Alternative content

Get Adobe Flash player

Keresendő szó/szavak:
Találatok száma: 99

A közhivatalnokok béremelése után a polgármesterek fizetésemelése következik – jelentette be Liviu Dragnea képviselőházi elnök a romániai községek egyesületének hétfői közgyűlésén.
A pletykák szerint a multinacionális cégek arra biztatták, sőt, fizették saját alkalmazottaikat, hogy menjenek tüntetni a kormány ellen - jelentette ki Liviu Dragnea PSD-elnök a Romania TV-ben
A 2017/13-as sürgősségi kormányrendelet hatályon kívül helyezésével egy törvénykezési űr keletkezett, amit ennek a rendeletnek kellett volna betöltenie, és ezt a törvénykezési űrt kihasználva máris hoztak ítéleteket.
Három vádlott beismerte tettét kedden abban a perben, amelyben Liviu Dragneát, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnökét hivatali visszaélésre való felbujtással vádolják.
Liviu Dragnea azt kérte pénteken a parlamenti képviselőktől, hogy a szabályzat által megengedett legrövidebb időn belül fogadják el a 2017/14-es kormányhatározat jóváhagyására vonatkozó törvényt, amely hatályon kívül helyezi a Btk.-t módosító kormányrendeletet.
Ha minden kötél szakad, riogass a magyarveszéllyel – régi gyakorlat ez a román politikában, és a PSD–ALDE-kormány kétségbeesését és cinizmusát egyszerre jelzi, hogy a büntető törvénykönyv módosítására sunyi módon, előzetes bejelentés nélkül, késő este elfogadott, a korrupt politikusok megmentését is célzó sürgősségi rendelet miatt utcára vonult tömeget ezzel próbálja leszerelni.
Nem lenne indokolt, hogy a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) vizsgálatot indítson a külföldi vállalatok ellen, az utcai tüntetések miatt – vélekedik Liviu Dragnea, a PSD elnöke.
„Teljes mértékben” támogatja Grindeanu miniszterelnököt és a jelenlegi kormányt Liviu Dragnea, a PSD elnöke. Szerinte nincs feszültség közte és a miniszterelnök között, senkinek sem kell lemondania.
Az ötödik napja tartó válság kezdete óta Liviu Dragnea, a PSD elnöke szombaton először nevezte lehetségesnek a büntető törvénykönyvet és perrendtartást módosító sürgősségi kormányrendelet eltörlését, amely ellen országszerte százezrek tüntettek egész héten.
Habár a szociáldemokraták korábban elutasították egy ellentüntetés megszervezésének gondolatát, szombaton mégis eldöntötték, hogy utcára hívják szimpatizánsaikat.
Liviu Dragnea, a PSD elnöke, egyben a jelenlegi kormány szürke eminenciása azt nyilatkozta, hogy nem áll szándékában az államfő felfüggesztése, hanem ehelyett „nyugalmat akar biztosítani az országban”.
A szociálliberális kormány nem vonja vissza a büntető törvénykönyv módosításáról szóló sürgősségi rendeletét – közölte Liviu Dragnrea akaratát Sorin Grindeanu miniszterelnök csütörtökön.
Halasztással kezdődött a román legfelső bíróságon Liviu Dragnea második korrupciós pere kedden; a szociáldemokrata pártvezetőt, képviselőházi elnököt azzal vádolják, hogy 2006 és 2013 között, amikor a Teleorman megyei tanács, illetve a PSD megyei elnöke volt, hivatali visszaélésre és okirat-hamisításra bujtogatta munkatársait.
Klaus Iohannis szerint aberráció azt állítani, hogy államcsíny kezdetének tekinthető a román állampolgároknak a büntető törvénykezés módosítása elleni tiltakozása.
Liviu Dragnea az Amerikai Egyesült Államokból való hazatértekor „az alkotmányos rend elleni, nem engedélyezett tüntetés, egy újabb bányászjárás élén” találta az államfőt.
A nép ügyvédje, Victor Ciorbea lemondását követelte néhány száz tüntető szerda este Kolozsváron.
