Alternative content

Get Adobe Flash player

A székelyföldi településekhez csatlakozva, Székelyföld autonómiájának napja alkalmából őrmáglyát gyújtottak vasárnap a főváros XXII. kerületében, Budafok-Tétényben.

MTI
MTI


 Szabolcs Attila (Fidesz), a kerület országgyűlési képviselője, az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottságának alelnöke, az esemény kezdeményezője azt mondta: ha a székely nép nem létezne, az elmúlt ezer esztendőben kihalt volna a magyar szó a Kárpát-medencében és ma nem lennénk itt.

A Jóisten - folytatta - jókedvében teremtette a székelyeket, akik egy nagyon egyszerű dolgot akarnak, ez pedig az önrendelkezés, vagyis az autonómia. Annál is inkább, mert egy népcsoport nyelvi és kulturális megmaradásának garanciája az autonómia.

Ezért a székelyek a területi autonómia eléréséhez kérik minden magyar támogatását és "nekünk kötelességünk segíteni ebben; az őrtüzekkel pedig felhívjuk a figyelmet arra, hogy az autonómia nélkül veszélyben a székelység jövője" - mondta Szabolcs Attila.

A fővárosi megemlékezésen részt vettek Budafok, Budatétény, Diósd, Érd, Budaörs és Budakeszi civil szervezetei és a helyi székely közösségek is.

Kiáltványban kérték Székelyföld területi autonómiáját azok a székelyek, akik a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) hívására őrtüzeket gyújtottak vasárnap este a székelyföldi települések környékén levő magaslatokon. A valamennyi őrtűz mellett felolvasott kiáltványban a megmozdulások résztvevői kijelentették: élni akarnak az önrendelkezés jogával, és e jog alapján követelik Székelyföld államon belüli önkormányzását. Izsák Balázs SZNT-elnök a Farkaslaka fölötti Gordon-tetőn meggyújtott őrtűz mellett olvasta fel a kiáltványt. 

Az SZNT szeptember végén Székelyföld autonómiájának napjává nyilvánította október utolsó vasárnapját. Felhívással fordult a nagyvilág keresztény, magyar gyülekezeteihez, hogy az idei autonómianapon templomaikban imádkozzanak a székely szabadságért, Székelyföld autonómiájáért, Székelyföld lakóit pedig arra kérte, hogy gyújtsanak őrtüzeket a településeik melletti magaslatokon.

[Forrás: MTI]
Címkék: SZNT, őrtűz, Budapest

Szükséges flash lejátszó telepítése

Get Adobe Flash player

Impresszum