Alternative content

Get Adobe Flash player

Keresendő szó/szavak:
Találatok száma: 183

Már a késő újkőkor vége és a bronzkor kezdete között, 4800–3700 éve is jelen volt a pestis Európában – állapították meg német kutatók ősi maradványok vizsgálata során.
Izrael megtiltotta több európai diplomata és politikus belépését az országba, mert meg akarták látogatni a börtönben lévő Marván Bargútit és támogatják az Izrael elleni bojkottmozgalmat – jelentette a Jediót Ahronót című újság honlapja, a yent hétfőn.
A katalán törekvések felerősíthetik a szeparatizmust Európában – mondta Tóth Norbert nemzetközi jogász az M1 csatornán.
A líbiai parti őrség feltartóztatott két gumicsónakot, bennük 299 fekete-afrikai bevándorlóval az ország tengerpartja közelében, Tripolitól keletre – közölték szerdán tisztségviselők.
Hosszú beszédben értekezett Európa jövőjéről szombaton Ferenc pápa; a Vatikán feje a keresztényi hozzájárulásról szóló strasbourgi konferencián emlékeztetett a kontinens gyengülésének okaira.
Katalónia függetlenné válása dominóhatást válthatna ki, és megnehezítené a kormányzást Európában - jelentette ki Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke pénteken Luxembourgban, hangsúlyozva, hogy nem szeretné, ha a régió elszakadna Spanyolországtól.
Az új ukrán oktatási törvény a korábbiakhoz képest kevésbé kedvező feltételeket teremt a nemzeti kisebbségeknek – írta levelében Thorbjorn Jagland, az Európa Tanács főtitkára Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszternek. Kárpátalján az ukrán állam még az államnyelv tanításához sem biztosít elég tankönyvet.
Az Európa Tanács (ET) szakértői pozitívnak tartják az ukrajnai oktatási reformot – jelentette ki pénteken a Twitteren Dmitro Kuleba, Ukrajna állandó képviselője az ET-ben, hozzátéve, hogy a Velencei Bizottság értékelése még nem készült el a törvénynek a nemzeti kisebbségeket érintő 7. cikkéről.
Az Európai Parlament (EP) strasbourgi plenáris ülésén megszavazta csütörtökön a határokon átnyúló korrupciós és csalási bűnesetek felgöngyölítését végző Európai Ügyészség (EPPO) létrehozását.
Sidi Péter Európa-csúccsal nyerte a 3x20 lövéses standard puska számot a fegyvernem 300 méteres, nagyöbű Európa Kupa-versenyén Olaszországban.
Nem marad következmények nélkül az európai uniós tagállamok közötti szolidaritás megtagadása – mondta Angela Merkel német kancellár szombati lapinterjúkban a menekültek tagországok közötti elosztásával kapcsolatban, utalva a tagállamoknak juttatott közösségi támogatásokra.
A tegnapi Guimaraes–Salzburg Európa Liga- mérkőzésen a portugál csapat európai játékos nélküli kezdővel lépett pályára, ami eddig példátlan volt az öreg kontinens labdarúgásában – írja az Index.
Pécs után Székesfehérvár is megpályázza az Európa Kulturális Fővárosa címet, a sikeré érdekében pedig szakértőkből álló munkacsoportot hoznak létre.
Több mint 180 határsértő jutott be Marokkóból a Spanyolországhoz tartozó észak-afrikai Ceuta autonóm város területére hétfőn – közölte a spanyol vöröskereszt.
Románia laboratóriumi vizsgálatok alapján kilenc termék esetében talált eltérést a Nyugat-Európában és Romániában forgalmazott azonos termékek összevetése következtében – jelentették be szerdán a hatóságok.
Bronzérmet nyert a Kovács Sarolta, Kasza Róbert páros vegyes váltóban a minszki öttusa Európa-bajnokság hétfői zárónapján.
Mennyi a havi nettó átlagfizetés Magyarországon? Ezt a kérdést tette fel külföldieknek a Blikk. Meglepő válaszok születtek, de még jobban meglepődtek a megkérdezettek, amikor megmondták nekik az igazságot.
Az ország szeretne Európa magjához tartozni, de ahhoz Magyarországon és szomszédain keresztül vezet az út.
Három magyar labdarúgócsapat is érdekelt volt az UEFA Európa Liga új szezonjának első selejtezőkörében: a Ferencváros és a Videoton hozta a kötelezőt hazai pályán, míg a Vasas hihetetlen végjáték után kapott ki Izraelben.
"Magyar Magyarországot és európai Európát akarunk" – fogalmazott Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn, napirend előtt a parlamentben, ahol a lezárult nemzeti konzultációról adott számot, amelyet az eddigi legsikeresebbnek nevezett.
Kötelezettségszegési eljárásra számíthatnak a menekültek európai uniós tagországok közötti elosztásától elzárkózó tagállamok, köztük Magyarország - jelezte Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság (EB) elnöke egy német lapinterjúban.
Kallós Zoltán néprajzkutató csütörtök délután Válaszúton vette át az Európa Nostra-díjat, amelyet Navracsics Tibor oktatásért, kultúráért, ifjúságpolitikáért és sportért felelős uniós biztos adott át.
Czegő Zoltán, a neves székely költő, író, újságíró, volt sepsiszentgyörgyi önkormányzati képviselő írása a Székely Hírmondóban jelent meg.
A magyar férfi válogatott bronzérmet nyert a varsói cselgáncs Európa-bajnokság vasárnapi csapatversenyében.
A 78 kilogrammos Joó Abigél bronzérmet nyert a varsói cselgáncs Európa-bajnokság szombati versenynapján.
Berki Krisztián ezüstérmet nyert lólengésben a tornászok Kolozsváron zajló Európa-bajnokságán, szombaton.
Kovács Zsófia ezüstérmet nyert egyéni összetettben a tornászok Kolozsváron zajló Európa-bajnokságának pénteki napján.