Dragnea, aki egyben a képviselőház elnöke is, az Antena3 hírcsatorna kedd esti műsorában közölte: sokallja a 21 500 lejes havi illetményt, amelyet Klaus Iohannis államfő, Călin Popescu-Tăriceanu, a szenátus elnöke, Sorin Grindeanu kormányfő valamint az alsóház elnökeként ő maga kap, és azt szeretné, ha visszatérnének a korábbi, 6 800 lejes illetményhez.
Victor Ponta szerint „a költségvetésben talált nagy űr” miatt Dacian Cioloş volt kormányfőnek, Anca Dragu és Cristian Ghinea egykori minisztereknek kell felelniük, illetve Klaus Iohannis államelnöknek, „aki hatalomra segítette azt a kormányt”.
Az ország költségvetése nem „feneketlen zsák”, és nem lehet „betyár módjára” kezelni – üzente Dacian Cioloş a szociáldemokraták vezetőjének, Liviu Dragneának.
Alkotmányossági óvást terjesztett be Victor Ciorbea román ombudsman csütörtökön a kormány működését szabályozó törvény azon cikkelye ellen, amely meggátolta Liviu Dragnea szociáldemokrata pártelnököt abban, hogy pártja választási győzelme után magának követelje a miniszterelnöki tisztséget.
Teljes egészében felelősséget vállal az új kormány csapatáért a választási csalások megszervezéséért jogerősen elítélt Liviu Dragnea.
Elkészült a kormánylista, az új kabinetben nyolc nő kap helyet; a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) négy tárca élére jelölhet minisztert - nyilatkozta a PSD elnöke, Liviu Dragnea.
Nincs szükség pezsgőre és „egyebekre” Sorin Grindeanu beiktatási ceremóniáján – véli a Szociáldemokrata Párt elnöke.
Meghatározta a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) a kormányalakítási ütemtervet – jelentette be pénteken Liviu Dragnea PSD-elnök.
Liviu Dragnea, a PSD jogerősen elítélt elnöke azt nyilatkozta csütörtök este, hogy az elmúlt napokban „nagy erőfeszítéseket tett azért, hogy az emberek nem menjenek ki az utcára”.
Liviu Dragnea, a képviselőház és a PSD elnöke azt szerette volna, hogy Romániának minél hamarabb legyen egy beiktatott, legitim kormánya.
Dacian Cioloș kijelentette, hogy az általa vezetett kormány „nem veszített el euró milliárdokat”, ahogyan a PSD elnöke, Liviu Dragnea állítja, hanem ebben az évben 7,23 milliárd eurót hívott le az Európai Bizottságtól.
Sajnálja a PSD elnöke, hogy Klaus Iohannis államfő nem jelentette be csütörtökön, kit bíz meg kormányalakítással. Liviu Dragnea szerint a Parlament készen állt volna a miniszterek meghallgatására és a kabinet megszavazására.
Kedden 326 képviselő mandátumát nyilvánította érvényesnek, három honatyáét pedig halasztotta hiányzó dokumentumok miatt a mandátumigazoló bizottság. Az érvényesített mandátumok között van Liviu Dragneáé is.
Majdnem kész az RMDSZ-szel való együttműködést szabályozó megállapodás vázlata, arról kell még megegyezni, hogy mikor írják alá a szerződést – nyilatkozta kedden Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke.
Észszerű időn belül" az RMDSZ-szel is tárgyal a PSD, amely nem zárja ki a szövetséggel kötendő együttműködési megállapodás lehetőségét - nyilatkozta hétfőn a PSD elnöke, Liviu Dragnea.
Szerdán nevesítik, hogy ki lesz a PSD és az ALDE miniszterelnök-jelöltje - közölte Liviu Dragnea PSD-elnök vasárnap este az Antena3 műsorában.
„Politikai szempontból hiba” a PNL azon elképzelése, hogy Liviu Dragnea képviselői mandátumának érvénytelenítését fogják kérni – jelentette ki a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) társelnöke.
Érvényteleníteni kell a PSD elnökének, Liviu Dragneának a képviselői mandátumát, mert jogerősen elítélt személyek nem lehetnek képviselők – közölte vasárnap Raluca Turcan, a PNL ideiglenes elnöke.
Románia erőforrásai nem teszik lehetővé a PSD 'fantáziaprogramjának' gyakorlatba ültetését – jelentette ki a Népi Mozgalom Párt (PMP) elnöke. Traian Băsescu szerint "Liviu Dragnea álma előrevetíti a katasztrófát.'
