Alternative content

Get Adobe Flash player

Cáfolja Kulcsár-Terza József, hogy a Sepsiszéki Székely Tanács tisztújításán őszig kapott haladékot az autonómiatervezet benyújtására. A Magyar Polgári Párt (MPP) Kovászna megyei elnöke közölte, a sajtóból értesült az állítólagos számonkérésről, illetve arról, hogy a tanácstól őszig kapott újabb haladékot a statútum benyújtására.



„Ez valótlanság, ilyen beszélgetésre nem került sor, és vita sem volt. A tisztújításon valóban felszólaltam, és kifejtettem a véleményemet, miszerint minél előbb be kell nyújtani a tervezetet, konszenzusra kell jutni a kérdésben, de ezt önként tettem” – szögezte le a politikus. Az RMDSZ színeiben parlamenti képviselői mandátumot szerzett politikus rámutatott: már csak azért sem kaphatott „újabb haladékot”, mert korábban sem egyeztettek a benyújtás időpontjáról a Székely Nemzeti Tanáccsal (SZNT), illetve helyi szervezeteivel. 

Kulcsár-Terza ugyanakkor emlékeztetett: az SZNT nem támogatta, hogy a Magyar Polgári Párt (MPP) két politikusa az RMDSZ színeiben indult a tavalyi parlamenti választásokon. A kampányban ugyan Gazda Zoltán, a Sepsiszéki Székely Tanács elnöke kiállt mellette, de hangsúlyozta, hogy ezt magánemberként teszi. 

Kulcsár-Terza arra reagált, hogy a Sepsiszéki Székely Tanács szerdán Sepsiszentgyörgyön rendezett tisztújító ülésén – az SZNT csütörtöki közleménye szerint – számon kérték a parlamenti képviselőn az autonómiastatútum parlamenti beterjesztését. A tisztújítást követően kibocsátott közlemény szerint Gazda Zoltán elnök beszámolójának egyik pontját követte vita. Ezen számon kérték Kulcsár-Terza képviselőtől – aki sepsiszéki küldött is –, hogy miért nem terjesztette be a parlamentben az autonómiastatútumot. 

A közlemény szerint az RMDSZ listáján a parlamentbe jutott MPP-s képviselő „a bizalom jegyében” újabb haladékot kapott őszig „ígéretének valóra váltására”. Kulcsár-Terza egyébként hangsúlyozta: az autonómiatervezetet még ebben az évben be kell nyújtani, 2018-ban ugyanis a román egyesülés centenáriumának apropóján a többségi társadalom provokációként értékelheti a kezdeményezést. A képviselő szerint a dokumentumot már tavasszal elő kellett volna terjeszteni, amikor a Grindeanu-kormány ellen benyújtott bizalmatlansági indítvány kapcsán kitört a magyarellenes diskurzus. „Mi akkor nagyon keveset kértünk, mégis hatalmas hisztéria lett belőle. Akkor kellett volna benyújtani az autonómiatervezetet, hogy mutassuk fel valós igényünket. Az RMDSZ nincs kormányon, nincs mit veszítenünk” – fogalmazott a politikus. Úgy véli: a tervezet kapcsán konszenzusra kellene jutni, és egyetlen statútum mögé kellene felsorakoznia az egész erdélyi magyarságnak, mert az „autonómiaigény nem valamelyik párté vagy civil szervezeté, hanem Székelyföldé”. 

Kulcsár-Terza József közölte: ha nem sikerül megegyezni, ősszel egyedül is benyújtja a tervezetet.

[Forrás: Krónika]

Szükséges flash lejátszó telepítése

Get Adobe Flash player

Impresszum