Alternative content

Get Adobe Flash player

Keresendő szó/szavak:
Találatok száma: 5

Szinte teljesen leégett Kovászna megyében a Kommandó község Horn Dávid Iskolája 2017. január 9-én. A tűzben elpusztult az iskola teljes könyvtára. Az odaveszett kötetek pótlására gyűjt gyerekkönyveket a Kolozsvári Rádió magyar szerkesztősége által létrehozott Donát 160 Egyesület, valamint a Szabadság napilap szerkesztősége.
Újjáépítik az erdélyi Kommandó község iskolájának leégett épületszárnyát, a megmaradt, de súlyosan megrongálódott részt pedig felújítják – közölte szerdán Tamás Sándor, Kovászna megye önkormányzatának elnöke.
A kormány 2016-os költségvetésében nem különítettek el pénzt templomok építésére, a döntés nem mindenki tetszését nyerte el. Ennek ellenére, úgy tűnik, az ortodox egyháznak megvannak az anyagi lehetőségei, a Kovászna megyére vonatkozó tervek között a Kovászna és Kommandó közigazgatási területére építendő létesítmények is szerepelnek.
Több mint száz éves, 1911-ben a budapesti MÁVAG által gyártott mozdony fog közlekedni a Kovászna-Kommandó erdei vasútvonalon. Az alkalomra a falunapok, illetve a vasútvonal 125 éves fennállása ad okot.
A multik által levezényelt környezetkárosító projektek elburjánzása halmozottan érinti Kovászna megyét. Az is bebizonyosodott, hogy a kommandói erdőirtást egy kutató fúrótorony érdekében hajtották végre.

Szükséges flash lejátszó telepítése

Get Adobe Flash player

Impresszum