Ugyan Európa továbbra is a demokrácia "világítótornya" a világban, az utóbbi években a kontinens számos országában romlott a jogállamiság helyzete, a populizmus egyre elfogadottabbá válik, ezért nem szabad figyelmen kívül hagyni az egyes államokban tapasztalt illiberális fordulatot – figyelmeztetett csütörtökön közzétett jelentésében az Európa Tanács.
A vasárnapi török népszavazás nem felelt meg az Európa Tanács normáinak - közölték hétfőn a szervezet és az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) közös törökországi megfigyelő küldöttségének vezetői.
Az Európai Bizottság és az Europa Nostra a mai napon nyilvánosságra hozta a kulturális örökségvédelem terén legnevesebbnek számító uniós elismerés, az Európai Unió Kulturális Öröksége díj, az Europa Nostra-díj 2017. évi díjazottjait.
A NATO-nak ébernek kell maradnia, és meg kell erősítenie keleti védekezőképességét, valamint biztonsága érdekében Európának növelnie kell védelmi kiadásait – jelentette ki Rex Tillerson amerikai külügyminiszter pénteken Brüsszelben, a NATO-tagországok külügyminisztereinek egynapos tanácskozására érkezve.
Recep Tayyip Erdogan török elnök arra ösztönözte az összes Európában élő törököt, hogy vállaljanak legalább öt gyereket mondván, hogy ők a földrész jövője, és hogy az lenne a legjobb válasz azokra az „igazságtalanságokra”, melyeket a hazájuktól távol élőkre ott rákényszerítenek.
Az RMDSZ autonómista pályaíve az 1996-os kormányzati szerepvállalással tört meg, ezt vélhetően még azok sem tagadják, akik átállították több mint húsz esztendeje a történelem váltóit. A Neptunt megjárt Tokay György ennek a politikának az egyik szorgalmazója, exponense és haszonélvezője volt.
A többsebességes Európa beindítását szorgalmazta Versailles-ban tartott hétfő esti találkozóján Angela Merkel német kancellár, Francois Hollande francia államfő, Paolo Gentiloni olasz és Mariano Rajoy spanyol miniszterelnök.
A magyar sportoló 19.28 méterrel, a világ idei legjobb eredményével megnyerte a női súlylökés döntőjét a Belgrádban zajló fedett pályás atlétikai Európa-bajnokság pénteki versenynapján, ezzel megvédte 2015-ben kiharcolt Európa-bajnoki címét.
Hiába az ígéretek és erőfeszítések, Európának nagyobb szüksége van az orosz gázra, mint eddig bármikor. A gázfogyasztás mostani mértéke mellett változás a következő évtizedekben sem lesz várható, vagyis marad a függés az orosz energiahordozóktól.
A balkán népeinek jelentős része elvándorolt. Romániából minden hatodik, Magyarországról minden tizenhatodik él külföldön. A románok Olaszországot, a magyarok Németországot választják munka- és lakóhelyüknek.
Az alábbi térkép azokat a helyeket ábrázolja Európában, ahol erősödő nacionalista tendenciák figyelhetők meg – legalábbis a Geopolitical Futures (GF) intézete szerint. Szerepel rajta a határon túli magyar kisebbség, de számtalan más ország nemzeti közössége is.
Német származása ellenére is elnöknek választották, ezért példaértékű a román kisebbségvédelem – jelentette ki a szászból románná lett Klaus Iohannis az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésén.
A korrupció Románia sajátos helyi problémája, amitől csak egy hosszú és fájdalmas folyamat következtében szabadulhatunk meg – jelentette ki szerdán Klaus Iohannis államfő az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének plénumán.
Demokratikus társadalmakra van szükség, olyanokra, amelyekben a többség nem él vissza jogaival – jelentette ki szerdán Klaus Iohannis államfő az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének plénumán.
François Hollande hétfő este válaszolt Donald Trump megválasztott amerikai elnök éles bírálatára, amellyel az Európai Uniót illette. A francia elnök szerint az EU-nak nincs szüksége olyan külső tanácsokra, amelyek megmondják, hogy mit tegyen.
Az európai elitek politikája, és nem a közel-keleti konfliktusok, vagy az Iszlám Állam terrorista szervezet váltotta ki az Európába irányuló tömeges bevándorlást – véli Václav Klaus volt cseh államfő.
Megerőszakolása, legyilkolása, csatatérré változtatása. Erről szólt az elmúlt év az öreg kontinens majd minden lakójának, hiszen sokan saját bőrükön tapasztalták meg mindezt, sokszor a szó szoros értelmében. De azok sem panaszkodhattak, akiknek csak a vértől csepegő híradásokból jutott ki az év minden egyes napján.
Az a tömeg, amely rázúdult Európára, és amely az elmúlt évtizedekben érkezett, hosszú távon is fenyegetettséget jelent Európára nézve – mondja a biztonságpolitikai szakértő.
Cristiano Ronaldo portugál labdarúgó végzett az élen az európai hírügynökségek 2016 legjobb európai sportolóiról rendezett szavazásán, melyen Hosszú Katinka harmadik lett. Kozák Danuta a 17. helyen „végzett”.
A Gazprom az idei első 11 és fél hónapban rekordmennyiségű, 170 milliárd köbméter földgázt exportált a Független Államok Közösségén (FÁK) kívüli országokba – közölte az orosz gázipari cég a hétvégén.
Georg Spöttle biztonságpolitikai szakértő szerint lassan mindenkire gyanúsan néznek, akinek hátizsákja és egy kicsit közel-keleti kinézete van.
A magyar válogatott 29–21-re kikapott a világbajnoki bronzérmes román csapattól a svédországi női kézilabda Európa-bajnokság középdöntőjében, vasárnap.
Üdvözlendő, hogy emelkedőben van a pénzmosási ügyekben indított eljárások száma Magyarországon, azonban a jelenleginél is határozottabb fellépésre lenne szükség a hatóságok részéről – emelte ki szerdai jelentésében az Európa Tanács pénzmosás elleni bizottsága (Moneyval).
Az Iszlám Állam területi felszámolását követő években európai célpontok felé vehetik az irányt a szervezet életben maradó harcosai – mondta Varga Gergely, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóközpontjának munkatársa.
