Alternative content

Get Adobe Flash player

Felakasztva találtak rá Mike Zoltán református lelkészre a parókia fáskamrájában, Szilágysomlyón. A rendőrség gyanús haláleset miatt indított nyomozást.



Maria Sorina Cristea, a Szilágy megyei rendőrség szóvivője a Mediafax tudósítójának kedden elmondta, egy 57 éves férfira felakasztva találtak rá szilágysomlyói otthona fáskamrájában hétfőn délelőtt.

A rendőrség gyanús haláleset miatt indít nyomozást, a férfi holttestét pedig a zilahi sürgősségi megyei kórházba szállították boncolásra, hogy megállapíthassák az elhalálozás pontos okát. A helyszínre több mentőegység érkezett, azonban nem sikerült újjáéleszteniük a férfit.

A szenvtelen és kíméletlen rendőrségi és hírügynökségi jelentésen túl annyit mindenképpen érdemes közölni az olvasókkal, hogy Mike Zoltán tiszteletes búcsúlevélben köszönt el szeretteitől és híveitől, úgyhogy az idegenkezűség gyanúja csak a hivatalos szervek és a bulvármédia túlbuzgóságáról és dilettantizmusáról árulkodik.

A szilágysomlyói gyülekezetben negyedszázadon át közmegelégedésre szolgált, három gyermeket felnevelt református lelkipásztort július 12-én 15 órától kísérik utolsó földi útjára a somlyói templomból.

Szükséges flash lejátszó telepítése

Get Adobe Flash player

Impresszum