A PSD főnökének jól esett volna, ha az elnök felhívja a választásokat követően, hogy gratuláljon a győzelemhez, és az ország jövőjéről beszéljenek.
A PSD a liberális szövetségesével, az ALDE-val akar kormányt alakítani, az RMDSZ-szel csupán az esetleges parlamenti együttműködésről tárgyalna - jelentette be Liviu Dragnea, a PSD elnöke.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselői hamarosan tárgyalni fognak a kormánykoalícióról a Liberálisok és Demokraták Szövetségével (ALDE) – nyilatkozta Liviu Dragnea.
A hatékonyság érdekében a pártelnök kell legyen a miniszterelnök is – nyilatkozta Victor Ponta volt kormányfő, akinek a múltja bizonyítja, ért a hatékonysághoz, ha korrupcióról van szó.
Liviu Dragnea, az erdélyi magyarság sokat bizonyított ellensége, nem zárta ki – korábbi állításaival ellentétben –, hogy az RMDSZ-szel is karöltve alakítson kormányt.
Liviu Dragnea, a PSD jogerősen elítélt elnöke is végtelenül sértőnek tartja, hogy a magyar külügy nem ünnepelte december elsejét.
Egészen elképesztő, hogy Liviu Dragnea szerint az egyébként „hazug és kétszínű” Dacian Cioloș választási csalások végrehajtására készül...
Remélem, hallani fogom Kelemen Hunortól azt, hogy az 1918-as egyesülés győzelem volt a romániai magyarok számára is – jelentette ki vasárnap este Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) törvénytervezetet nyújtott be a szenátushoz a melegházasság elleni népszavazás megszervezéséről, annak reményében, hogy a referendumot a december 11-i parlamenti választásokkal egyszerre lehet lebonyolítani – közölte a Hotnews.ro hírportál pénteken.
Nem hajlandó az RMDSZ-szel kormányozni a december 11-ei parlamenti választások után – jelentette ki Liviu Dragnea, a PSD elnöke, hozzátéve, hogy egyedül a Liberálisok és Demokraták Szövetségével (ALDE) tudja elképzelni a szövetséget.
Lemond az elnöki tisztségről, amennyiben nem a PSD nyeri meg a december 11-én tartandó parlamenti választásokat – nyilatkozta pénteken Liviu Dragnea.
Éles támadást intéztek a PSD a bukaresti parlamentben hétfőn Dacian Cioloș kormánya ellen: Liviu Dragnea, a párt elnöke szerint a szakértői kormány minden szinten kudarcot vallott.
Victor Ponta volt pártelnöknek szerepelnie kell a PSD parlamenti listáján, jelöltségéről pedig a jövő héten fog dönteni a PSD országos végrehajtó bizottsága – jelentette ki Liviu Dragnea.
A PNL faragott elnököt Klaus Iohannisból, így cserébe elvárják, hogy Liviu Dragneaból ne lehessen miniszterelnök a PSD vélhető választási győzelmét követően – így összegezhető Alina Gorghiu, a PNL társelnökének pénteki nyilatkozata.
Nem jelöl új házelnököt a legnagyobb parlamenti frakcióval rendelkező PSD a bukaresti képviselőház élére, így az év végén esedékes parlamenti választásokig ideiglenes házelnök vezetheti a román törvényhozás alsóházát – jelentette be a rovott múltú Liviu Dragnea, a PSD elnöke.
Újabb bűnvádi ügyben szerepel hivatalosan is gyanúsítottként Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke. Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) hétfőn tudatta vele, hogy hivatalosan is meggyanúsították hivatali visszaéléssel abban az ügyben, amelyben többek között volt felesége ellen is eljárás zajlik.
Huszonhárom olyan törvénytervezetet készít az SZDP – a többi párt nem is nagyon rejtett egyetértésével –, amely hatalmának megerősítésére és a korrupt politikusok védelmére szolgál.
Liviu Dragnea, a PSD jogerősen elítélt elnöke megerősítette, le fog mondani parlamenti mandátuma lejárta előtt, hogy ne részesüljön a képviselőknek kijáró luxusnyugdíjból.
