évhez viszonyítva.



Ez annak is köszönhető, hogy több mint tízezer rendőr teljesített szolgálatot, a szokásos beosztáson felül, a karácsonyi időszakban. A rendőrök a tömegeket vonzó helyszíneken, tereken és az országutakon is figyelemmel kísérték a közrend betartását – írja tájékoztatójában az Országos Rendőr-felügyelőség.

A közlemény szerint a rendőrök aktív részvételének köszönhetően a karácsony első napján észlelt kihágások és bűncselekmények száma 24 százalékkal csökkent az előző évhez képest. A súlyos közúti balesetek száma tizennégy százalékkal csökkent ebben az időszakban az elmúlt évekhez viszonyítva.

A román rendőrség hétfőn leginkább a forgalmi dugók elkerülésére és a balesetek megelőzésére fekteti a hangsúlyt. Ugyanakkor arra kérik a lakosságot, hogy tájékozódjanak az utak állapotáról, mielőtt hosszabb útnak indulnak, gépjárművüket szereljék fel a téli viszonyoknak megfelelően és kövessék a közlekedési rendőrök utasításait - áll a rendőrség közleményében.

[Agerpres]

Szükséges flash lejátszó telepítése

Get Adobe Flash player

Impresszum