Az Európai Parlament Yehudi Menuhin-csarnokában, Sandra Kalniete európai parlamenti alelnök, volt lett külügyminiszter szervezésében, jeles szakelőadók részvételével került sor az Európa elrablása akkor és most című rangos konferenciára.
Európa vesztésre áll, de van esély a fordulatra – mondta Elmer István esztergomi születésű katolikus újságíró, miután átvette a magyar alapítású nemzetközi újságíródíjat, az Európa-érmet.
A 2020-as labdarúgó Európa-bajnokság egyik házigazdájának számító Bukarestben nem épül meg idejében a várost a repülőtérrel összekötő metróvonal, amit Románia megígért a rendezői jogot biztosító pályázatában.
Az EMNP kolozsvári szervezete sajnálja, hogy Kolozsvár nem nyerte el az Európa Kulturális Fővárosa – 2021 címet, ugyanakkor fontosnak tartják megállapítani: e helyzet kialakulásában döntő felelőssége van a helyi önkormányzatnak. Alább a magyar párt kolozsvári szervezetének közleménye olvasható:
Angela Merkel német kancellár szerint az Európai Unió "kritikus helyzetben" van, és lépéseket kell tennie annak érdekében, hogy visszanyerje a lakosság bizalmát.
Tőkés László európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke nyilatkozott a magyar közmédiának az európai és az erdélyi helyzetről.
Káprázatos teljesítménnyel aranyérmes lett a magyar női válogatott a romániai FIBA 3x3 Európa-bajnokságon. A Károlyi Andrea és Jakab Máté által felkészített együttes öt mérkőzést nyert meg, a házigazda románokat a csoportmeccsen, majd a döntőben is legyőzte. A bukaresti eseményt óriási érdeklődés kísérte, a vasárnapi helyosztókon több ezren szurkoltak az AFI Palace-ban.
Franciaországban visszaállítják a nemzeti gárdát, Németországban, mintha csak közeli háborúra vagy katasztrófára készülnének, készletezik az üzemanyagot és az oltóanyagokat, miközben a lakosság egyre nagyobb része elégedetlen a migrációs krízis kezelésével.
Intenzív kapcsolat figyelhető meg európai szélsőjobboldali pártok és orosz szervezetek között – mondta Angela Merkel német kancellár egy pénteki német lapinterjúban.
Léteznek olyan nyilvánvaló alapigazságok, melyeket, ha bizonygatni kell, ha érvelésben egyáltalán elő kell hozni, akkor az arról árulkodik, hogy nagyon beteg korban élünk.
Az európai rendőri együttműködést előmozdítani hivatott Europol egyik szóvivője azt nyilatkozta a Neue Osnabrücker Zeitung című lapban kedden: több száz potenciális terrorista lehet Európában.
Magyarország rendezi 2020-ban valamennyi vizes szakágban az Európa-bajnokságot Paolo Barellinek, a kontinentális szövetség (LEN) elnökének (képünkön) mai bejelentése szerint.
A nagy-britanniai népszavazás eredménye felett nem a briteknek, hanem inkább „az EU maradékának” kellene elgondolkodnia – írta a Mladá Fronta Dnes című cseh liberális napilap szombati kommentárjában.
Nico Rosberg, a Mercedes német versenyzője nyerte a Formula–1-es Európa Nagydíjat, amelyet az azerbajdzsáni főváros, Baku utcáin rendeztek vasárnap.
Bernd Storck és Anghel Iordănescu szövetségi kapitány is kihirdette, mely 23 labdarúgó utazhat Franciaországba a június 10-én kezdődő Európa-bajnokságra.
Verrasztó Dávid aranyérmet nyert 400 méter vegyesen a londoni úszó Európa-bajnokság vasárnapi zárónapján.
Cseh László 100 méter pillangón, míg Kapás Boglárka 1500 méter gyorson nyert aranyérmet a Londonban zajló vizes Európa-bajnokság úszóversenyeinek szombati napján.
Cseh László ezüstérmet szerzett 50 méter pillangón a Londonban zajló vizes Európa-bajnokság úszóversenyeinek keddi napján.
Cseh László a papírformának megfelelően a legjobb idővel jutott kedden elődöntőbe 200 méter vegyesen a londoni úszó Európa-bajnokságon.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Elnöksége ma közleményben tájékoztatott néhány érdekes részletről azzal kapcsolatban, hogy Románia a kisebbségi és anyanyelvi jogok alkalmazása terén tanúsított nemzetközi kirakatpolitikája semmit sem változott az elmúlt években. Alább olvasható.
A technikai lehetőségeket maximálisan kihasználó, minden részletre kiterjedő közvetítést ígér az M4 Sport a június 10-én kezdődő franciaországi labdarúgó Európa-bajnokságról.
Charlie Hebdo. Kevesebb mint egy évvel később Párizs. Kevesebb mint fél évvel később Brüsszel! (Kölnt már nem is említi az ember.) Mi a terv? Ha majd hetente robbantanak, akkor hetente tartunk megemlékezést? Európa feltette a kezét, bepucsított, és szabadrablás van.
A Migrációkutató Intézet vezető kutatója szerint az európai alvilágnak „kincses bányát” jelentenek a migránsok.
Páncélos dandárt telepít Kelet-Európába az Egyesült Államok – jelentette be közleményében az amerikai hadsereg Európában állomásozó erőinek főparancsnoksága.
Apró lépésekkel, fokozatosan halad előre a nyári Európa-bajnokságra készülő magyar labdarúgó-válogatott Bernd Storck szövetségi kapitány szerint.
Ki kell mondani, háború van, és ha Európa politikusai nem változtatnak eddigi álláspontjukon, mind bele fogunk pusztulni – nyilatkozta a PestiSrácok.hu-nak Földi László titkosszolgálati szakértő a kedden történt brüsszeli terrortámadások kapcsán.
Tőkés László európai parlamenti képviselő volt a fővédnöke a kiskunfélegyházi Közép-Európa Klub március 18-19-én megrendezett környezetvédelmi konferenciájának.
