Alternative content

Get Adobe Flash player

A 2016-os esztendő „teljes csőd” volt az elindított projektek tekintetében, ezért csökkentek 2017 első hónapjaiban az állami befektetések, de sikerült behozni a lemaradást – közölte pénteken Mihai Tudose miniszterelnök.



„Újabb mítosz dőlt meg ma: a beruházások hiánya. A statisztikai intézet adatai szerint a harmadik negyedévben nettó 10,3 százalékkal nőttek a beruházások 2016 azonos időszakához képest. Ha ezt kivetítjük az év első kilenc hónapjára, akkor a növekedés 3,6 százalékos az elmúlt esztendőhöz viszonyítva” – írta Facebook bejegyzésében Tudose. 


A miniszterelnök abban reménykedik, hogy azok, akik „csak katasztrófát látnak”, nagyobb felelősséggel nyilatkoznak majd. „A 2016-os esztendő teljes csőd volt az elindított projektek tekintetében, ezért csökkentek 2017 első hónapjaiban az állami befektetések, de sikerült behozni a lemaradást” – hangoztatta Tudose. 2017 első kilenc hónapjában a nettó beruházások összege 50,09 milliárd lej volt, ami 3,6 százalékos bővülést jelent 2016 azonos időszakához képest – olvasható az Országos Statisztikai Intézet (INS) által az Agerpres hírügynökséghez pénteken eljuttatott közleményben.

[Forrás: agerpres.ro, kronika.ro]

Szükséges flash lejátszó telepítése

Get Adobe Flash player

Impresszum