Alternative content

Get Adobe Flash player

Gheorghe Duțu szerint az aranyon és ezüstön kívül mást nem lehet bányászni Verespatakon. Az ANRM (Agenției Naționale pentru Resurse Minerale) elnöke a verespataki különbizottság ülése után nyilatkozott így. Számítanak katasztrófákra.

ANRM (Agenției Naționale pentru Resurse Minerale) elnöke, Gheorghe Duțu kifejtette: "Az eddig végrehajtott és laboratóriumi körülmények között kielemzett felmérések alapján kijelenthető, hogy Verespatakon az aranyon és ezüstön kívül nincsenek egyéb bányászati célokra is alkalmas anyagok. Nem tudjuk százalékosan kifejezni annak a lehetőségét, hogy a jövőben értékes, bányászható anyagot találnánk. Teszteket hajtottunk végre, és az eredményeket nemzetköz és elismert laboratóriumokban elemeztük. Tehát elmondható,hogy azok az elemek, amelyek fellelhetőek a térségben, nem érik el a bányászathoz szükséges minőségi mutatókat"- emelte ki ANRM elnöke. Duțu a továbbiakban kifejtette, hogy a beruházóval kötött megegyezés alapján a Verespatakon kitermelt nemesfém 17%-a lenne arany, 83% lenne ezüst. A különbizottságban résztvevő képviselőknek október 20-ig kell befejezniük jelentésüket.


Semmi sem maradna a hegyekből...
Semmi sem maradna a hegyekből...


Mindeközben, a környezetvédelmi miniszter, Rovana Plumb a projekt érdekében felsorolta azokat a környezetvédelmi garanciákat, melyeket a Rosia Montana Gold Corporation vállalna. Ezek szerint a cég évi 146 millió dollárt utalna a román állam számlájára környezetvédelmi kompenzációként, valamint (várható) környezeti katasztrófa esetén többletbefizetést eszközölne 25 millió dollár értékben. A bánya megnyitása mellet érvelnek a munkahelyteremtés okán is. Ezek szerint a bánya megépítésének időszaka alatt 2300 embernek biztosítanának munkát, a működtetéshez pedig 900 alkalmazottra lenne szükség.


A megnyitás és üzemeltetés esetén 300 tonna aranyat és 1400 tonna ezüstöt kívánnak kisajtolni a hegyekből. A bányát támogató, azt modernek tartó kormányzati szakértők szerint a mennyiséget és a méreteket tekintve Románia Európa legnagyobb aranykitermelő országává lépne elő,már ha zöld utat kap a projekt.  A kétes büszkeségre okot adó elsőség azt jelentené, hogy Románia lehagyja az eddigi európai aranykitermelő éllovasokat, Finnországot és Svédországot. A bányát ellenző szakértők rámutattak, hogy a svéd és finn bányák méretükkel eltörpülnek a  Verespatakra tervezett mellett, valamint azok nem lakott térségben, a sarkkörön túl vagy ahhoz közel, a tundrán lettek kialakítva.


[Forrás: agerpres.ro, ittHON.ma]

Szükséges flash lejátszó telepítése

Get Adobe Flash player

Impresszum