Olasz kezdeményezésre európai élelmiszer biztonsági riasztást adtak ki a Romániából származó juhsajtra, miután az olasz hatóságok arra a következtetésre jutottak, hogy egy Firenzében dolgozó román vendégmunkás kórházba került kislánya Romániából importált juhsajt fogyasztása miatt kapott E.coli baktériumfertőzést - közölte a román média pénteken.
Az Európai Parlament brüsszeli székhelyén Tunne Kelam és Tőkés László EP-képviselők irodáinak közös szervezésében és a londoni székhelyű Inter Cultural Center közreműködésével rendeztek konferenciát Iszlám, szélsőség és demokrácia címmel március 1-jén.
A balkáni országokban csökkent a lelkesedés az Európai Unióba történő belépés iránt a migrációs válság és a britek lehetséges kilépése miatt – mondta egy londoni konferencián hétfőn Aleksandar Vucic szerb miniszterelnök.
A magyarországi és határon túli balliberális politikai körök és médiájuk – jól körvonalazható nyugati klikkek zsoldjában állva – egymást túllicitálva, lankadatlan elánnal szórják nap mint nap a mocskot Magyarországra és a magyar népre, nemzetre. Bayer Zsolt Kultúrharc című, a Magyar Hírlapban megjelent írása ennek a „kampfnak” egyes vonatkozásait villantja fel.
Az orosz fenyegetés miatt a Pentagon négyszeresére, 3,4 milliárd dollárra növelné európai egységeire és a kiképzésre szánt költségvetést – közölte a védelmi miniszter Washingtonban, a gazdasági klub rendezvényén kedden.
Korunk egyik legnagyobb hazugsága a multikulturalitás. Akik ezt tűzik zászlajukra vagy félrevezetett, naiv, idealista emberek, akik képtelenek a tényleges valóság érzékelésére és az eszmék birodalmában élnek, vagy cinikus, hazug megtévesztők, akik a világtörténelem leggonoszabb, legperverzebb és legképmutatóbb hatalmi konglomerátumának, a globális háttérhatalomnak az akarata szerint cselekednek, többé-kevésbé tudatosan.
Aggodalmát fejezte ki a novemberi, Párizsban elkövetett terrortámadásokat követően bevezetett franciaországi rendkívüli állapot meghosszabbításával kapcsolatban Thorbjorn Jagland, az Európa Tanács főtitkára Francois Hollande francia elnöknek írt levelében.
Egyelőre nem jutott olimpiai kvótához a magyar férfi vízilabda-válogatott a belgrádi Európa-bajnokságon, mivel 8-5-re simán kikapott Montenegró csapatától a ma esti elődöntőben.
A magyar női vízilabda-válogatott csütörtökön 10-5-re legyőzte a világbajnoki bronzérmes olasz csapatot a belgrádi Európa-bajnokság elődöntőjében, így az aranyéremért és egyben az olimpiai kvótáért mérkőzhet meg pénteken a hollandokkal.
Csak Európa északi térségében volt hidegebb a keddi reggel, annak ellenére, hogy a székelyföldön mért legalacsonyabb hőmérséklet nem számít rendkívülinek.
A titkosszolgálati szakértő szerint az Európa ellen folyó háború három stratégiai elemre épít: beküldik Európába a muszlim katonákat, fellázítják a már itt lévő, másod-, harmadgenerációs, korábban frusztrált muszlimokat, és fellázítják és megmozdulnak a kontinens revánsra vágyó szélsőségesei is.
Bejutott a legjobb nyolc közé a magyar férfi vízilabda-válogatott a belgrádi Európa-bajnokságon: Benedek Tibor együttese a nyolcaddöntőben a grúzokat győzte le 14–3-ra.
A magyar válogatott ma, vasárnap helyi idő szerint 17.15-től a grúz csapattal játszik a legjobb nyolc közé kerülésért a belgrádi vízilabda Európa-bajnokság nyolcaddöntőjében.
Európa megtelt és a menekültek áradatát teljes mértékben le kellene állítani – jelentette ki Andrej Babis cseh miniszterelnök-helyettes, pénzügyminiszter egy szombaton Prágában megjelent lapinterjúban.
Valaki ébresszen fel, hogy ilyen nincs, ez csak egy rossz álom, és mindjárt felébredünk. Svédországban túl sok a bevándorlók által elkövetett bűncselekmény, ezért korlátozásokat vezetnek be a személyleírások gyakorlatában. Ezentúl tilos lesz utalásokat tenni a gyanúsítottak etnikumára, nemzetiségére, bőrszínére.
A török menekülttáborok finanszírozására megítélt eurómilliárdok csak lassan hozzák meg a várt eredményeket, ezzel egy időben Európa külső határainak védelmére is többet kell áldozni – mondta Wolfgang Schäuble német pénzügyminiszter az Európai Unió gazdasági és pénzügyminiszteri tanácsülését követően.
A magyar menekültügyi szabályozás és gyakorlat nincs összhangban az európai emberi jogi normákkal, az országban gyakorlatilag senki nem kaphat nemzetközi védelmet – közölte írásos véleményében az Európa Tanács (ET) emberi jogi biztosa.
A Telegraph cikke szerint a tunya nyugati baloldal erőfeszítései ellenére (akik még arra sem képesek, hogy elhelyezzék Magyarországot a világtérképen) szépen lassan egész Európa a magyar példát követi.
2015-ben sok minden történt a világban az Európát de facto amerikai gyarmattá tevő, és emberállományát tekintve nagymértékben kiszolgáltató Szabadkereskedelmi Egyezmény tárgyalásától Moszkvának a terrorellenes harcba való aktív és hatékony bekapcsolódásáig.
Az Európai Unió közvetlen előtörténetét tekintve azt látjuk, hogy a keresztény szellemiség fontos serkentője volt az európai integrációnak. Az alapító atyák, Robert Schuman, Konrad Adenauer és Alcide de Gasperri (1945 és 1953 között olasz miniszterelnök) hangsúlyozottan keresztény politikusokként tették meg az első lépéseket az egységes Európa megteremtéséért.