A PSD frakciója kezdeményezte Valeriu Zgoneának, a képviselőház elnökének leváltását. A jogerősen elítélt Liviu Dragnea a még el nem ítélt Victor Pontát kérte fel a házelnöki pozícióra.
„Nagyon valószínű”, hogy lemond képviselői mandátumáról, de ha semmiképp sem húsvét előtt – nyilatkozta szerdán Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt (PSD) választási csalás miatt jogerősen elítélt elnöke. Húsvét előtt nem is dönt erről, jelentette ki, de még megfontolja.
Újabb ügyészségi vizsgálat indult Liviu Dragnea, a román Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke ellen, akit ezúttal hivatali visszaélésre és közokirat-hamisításra való felbujtással gyanúsítanak.
A szatmári megyei tanács alelnöke ügyében új részletek derültek ki: Mircea Govor befolyását felhasználva, politikai ambícióinak elérése érdekében az adóhivatal (ANAF) emberein és pártján kívül a PNL vezetőit is helyzetbe hozta.
Liviu Dragnea, a PSD elnöke addig nem nyilatkozik arról, hogy a legtöbb parlamenti mandátummal rendelkező pártja támogatni fogja-e Dacian Cioloș kormányát, amíg a Klaus Johannis államfő által kormányalakítással megbízott volt EU-biztos nem névszerűsíti kormányának tagjait, valamint nem mutatja be kormányprogramját.
Nem született meglepetés a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) belső választásán vasárnap: Liviu Dragnea eddigi ügyvezető elnököz elsöprő többséggel választották meg a párt elnökévé.
A miniszterelnök hisz Istenben, magánál is jobban szereti a családját, és soha sem tett semmi törvényelleneset – szándékosan. A 43. évét töltő miniszterelnök a hatalmáért küzd, pártja egyelőre mellette áll.
Minden választást öt éves időszakonként tartana a PSD – jelentette be Liviu Dragnea, a párt ideiglenes elnöke. Annak idején az államelnök megbízatásának időtartamát pontosan azért tolták ki, hogy ne kelljen egy év folyamán három választást rendezni.
Aggodalommal nyilatkozott az illegális bevándorlók befogadásáról és az uniós kvótákról Liviu Dragnea, a Romániában kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) ideiglenes elnöke pénteken, miután felkereste a budapesti Keleti pályaudvart.
A PSD és a PNL megegyezett abban, hogy közös munkacsoportot hoznak létre a parlament jó hírének helyreállítása céljából – jelentette be Liviu Dragnea, a PSD elnöke. A PNL társelnöke szerint egyenesen "szánalmas" a törvényhozás megítélése.
Az állandó választási hatóság (AEP) készít újabb törvénytervezet Romániában a levélben való voksolás szabályozására - jelentette be hétfőn Liviu Dragnea, a kormányon lévő Szociáldemokrata Párt (PSD) ideiglenes elnöke.
Liviu Dragnea lett a román Szociáldemokrata Párt ideiglenes elnöke, aki a Victor Ponta miniszterelnök által látszólag támogatott Rovana Plumbot győzte le. Ponta mosolyoghat...
Victor Ponta miniszterelnök kijelentette, hogy politikai pályafutását csak a szociáldemokrata PSD-nek szenteli, éppen ezért támogatásáról biztosítja az új ideiglenes elnököt, legyen az Rovana Plumb vagy Liviu Dragnea.
Liviu Dragnea, a választási csalás levezénylésével vádolt politikus nem is olyan hosszú önvizsgálat és visszavonulás után eldöntötte, szívesen lenne pártjának ideiglenes pártelnöke. Azért, mert nem is korrupcióval vádolták.
Sevil Shhaideh eddigi államtitkárt nevezte ki közigazgatási és regionális fejlesztési miniszterré Klaus Iohannis román államfő szerdán, miután felmentette tisztségéből a tárca éléről lemondott Liviu Dragneát, a Szociáldemokrata Párt (PSD) ügyvezető elnökét.
Mivel "nem követett el korrupciós bűncselekményt", ezért nem fogadta el a PSD Liviu Dragnea ügyvezető pártelnök lemondását. A PSD érdekében választási csalást szervező, és ezért elítélt Dragnea szerint mindenki vele tart.
