Alternative content

Get Adobe Flash player

Az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) befolyással való üzérkedés és pénzmosás gyanújával vádat emelt Elena Udrea ellen, hamis tanúzás vádjával pedig Dan Andronic ellen – derült ki a DNA tájékoztatójából.



Elena Udreát azzal vádolják, hogy 2011-ben elfogadott egy üzletember által egy közvetítőn keresztül tett ajánlatot, amely szerint ötmillió dollárt kap, ha befolyásával élve megoldja, hogy a gazdasági minisztérium változatlan formában megtartsa az üzletemberrel kötött szerződéseit. Az ügyészek szerint Udrea 2011 novemberében ebből az összegből 3 800 000 dollárt és egy 900 000 dolláros készpénzkövetelést, amelyért egy több kiadványt birtokló cég részvényeivel kezeskedtek, meg is kapott.

Dan Andronic esetében az ügyészek arra hivatkoznak, hogy amikor tanúként kihallgatták, hamis vallomást tett, például azt mondta: nem volt tudomása arról, hogy Elena Udrea a készpénzkövetelés kedvezményezettje, és ezáltal befolyással lehet a két lap kiadói politikájára, és hogy csak azért árult el a lapok könyvviteléből adatokat Udreának, hogy „dicsekedjék” azzal, hogy „milyen jól mennek” a kiadványok.

[Agerpres]
Impresszum