Elérte az egymilliót az idén Európába érkező migránsok és menedékkérők száma - közölte kedden az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) és a Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM).
Európa végzete nem az iszlám, hanem a szocializmus. A Nyugat azzal nyerte meg a hidegháborút, hogy a Szovjetuniót olyan fegyverkezési és fogyasztási versenybe kényszerítette, melyek alatt annak gazdasága összeomlott.
Hosszú Katinka a negyedik aranyérmét szerezte pénteken késő délután a netánjai rövidpályás úszó Európa-bajnokságon.
Tizenhat magyar indult az úszók izraeli rövidpályás Európa-bajnokságának harmadik napi selejtezőiben, s közülük öten folytathatják. Így az első két nap két aranyérmet szerzett Hosszú Katinka is, aki 1:59.95 perces Eb-rekorddal, saját világcsúcsát (1:59.23 p) alaposan megközelítve, a legjobb teljesítménnyel jutott be az esti döntőbe 200 méter háton.
Hosszú Katinka világcsúcsot jelentő 4:19.46 perces idővel nyert az izraeli rövid pályás Európa-bajnokság 400 méteres vegyes úszó számának előfutamában, míg Jakabos Zsuzsanna a harmadik eredménnyel kvalifikálta magát a döntőbe. A férfiaknál Cseh László 100 pillangón, Bernek Péter 400 gyorson jutott tovább.
A terrorizmus eredete az eszmék világában keresendő, legyőzésére is csak egy szilárd és életképes, önvédelmi reflexekkel rendelkező, önazonosság-tudattal és erkölcsi értékekkel bíró Európa képes.
A párizsi terrormerénylet óta a világ nyugati oldalán már-már elkeseredetten sürgető felszólítások hangzottak el vezető politikusoktól, arra ösztönözve a Nyugatot, hogy határozottan és ellentmondást nem tűrően lépjen fel az Iszlám Állam ellen, minden katonai eszközt bevetve.
Nincs a történelemben még egy fogalom, mellyel annyiszor és olyan mértékben visszaéltek volna, mint a szabadság fogalmával. Hivatkozhatnánk elsőként akár a felvilágosodásnak nevezett szellemi mozgalom fáklyavivőjére, Jean Jacques Rousseau-ra, aki szerint a közvetlen demokrácia gyakorlásának pillanatában a polgárt megszállja az ihlet és már nem mint egyén, hanem mint a közösség része szavaz, s így a szavazás végeredménye nem az egyéni akaratok összessége, hanem maga a közakarat, mely szükségképpen a közjóra irányul.
És Románia utolsó lesz... Legalábbis ez derült ki az Eurosport felméréséből, ahol a lelkes érdeklődők szavazhattak.
Az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet Párizs után Európában máshol is elkövethet összehangolt és jól képzett terroristák által kivitelezett merényleteket - figyelmeztetett szerdán a német belügyminiszter.
Minden híradás az Európába özönlő bevándorlókkal foglalkozik. Sem gazdasági, sem politikai megoldás nem körvonalazódik, ugyanakkor egymást érik az ellentmondó nyilatkozatok: egyesek a befogadásra szólítanak fel, mások az ellenállásra fókuszálnak. Mi lesz kontinensünk jövője? Kató Béla püspökkel migránsokról, megmaradásról és az emberi bűnről beszélgettünk.
Az Európában menekültnek nevezett emberek zöme nagyon jómódú volt a saját országában, és nem azért jön, mert az életben maradásért küzd, hanem mert még jobb életre vágyik. Ugyanakkor újra kell gondolni a terrorizmusról alkotott fogalmainkat – mondta Földi László volt kémelhárító.
A Maros megyei sajtó után az egész Kárpát-medencei média hírt adott róla: elégedetlenséget és felháborodást váltott ki az, hogy a helyi és a megyei önkormányzat összefogásaként született Marosvásárhely – Európa Kulturális Fővárosa 2021 projekt bemutatójából a szervezők „kifelejtették” a magyar, szász, zsidó vagy cigány elemeket, miközben minduntalan a város multikulturalitását tartják a pályázat ütőkártyájának.
Az antiszemitizmus kérdéskörében kockázatos bármilyen véleményt formálni, mert amennyiben az nem mutat egy irányba a balliberális média megközelítésével, az ember könnyen megkaphatja maga is az antiszemita jelzőt, mint ahogy megkapta azt sok zsidó is, sőt a zsidók közül még olyanok is, akiknek felmenői között több holocaust-áldozat is van, mint például Schiffer András vagy Norman G. Finkelstein.
Witold Gadowski, az ismert lengyel oknyomozó újságíró Törökországba és Szíriába látogatott, hogy megismerkedjen az Iszlám Állam ténykedésével, valamint a háború miatt felkerekedett csalók és az igazi menekültek helyzetével.
Csak a jéghegy csúcsa az Európába naponta érkező nyolcezer bevándorló, figyelmeztetnek a világszervezet illetékesei. Német politikai vezetők pedig elismerték: sok, magát szíriainak kiadó menedékkérő hazudik, még arabul sem tud. Berlin már az ukrán válság miatt kiutált Moszkvával is együttműködne, csak segítsen véget vetni a négymillió menekültet eredményezett szíriai polgárháborúnak.
Az Országgyűlés elnöke szerint a most zajló migrációs hullámban az a lehetőség rejlik, hogy rábírják az uniót, komolyan foglalkozzon identitásbeli kérdésekkel, és valamilyen módon döntsön is ezekről.
François Hollande francia elnök újságírói kérdésre elmondta: az európai értékeket nem osztó országoknak el kell gondolkodniuk az unióból való kilépésen. Elsősorban Magyarországra gondolt...
A jeruzsálemi Al-Aksza-mecset egyik imámja felszólította az Európába menekülő muszlimokat, hogy nemzzenek gyerekeket, hogy így meghódíthassák a kontinenst az „eljövendő kalifátus” nevében.
