Alternative content

Get Adobe Flash player

A tervnek neve is van, mégpedig „Ezer év Erdélyben, száz év Romániában". A hangzatos, bár kissé félrevezető (ugyanis őseink a Magyar Királyságban éltek, kivéve az Erdélyi Fejedelemség időszakát) elnevezésű programtervről Kelemen Hunor beszélt az SZKT tagok előtt.



Az MTI beszámolója szerint a politikus elmondta: az RMDSZ az Ezer év Erdélyben, száz év Romániában című programsorozattal készül az Erdély és Románia egyesülését kimondó 1918-as gyulafehérvári nagygyűlés centenáriumi évére. Hozzátette: azt szeretnék felmutatni, hogy az erdélyi magyarság Románia értékteremtő közössége, és ekként szeretne megmaradni. "Ehhez a gyulafehérvári ígéretek betartásán keresztül vezet az út" – jelentette ki Kelemen Hunor. 
    
Az RMDSZ elnöke hozzátette: az erdélyi magyarság a múlton nem tud osztozni a román többséggel, de a jövőt talán együtt tudja tervezni vele. –„Talán sikerül a bizalmi szintet olyannyira megemelni, hogy képesek legyünk a közös jövő építésére" – tette hozzá Kelemen Hunor. Szerinte az igazságosság évének kinyilvánítására az 1848-as forradalom és szabadságharc 170. évfordulója és az igazságosnak nevezett Mátyás király trónra lépésének az 560. évfordulója teremt alkalmat. 
    
Az Ezer év Erdélyben, száz év Romániában című programsorozat részleteiről Porcsalmi Bálint ügyvezető elnök beszélt. Elmondta: a programokkal az erdélyi magyar közösséget, a román közvéleményt és a nemzetközi döntéshozókat is meg kívánják szólítani. 
    



A magyar közösségnek szánt programok között említette, hogy összeállítják az erdélyi magyarság arcképcsarnokát, összegyűjtik az elmúlt száz év erdélyi magyar képzőművészetének legfontosabb alkotásait. A magyar kultúra napján drámapályázatot hirdetnek, és összeállítják az elmúlt száz év magyar kronológiáját. Dokumentumfilmekkel és Erdély hat városát érintő előadássorozattal, valamint három konferenciával kívánják áttekinteni az erdélyi magyarság történetét. Porcsalmi Bálint azt is bejelentette, hogy 2018-ban elkészül az erdélyi magyar intézmények katasztere. 
    
A román közösséget kétféle román nyelvű „magyarságkampánnyal" kívánja megszólítani a szövetség: egy tájékoztató kampánnyal és egy provokatív, a sztereotípiákat viccesen kiforgató kampánnyal is. 
    
A nemzetközi közösséget egy állandó angol és német nyelvű tartalomszolgáltatással célozza meg az RMDSZ. Ezen keresztül a megoldásra váró kisebbségi kérdésekre, a jogtiprásokra akarja felhívni a figyelmet a szövetség, és ellensúlyozni akarja az utóbbi hónapokban felerősödő, a magyar közösséget lejárató és az RMDSZ-t hiteltelenítő nemzetközi kampányt.

[MTI nyomán]

Szükséges flash lejátszó telepítése

Get Adobe Flash player

Impresszum