Alternative content

Get Adobe Flash player

Sepsiszentgyörgyön a más megyékből bevonuló szélsőséges fiatalok harsány kiabálása jellemezte pénteken december elseje „megünneplését".

Képünk illusztráció
Képünk illusztráció


A Noua Dreaptă - Új Jobboldal nevű szélsőséges nacionalista párt más megyékből érkezett tagjai már negyedik alkalommal csatlakoznak rá a helyi románság rendezvényére, meghatározva annak a hangulatát. A háromszéki megyeszékhelyen pénteken 9.30-kor a város főutcáján való felvonulással kezdődött meg a december 1-i ünnepség. A hivatalos ünnepi rendezvényhez csatlakozott a Noua Dreaptă – Új Jobboldal szervezet, amely az őket kísérő csendőrök szerint 9 megyéből mintegy 70 fiatalt toborzott az „egyesülés menetének” nevezett demonstrációhoz.

A Noua Dreaptă tagjai rendfenntartók kíséretében érkeztek Sepsiszentgyörgyre, ahol az Erzsébet park melletti katolikus templom  közelébe parkolták le járműveiket. A mintegy 70 fős csoport rendőri és csendőri kísérettel vonult az ortodox katedrális elé, ahol csatlakoztak az ünneplőkhöz, több méternyire lemaradva vonultak az ünneplő helybéliek mögött.


Mindannyian román nemzeti zászlót és az Új Jobboldal jelképét lobogtatva vonultak végig a városközpontban, és hangosan skandálták, hogy „Hargita és Kovászna Román föld”, „A román nyelv az egyetlen uralkodó” „Románia nemzetállam”, „Börtönbe az autonómiával” és „Nagyrománia a régi határok között” illetve énekeltek hazafias énekeket.

A Mihai Viteazul térre érve kifeszítették a „Románia nemzetállam, egységes és oszthatatlan” feliratú bannert és egy óriási román nemzeti zászlót. A hivatalos ünnepség idejére elnémultak, meghallgatták az egyházi beszédeket, Sebastian Cucu prefektus, és Codrin Munteanu egykori prefektus szónoklatát, végignézték a hosszúra nyúlt koszorúzást, és a néhány ünneplő által eljárt hórát.

Amikor a helyiek kezdtek elszéledni, az Új Jobboldal tagjai beálltak a Mihai Viteazul szobor elé, zászlóikat lengetve énekelték az Avram Iancuról szóló hazafias dalokat, és azt, hogy Mi vagyunk a románok, itt örökké urak (Noi suntem români, aici pe veci stăpâni).

A felvonulás és a rendezvény alatt végig esett az eső, így nem voltak még bámészkodók sem, csak néhány újságíró nézte végig a járdáról a kiáltozó vasgárdisták menetét. Az eső miatt maradt el valószínű a beharangozott légi parádé is. A felvonulás, és az ünnepség 9.30- kor kezdődött, de délre már kiürült a város, a vasgárdista párt tagjai a csendőrök kíséretében visszamentek autóikhoz, és távoztak.

[Forrás: maszol.ro]

Szükséges flash lejátszó telepítése

Get Adobe Flash player

Impresszum