Milliós iraki, vagy akár nigériai tömegek kelhetnek útra Európába. Ha az uniós országok megvédik határaikat, csökkentik a nemzetközi elfogadottságukat, ha átengedik őket, összeütközésbe kerülnek a törvényekkel és a polgáraikkal – véli Kiszelly Zoltán politológus.
Egy nehéz folyamattal állunk szemben, ami a világtörténelemben többször ismétlődött: a kevésbé népes, jobb életszínvonalat kínáló területekre megindul a népvándorlás – jelentette ki Maróth Miklós klasszika-filológus, orientalista, az MTA volt alelnöke a Kossuth rádió 180 perc című műsorában.
Európa és Németország nem zárkózhat be, de nem is tud mindenkit befogadni a háborús övezetekből, ezért egy új menekültügyi rendszert kell kidolgozni, amely biztosítja a menekültek legális belépését az EU-ba és nem terheli túl az unió közösségét - mondta a német belügyminiszter egy hétvégi lapinterjúban, amelyben kiemelte: a menekültek a Közel-Keleten uralkodó erőszak miatt áramlanak nagy számban Európába, és nem Angela Merkel német kancellár miatt.
A migránsok döntő része nem hajlandó visszamenni, nem hajlandó megmondani, honnan jött, „bujkál”, így papíron ki lehet utasítani bármely országból őket, a valóságban azonban ez igen nehéz feladat – jelentette ki Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő, egyetemi tanár a Kossuth Rádióban.
Európa meg fog bukni az értékek vizsgáján, valószínűleg nem lesz képes megfelelni saját deklarált értékeinek a migrációs válságban - foglalt állást a Financial Times brit gazdasági, politikai napilap európai kiadásának keddi számában Gideon Rachman, az újság kolumnistája.
Európa gyerekes és öngyilkos liberalizmusáról ír Kertész Imre A végső kocsma című könyvében, amelyből a svéd Friatider című lap idézett vasárnap – írta a Magyar Idők hétfői számában.
Nagyszabású hadgyakorlatot tart októberben Dél-Európában a NATO - jelentette be csütörtökön Washingtonban az észak-atlanti szervezet egyik parancsnoka.
Földi László titkosszolgálati szakértő szerint a földrészünkre zúdult menekültáradat egy olyan háború része, amelyet Európa kezdett Amerika szövetségeseként Afganisztánban, Irakban, Líbiában meg az "arab tavasz" támogatásával.
Hamarosan F-22-es Raptor típusú, lopakodó harci repülőgépeket vezényel Európába az amerikai légierő, az ukrajnai konfliktus miatt nyugtalan szövetségesek iránti szolidaritás jeleként.
Több európai országban kritikus állapotok uralkodnak. Görögországban és Spanyolországban rendőrökre támadtak a migránsok, Svédországban pedig halálra késelt két embert egy menedékkérő. Hazánkban a kormány több jogszabály-módosítást is eszközölt annak érdekében, hogy a határzár és a menekülttáborok felépülhessenek, és senki ne csináljon üzletet a migránsok elszállásolásából, vagy becsempészéséből.
Továbbra is válságos a helyzet az Európai Unió külső határországainál a rájuk nehezedő hatalmas migrációs nyomás miatt.
Ha minden jól megy, újabb, jelentős autonómia jöhet létre Európában. Ha a kijevi törvényhozás megszavazza a Petro Porosenko államfő által a régiók különleges jogállásáról benyújtott alkotmánymódosító javaslatot, az gyakorlatilag azt jelenti, hogy a Donbasz régió és akár Kárpátalja is önrendelkezést kaphat.
Nem szélsőjobboldali fikció az Európát sújtó tömeges illegális bevándorlás összekötése az Iszlám Állam terrorszervezet terjeszkedésével.
Egy nemzetközi klímaszakértőkből álló kutatócsoport valós idejű adatokat elemezve jutott arra a megállapításra, hogy az Európát ezen a héten sújtó hőhullámok – vagyis rendkívüli forrósággal kísért háromnapos periódusok – egyre gyakoribbá válnak a régióban.
Valós volt a szándék, és már zajlik is az Iszlám Állam (ISIS) Európa megszállására vonatkozó forgatókönyve, amelyről február végén számolt be a nemzetközi sajtó – egyöntetűen így nyilatkoztak a Napi Gazdaságnak a szakértők.
Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése olyan határozatot fogadott el csütörtökön az ukrajnai fegyveres konfliktusban eltűnt személyekkel kapcsolatosan, amelynek szövegében "ukrajnai orosz agressziót" emlegetett.
Elképzelhető, hogy az Egyesült Államok Európába vezényel néhányat a legfejlettebb, F-22-es típusú harci gépéből, hogy erődemonstrációval válaszoljon Oroszország ukrajnai fellépésére - jelentette ki Deborah Lee James légierőért felelős miniszter a CNN amerikai televízió híroldalának közlése szerint.
Tömegesen érkeznek Európába az afrikai bevándorlók. Egyre több ország fontolgatja, hogy lezárja határait. A macedón-szerb határra délről, főleg Görögországból érkeznek ezrével a migránsok, akik az onnan hatszáz kilométerre lévő magyar határon át akarnak az az Európai Unióba bejutni. Olaszország azonnali megoldást követel.
Barka Emese egész nap kiválóan birkózva aranyérmet nyert a nők 58 kilogrammos súlycsoportjában a Bakuban zajló Európa Játékokon. További Sikerek
Az Európai Bizottság szakértőiből álló küldöttség érkezik Bukarestbe, ahol a román hatóságokkal tárgyalásokat folytat a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szervezésében kötött hitelmegállapodásról – közölte hétfőn Eugen Teodorovici román pénzügyminiszter.
1986. április 26-án, éjjel egy óra 23 perckor felrobbant a csernobili atomerőmű: két robbanás következett be, az első szétzúzta a reaktor hűtőrendszereit, a második pedig felrobbantotta a magot, így radioaktív anyag jutott a környezetbe.
Az Európai Bizottság szerint a Gazprom orosz gázipari cég visszaél piaci erőfölényével, főleg Közép- és Kelet-Európában - írta a keddi Financial Times.
