Alternative content

Get Adobe Flash player

Rohamosan terjed a rühesség a Kolozs megyei Désen élő cigány közösség körében – hívta fel pénteken a prefektusi kollégium figyelmét a Roma Párt területi koordinátora.



Calistenius Trancă szerint több mint 300 rühatka-fertőzéses esetet jegyeztek Désen. „Fertőzési góc alakult ki, nincs víz, nincs csatornahálózat, az emberek a bokorban végzik a dolgukat. Kezeljük a rühvel fertőzötteket, de nem kaptunk kéntartalmú kenőcsöt, a dési önkormányzattól nem kaptuk meg a beígért 2000 lejt. Mindenki csak ígérget, a polgármester számba sem vesz bennünket, folyton hazudnak nekünk” - idézte az Agerpres a Roma Párt képviselőjét, aki szerint a Kolozs megyei egészségügyi igazgatóság is tud a helyzetről.

A dési alpolgármester a prefektusi kollégium ülésén hangsúlyozta, az önkormányzattól várt pénzösszeg nem jelent megoldást a problémára, a napokban azonban elindul egy európai uniós támogatással megvalósuló projekt, amelynek fő célja a sebezhető közösségek támogatása. 

A megyei egészségügyi igazgatóság vezetője szerint a rühesség kezelése csak a személyi higiénia alapelveinek szigorú betartása mellett lehet hatásos. „A dési roma közösségben azonban nincs víz. Volt egy kísérlet arra, hogy az egyik iskolai bentlakásban biztosítsanak lehetőséget a roma közösség tagjainak a mosakodásra és nagyon rossz állapotban levő ruháik kimosására. Senki nem csukja be előttük az ajtót” –fogalmazott Mihai Moisescu-Goia. Aurel Cherecheş prefektus a pénteki ülésen felszólította az ügyben illetékeseket, hogy kezeljék prioritásként a helyzet megoldását.

[Forrás: kronika.ro]

Szükséges flash lejátszó telepítése

Get Adobe Flash player

Impresszum