Alternative content

Get Adobe Flash player

Több százan tüntettek szerda este a parlament előtt az igazságszolgáltatás törvényeinek módosítása miatt.



A tiltakozók este nyolc után Románia és az Európai Unió zászlóival vonultak a parlament épülete elé. Többen közülük 'Tolvajok', 'PSD, a vörös pestis', 'El a kezekkel az igazságszolgáltatásról' feliratú táblákat tartottak a magasba. 


A tüntetők megpróbálták lezárni az úttestet, de a csendőrök megakadályozták őket ebben.  Egy tüntetőt, aki nem volt hajlandó elhagyni az úttestet, bekísértek a csendőrök. Egy másik tüntető azt állítja, hogy egy autó, amely a parlament udvaráról hajtott ki, csaknem elütötte. Ebben az ügyben is kivizsgálást indítottak. 

A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) képviselői kijöttek a tüntetők közé, akik tapssal fogadták őket. Dan Barna pártelnök bejelentette, hogy sikerült megakadályozniuk azt, hogy a bírák és ügyészek statútumát végső szavazás alá bocsájtsák, és arra biztatta a jelenlévőket, hogy folytassák a tiltakozást.

Tüntetés volt Kolozsváron is, ahol este hét óra után mintegy 200 személy gyűlt össze, hogy tiltakozzon az igazságszolgáltatás törvényeinek módosítása ellen. Az egybegyűltek kormányellenes feliratú táblákkal vonultak fel és Szociáldemokrata Párt (PSD) ellenes jelszavakat skandáltak. 

[Agerpres]

Szükséges flash lejátszó telepítése

Get Adobe Flash player

Impresszum