Megállja helyét a farkasokról hajdan kialakult több évszázados kép, miszerint agresszív, pusztító állatok, ugyanakkor összetartásuk mintaértékű az ember számára? A ma Európájának valósága mást mutat.
Az idei év végére elérheti a tízezret azoknak a száma, akik az Irakban és Szíriában tevékenykedő terrorszervezetekhez csatlakoztak Európából - jelentette ki Manuel Valls francia kormányfő vasárnap.
Carl Bildt, svédországi politikus twitter oldalán megosztott egy Európa térképet, amelyen minden ország a legnagyobb létszámú kisebbsége zászlajával van megjelenítve. Románia, Szerbia és Szlovákia természetesen piros-fehér-zöld.
Állást foglalt az európai határok megváltoztathatatlansága mellett hétfőn Washingtonban Barack Obama amerikai elnök és Angela Merkel német kancellár.
Emil Boc, Kolozsvár polgármestere fogadta pénteken a magyar ifjúsági szervezetek képviselőit, és megígérte nekik, hogy hivatala ezentúl fokozottan odafigyel az Európa Ifjúsági Fővárosa programsorozat többnyelvűségére – tájékoztatta az MTI-t Rés Konrád-Gergely, a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) elnöke.
A Kolozsvár Európa Ifjúsági Fővárosa rendezvénysorozatát szervező Share Föderáció közgyűlése egyhangú határozatban erősítette meg csütörtökön elkötelezettségét a rendezvénysorozat többnyelvűsége mellett – közölte a föderáció.
Sérelmezik a kolozsvári magyar ifjúsági szervezetek, hogy Kolozsvár polgármesteri hivatala nem tartotta magát a vállalt többnyelvűséghez, és kizárólag román nyelvű rendezvénnyel nyitotta meg a 2015-ös évet, amelyben Kolozsvár az Európa Ifjúsági Fővárosa címet viseli.
Látványos tűzijátékkal és lézershow-val köszöntötte az új évet Kolozsvár, mely 2015-ben Európa Ifjúsági Fővárosa.
Az orosz külügyminisztérium azzal vádolta meg az Egyesült Államokat, hogy politikai és üzleti megfontolásokból egyre nagyobb nyomást gyakorol a délkelet-európai országokra az Oroszországgal való energetikai és haditechnikai együttműködésük korlátozásának elérésére.
Vereséggel rajtolt a magyar labdarúgó-válogatott a 2016-os franciaországi Európa-bajnokság selejtezősorozatában: Pintér Attila együttese vasárnap este a Groupama Arénában 2-1-re kikapott az északír csapattól.
Románia egy etnikai enkláve kialakulásának veszélyére hivatkozik a nemzeti régiókról szóló luxembourgi perben - számolt be a Krónika című lapnak az ügyben felperesként fellépő Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke.
Az Európa Tanács (ET) keretében működő Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusának bürója megbízta a Kongresszus monitoringbizottságát, hogy tárgyalja meg a székelyföldi önkormányzatok autonómiapárti határozatainak ügyét.
A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) folytatja együttműködését az új összetételű magyarországi európa tanácsi (ET) delegációval - mondta az MTI-nek Izsák Balázs SZNT-elnök hétfőn, miután hazatért Strasbourgból, az ET parlamenti közgyűlésének múlt heti ülésszakáról.
Azerbajdzsán szembeszáll a kettős mércével a nemzetközi kapcsolatok terén - foglalta össze Ilham Aliyevnek, az emberi jogi kérdésekben sokszor bírált Azerbajdzsán elnökének Strasbourgban kedden elmondott beszédét az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének sajtószolgálata.
Romániát semmilyen nemzetközi egyezmény nem kötelezi arra, hogy etnikai alapon területi autonómiát vagy kollektív jogokat biztosítson a nemzeti kisebbségeknek - közölte a román kormány, amely első ízben válaszolt a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) egyik petíciójára.
Főleg a romák hátrányos megkülönböztetése miatt bírálja Romániát kedden közzétett jelentésében az Európa Tanács (ET) rasszizmussal és intoleranciával foglalkozó szakértői bizottsága (ECRI). A dokumentum a magyarságot is sérülékeny közösségek között említi.
A NATO célja, hogy csapatait helyezze el az orosz határ közelében. A Sunday Times szerint e terveket a szövetség védelmi miniszterei a jövő héten vitatják meg. A NATO főhadiszállásán hangoztatják, hogy az Együttműködési Okmány, amelyet Moszkvával írtak alá, hatályát vesztette.
Vlagyimir Putyin levelet küldött az európai vezetőknek. Az orosz elnök levelében azt írta, ha Ukrajna nem rendezi a gáztartozását, akkor június elsejétől csak akkor szállítanak gázt, ha Ukrajna előre fizet. Az orosz államfő arra kérte az EU-vezetőit, hogy működjenek közre a helyzet rendezésében.
Európa fuldoklik. Magas adó, páratlanul alacsony szintű befektetések, egyre növekvő munkanélküliség és rohamosan gyengülő remény a szebb jövő iránt. Az európaiak minden fronton visszaszorulnak: a gazdaság stagnál, a munka termelékenysége zuhan, az innovatív fejlődés más kontinensekre vonult…
Rosszindulatúan félremagyarázták Martin Leidenfrost német újságírónak a Der Freitag hetilapban megjelent írását a romániai sajtóban.
Jelentős felbolydulást okozott Bukarestben az Európa Tanács parlamenti közgyűlése által magyar kezdeményezésre elfogadott jelentés, amely a dokumentumban hagyományosnak nevezett őshonos kisebbségek fokozott védelmét irányozza elő.
Jelentős felbolydulást okozott Bukarestben az Európa Tanács parlamenti közgyűlése által magyar kezdeményezésre elfogadott jelentés, amely a dokumentumban hagyományosnak nevezett őshonos kisebbségek fokozott védelmét irányozza elő.