Liviu Dragnea volt fejlesztési miniszter szerint "méltóságról" tett tanúbizonyságot, amikor elítélését követően lemondott. Továbbra is fenntartja, ártatlan az ellene felhozott vádakban.
A PSD ügyvezető elnöke lemondott a pártban betöltött tisztségéről, azt követően, hogy választási csalás bűntette miatt egy év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték. Victor Ponta megdöbbent az ítélet hallatán.
A bíróság egy év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte Liviu Dragnea fejlesztési minisztert a "Referendum" ügyben játszott szerepéért. Az ügy további 74 vádlottját vagy felmentették, vagy felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték. A döntés nem jogerős.
Tegnap Liviu Dragnea regionális fejlesztési és turisztikai miniszternek a legfelsőbb bíróságon (ÎCCJ) volt jelenése, ugyanis az utolsó tárgyalását tartották annak a pernek, amelyben Dragneát és 74 további személyt a 2012-es, Băsescu elnök leváltásáról szóló népszavazáson elkövetett csalással vádolnak.
Több mint száz tanút hozatott buszokkal Bukarestbe pénteken a román legfelső bíróság Liviu Dragnea román miniszterelnök-helyettes ügyében, akit választási csalás megszervezése és befolyással üzérkedés vádjával állított bíróság elé a román korrupcióellenes ügyészség (DNA).
Több mint hatvan székelyföldi önkormányzat képviselője vehetett át csütörtökön a Hargita megyei Csíkkozmáson Cozmeni) támogatási szerződést, vagy iskolabuszt Victor Ponta miniszterelnöktől.
Miután kirakta a dísztáblára a legutóbbi nagy selejtjét, a decentralizálásról szóló törvényt, Liviu Dragnea kormányfő-helyettes a következőt készíti elő számunkra: egy Bukarest és Konstanca (Constanţa) közötti nagysebességű vasútvonal megépítését, kínai együttműködésben. Amikor meghallottam a hírt, először azt hittem, a TimesNewRoman-ról, a vicces, de kitalált híreket közlő portálról származik. Nem, nem onnan.
Liviu Dragnea arra buzdított egy kínai mezőgazdasági küldöttséget, hogy majd kóstolják csak meg a román paradicsomot, és győződjenek meg róla, milyen finom is az! Dragnea szerint ez azért van, mert Románia földje "tiszta és egészséges".
A PDL panasszal kíván élni Liviu Dragnea miniszterelnök-helyettessel szemben, aki szerintük kontár munkát végzett a decentralizációs törvénnyel. Dan Șova nagy beruházásokért felelős miniszter pedig rosszul vezényelte le a hóeltakarítást...
Zászlótörvény-tervezetet bocsátott társadalmi vitára pénteken a román regionális fejlesztési és közigazgatási minisztérium annak szabályozásáról, hogyan fogadhatnak el a romániai települési és a megyei önkormányzatok saját zászlót, és milyen feltételek mellett tűzhetők ki a hivatalokra.
Bejelentette lemondását a liberális színekben politizáló constanțai prefektus a megye vészhelyzetet kezelő bizottságában. Eugen Bola mindezt a miniszterelnök-helyettes Liviu Dragnea előtt tette. A bejelentés előtt elbeszélgettek...
Victor Ponta és Crin Antonescu egy közös sajtótájékoztató keretében viccelődött Liviu Dragnea izraeli útjával kapcsolatban. Szerintük nem az a kérdés, hogy mikor ér haza, hanem az, egyáltalán hazatér-e Dagnea.
Liviu Dragnea megnyugtatta a minisztériumok tisztviselőinek hadát: senkit sem rúgnak ki, de elvárják a miniszterektől, hogy előrukkoljanak a tárcák átcsoportosítási terveivel. Mindenki ugyanott dolgozik majd, csak mások vezetése alatt.
Liviu Dragnea miniszterelnök-helyettes bejelentette, hogy a kormány két autópálya megépítését is tervezi. Külön 'öröm', hogy egyik sem fogja átszelni Erdélyt, az egyik Bákóban, a másik Piteșten ér véget. Az üzemanyag árából finanszíroznák...
