Alternative content

Get Adobe Flash player

A nép ügyvédje, Victor Ciorbea lemondását követelte néhány száz tüntető szerda este Kolozsváron.



A tiltakozók a város központjában gyűltek össze, olyan jelszavakat skandálva, mint „Lemondani!”, „Le Ciorbeával!”. „Üzenetünk az egész politikai szférának szól, éspedig, hogy a civil társadalom nem tűr semmiféle eltérést a törvények tiszteletétől” – hangsúlyozta a hangosbemondón az egyik felszólaló. 

Victor Ciorbea múlt héten jelentette be: alkotmányossági kifogást emelt a kormány működését szabályozó, 2001/90-es törvény 2. cikkelye ellen, amely kimondja, hogy olyan személyek lehetnek a kormány tagjai, akik esetében nem áll fenn összeférhetetlenség, és akiket nem ítéltek el jogerősen bűnvádi perben. 

A nép ügyvédje által kiadott közlemény szerint „a 2001/90-es törvény 2. cikkelye áthágja a hatalmi ágak közti egyensúlyra vonatkozó jogszabályt, ugyanakkor nem felel meg a kiszámíthatóság és az arányosság alkotmányos elvének”. Ciorbea tagadta, hogy erről a kérdésről tárgyalt volna Liviu Dragneával, a PSD elnökével. 

Szükséges flash lejátszó telepítése

Get Adobe Flash player

Impresszum