A negyvenhét államból álló Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése állásfoglalást fogadott el az ukrán helyzetről, és felszólította Oroszországot, hogy hagyjon fel Kelet-Ukrajna katonai fenyegetésével. A magyar delegációban részt vevő Gaudi-Nagy Tamás arról beszélt, hogy Ukrajna mesterséges állam, Krím Oroszországot, Kárpátalja pedig Magyarországot illeti.
Az Európai Unió tisztségviselői nyíltan megvetik a szólásszabadságot, s ezzel elárulják az európai értékeket. Ekként reagált a Rosszija Szegodnya nemzetközi információs hírügynökség főigazgatója – Dmitrij Kiszeljov – arra, hogy neve szerepel az EU szankciós listáján.
Azt mondja Traian Basescu, hogy az európai értékek nevében be kellene tiltani a Jobbikot Romániában, törvényt kellene erről alkotni. Milyen furcsa: éppen egy ilyen törvény megalkotásával lépne Románia kifele Európából - írja Facebook bejegyzésében Bakk Miklós politológus.
Erdei Zsolt egyhangú pontozással legyőzte a grúz Salva Dzsomardasvilit, s ezzel megszerezte a Boksz Világszervezet (WBO) félnehézsúlyú Európa-bajnoki címét a szombati kecskeméti profi ökölvívó gálán, amelyen bejelentette visszavonulását.
A krími orosz intervenció az etnikai enklávék megléte miatt Kelet-Európára és a Balkára nézve is kockázatot hordoz magában - jelentette ki pénteken Martin Dempsey tábornok, az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnöke.
A közvélekedéssel ellentétben a nyugat-európai országokba elsősorban nem a kelet-európai térségből, hanem más nyugati országokból érkeznek a legtöbben, csak őket általában nem tekintik bevándorlónak - mondta Soltész Béla, a KSH Népességtudományi Kutatóintézetének tudományos segédmunkatársa egy budapesti konferencián szerdán.
A magyar válogatott a macedónokat verte lehengerlő fölénnyel. Az egész meccs során megkérdőjelezhetetlen volt a magyar fölény, a forma pedig bizakodásra ad okot a továbbiakra nézve. A következő mérkőzés a házigazda dánok ellen lesz.
Magyarország a norvég válogatottal kellett megmérkőzzön a továbbjutásért. Az első félidő nehezen indult, a norvégok vezettek is, de Lékai beállása feldobta a magyar játékot. A meggyőző magyar előny sokszor elolvadt.
Döntetlen lett a magyar és az izlandi kézilabda válogatott Európa-bajnoksági küzdelme. Kicsin múlott, de innentől kezdve verni kell minden ellenfelet a továbbjutás érdekében.
Skócia és Katalónia függetlenségi népszavazást terveznek megtartani. A szeparatista hangulat felerősödött Franciaország és Németország egyes régióiban is. Brüsszel büszkeségének a tárgya, az európai egység, úgy tűnik, hogy kezd feloszlani. Vajon kinek előnyös a szeparatizmus? - teszi fel a kérdést az Oroszország hangja nevű hírportál.
„Politikai földrengést” jelez előre néhány szakértő Európában a jövő évre. Szerintük a jövő tavasszal esedékes Európai parlamenti választásokon nagy az esélye az EU szkeptikusoknak és a radikálisoknak, akiknek meg kell állítani Európa további hanyatlását a túlzott tolerancia káoszában.
Amerika utcáit már megfertőzte a knockout game, és a játék újabban Európában is terjed. Unott fiatalok azzal szórakoztatják magukat, hogy heccből találomra kiválasztanak embereket, akiket egyetlen csapással kell kiütni.
Közösen kérhetnek európai szintű állásfoglalást az Európai Unió intézményeitől a külhoni magyar pártok a magyarlakta területek autonómiájának kérdésében – jelentette be Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke és Csáky Pál, a szlovákiai Magyar Közösség Pártjának elnökségi tagja a Hitel-est elnevezésű sorozat kettős állampolgárságról és autonómiáról szóló kerekasztal-beszélgetésén szerdán Budapesten.
Tomislav Nikolic szerb elnök volt a vendégszónok csütörtökön az Európa Tanács (ET) parlamenti közgyűlésének strasbourgi ülésén.
Gaudi-Nagy Tamás "félelmetes és elfogadhatatlan jelenségnek" nevezte "az emberek közötti kommunikációnak a terror és gyűlöletbeszéd elleni harc címén egyre nagyobb teret nyerő állami kontrollját".
Az országgal szembeni támadások és az egyes tagállamoknak adott, Magyarországnak azonban nem járó engedmények azt bizonyítják, hogy igazságtalan Európában élünk - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.
A Fidesz véleménye szerint a baloldali politikusok által "áhított, megszavazott és erőltetett" monitorig eljárás, nem Magyarország teljesítményéről, a magyar demokráciáról vagy a valóságról szól, hanem a magyar baloldal erkölcsi és politikai aljasságáról - reagált az MSZP és a Párbeszéd Magyarországért sajtótájékoztatóin elhangzottakra Zsigó Róbert, a párt szóvivője.
Elkötelezett a magyar kisebbség legitim képviselőivel való együttműködésre Victor Ponta román miniszterelnök.
Marosvásárhely is bekapcsolódik az Európa Kultu­rális Fővárosa cím elnyeréséért indított folyamatba, így a teljes Székelyföld felsorakozott Sepsiszentgyörgy kezdeményezése mögé – jelentette be Antal Árpád.
A Magyar Ifjúsági Konferencia (MIK) támogatásáról biztosította a székely nép önrendelkezésének kinyilvánítását. A szervezet közleményében hangsúlyozza: hisznek abban az Európában, mely a szabad, független, szuverén népek és nemzetek közössége.
A marosvásárhelyi Pro Európa Liga (PEL) a történelmi régiók keretében képzeli el Románia regionális átalakítását - fogalmazott egy szerdai marosvásárhelyi sajtótájékoztatón Smaranda Enache, a liga társelnöke.
Székelyföld nevében Sepsiszentgyörgy is megpályázza az Európa Kulturális Fővárosa címet - jelentette be kedden Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere.

Szükséges flash lejátszó telepítése

Get Adobe Flash player

Impresszum