Legalábbis Dragnea szerint. A régiósító Băsescu elnök szavaira reagált, igaz, nem bocsátkozott jóslatokban, mert csapdától tart. Băsescu leplagizátorozta Pontát, és szerinte a PSD életét Antonescu jobban megkeserítené, mint ahogy azt ő tette.
Akárhogy is legyen, Románia adminisztratív rendszere modernizálódni fog, mert jelen formájában elavult és merev- jelentette ki a perbe fogott Liviu Dragnea miniszterelnök-helyettes. Kiderült, Ponta az első vezér, aki enged hatalmából a nép javára.
Liviu Dragnea miniszterelnök-helyettes arról panaszkodott a kormány színe előtt, hogy senki sem küldte meg neki a decentralizációs törvényre vonatkozó mutatókat, beleértve az érintett tisztviselők számát és az ágazatok költségvetését.
Victor Ponta miniszterelnök szebeni látogatása fagyosra sikeredett. A városba látogató Pontát Verespatakért aggódó tüntetők várták, akik ki is fejezték nemtetszésüket. Habár Ponta "élvezte", olyan is történt vele, ami még soha.
Victor Ponta miniszterelnök szerint csupán színjáték a népszavazás befolyásolásával vádolt Liviu Dragnea ellen zajló per. A PSD elnöke foggal-körömmel védi pártja végrehajtó elnökének ártatlanságát. Halottak és feltámadottak a "darab" szerzői?
A legfelsőbb bíróság (ÎCCJ) elfogadta a DNA által benyújtott feljelentést Liviu Dragnea és 74 más személy ügyében. Az ügy tárgyalásának kezdetét több mint három hónappal hamarabb tartják- az előzőleg tervezettekkel szemben.
A DNA részletesen beszámolt arról,miként rekonstruálták Liviu Dragnea választási csalásokat végrehajtó hálózatát. Ponta a miniszterelnök-helyettes védelmére sietett, és kijelentette a nyilvánvalót: ha Dragnea bűnös, akkor ő maga is ugyanolyan bűnös.
Liviu Dragnea miniszterelnök-helyettes és további 74 személy ellen a DNA tett feljelentést a múlt évi, az elnök leváltását célzó népszavazás ügyében. A vád szerint országos szinten tízféle módszert használtak fel választási csalások kivitelezésére.
Liviu Dragnea életének műve a régiósítás. Hiába kérte, hogy az USL összeüljön és megtárgyalja a fejleményeket, a találkozó nem jött létre. Repedezik az USL, Dragnea szerint pedig erről érdeklődni "brutális".
Liviu Dragnea miniszterelnök-helyettes nem hajlandó feladni a régiósítás tervét, miután saját bevallása szerint azon annyit dolgozott. Szerinte a PSD nem hagyhatja, hogy politikai szövetségesei elgáncsolják az ország fejlődésének zálogát.
A Diszkriminációellenes Tanácshoz (CNCD) fordult Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke amiatt, hogy több román vezető politikus is kijelentette: kizártnak tartják, hogy közigazgatási régiók kialakítása során magyar többségű régió jöjjön létre.
Románia közigazgatási átszervezéséről tárgyaltak péntek délelőtt Bálványosfürdőn. A nyilvános vitán Liviu Dragnea kormányfőhelyettes is részt vett, aki tartózkodot attól, hogy konkrét kijelentéseket tegyen arról, hogy miképpen is érinti majd a székelyföldieket az ország régiósítása.
Székely zászlók tömegével várták Liviu Dragnea miniszterelnök-helyettest Székelyföldön.
Liviu Dragnea román miniszterelnök-helyettes szerint az erdélyi magyaroknak nincs okuk tiltakozni a tervezett régióátalakítás ellen. A politikus erről csütörtöki nagyszebeni sajtótájékoztatóján beszélt a Mediafax hírügynökség beszámolója szerint.
A regionális fejlesztési és közigazgatási miniszter csütörtökön, Jászvásáron (Iaşi) kijelentette, hogy a kör alakú régiók működőképesebbek az elnyújtott formájúaknál.
A jelenlegi fejlesztési régiók határai mentén alakíthatják ki Romániában az új közigazgatási régiókat - derült ki Liviu Dragnea román miniszterelnök-helyettes hétfői nyilatkozatából.

Szükséges flash lejátszó telepítése

Get Adobe Flash player

Impresszum