Elutasította a korrupciós bűncselekményekkel vádolt Horváth Anna volt kolozsvári alpolgármester kifogásait a táblabíróság pénteken, és megállapította, hogy a korrupcióellenes ügyészség (DNA) szabályosan gyűjtött bizonyítékokat az ügyben.



Horváth Annát befolyással való üzérkedés és pénzmosás vádjával állította bíróság elé a DNA tavaly decemberben, arra hivatkozva, hogy hatvan fesztiválbérletet fogadott el a júniusi választási kampányban tevékenykedő önkéntesei számára egy ingatlanfejlesztőtől, cserében pedig állítólag megsürgette számára a városházán egy építési engedély kiadásához szükséges jóváhagyások kibocsátását.

A per előzetes szakaszában hozott végzés ellen három napon belül lehet fellebbezni. Ha a pénteki határozat jogerőre emelkedik, megkezdődhet a per érdemi tárgyalása.

[MTI]

Impresszum