Alternative content

Get Adobe Flash player

Keresendő szó/szavak:
Találatok száma: 426

A tatai rendőrök fogták el azt a két férfit, akik a gyanú szerint Németországban követtek el lakásbetörést.
Ki kell utasítani az antiszemita külföldieket Németországból a Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) törvényjavaslata szerint, amelyet a holokauszt emléknapján, január 27-én nyújtanak be a szövetségi parlamentnek (Bundestag) – írták német lapok a hét végén.
Mégiscsak megkezdődtek a tárgyalások a Németországot eddig kormányzó nagykoalíció továbbéléséről. Az Angela Merkel vezette uniópártok (CDU-CSU) és a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) küldöttsége ötnapos egyeztetést kezdett a kormányalakításáról Németorszában. A megbeszélések kimenetele azonban kétséges.
Növekedik a bejelentett erőszakos bűncselekmények száma a menekültek miatt – állapította meg egy Németországban végzett kutatás, amelyről csütörtökön számoltak be német lapok.
Továbbra is feszült a helyzet a Donyec-medencében, ahol a tűzszüneti egyezség ellenére továbbra is érik támadások az ukrán ellenőrzésű oldalt a Moszkva által támogatott szakadárok részéről – tájékoztatta Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszter szerdán Kijevben Sigmar Gabrielt, a német diplomácia vezetőjét.
Az utóbbi évekhez képest csökkent a bejelentett szexuális bűncselekmények száma a németországi nagyvárosok szilveszteri rendezvényein a hatóságok hétfői összesítése szerint.
Büntetőintézkedésekkel sújtaná a menekültek elosztását elutasító európai uniós (EU-) tagállamokat a németek csaknem kétharmada – mutatta ki egy felmérés, amely az RTL német médiacsoport megbízásából készült.
Leszúrt egy 15 éves afgán fiú egy 15 éves német lányt szerdán a Kanden nevű németországi kisvárosban – közölték a helyi hatóságok.
Németországnak évi mintegy 65 ezerre kell korlátoznia az évente befogadott új bevándorlók számát – jelentette ki Thomas Strobl, az Angela Merkel kancellár vezette Kereszténydemokrata Unió (CDU) alelnöke.
Nem sikerül az újabb nagykoalíció megalakítása Németországban, ezért előrehozott választást kell kiírni, amelyen a Kereszténydemokrata Unió (CDU) már nem Angela Merkel vezetésével vesz részt – véli a Bild című lap szerdai értesülése szerint a CDU egyik tekintélyes vezetője, Norbert Lammert.
Kedden lesz egy éve, hogy gázolásos merényletet hajtottak végre az egyik berlini karácsonyi vásár látogatói ellen. Az évfordulóra Berlinben 12 perces harangzúgással fognak emlékezni kora este.
A kancellár a bajor CSU hétvégi kongresszusán elismerte, hogy Bajorországban ugyan nincsenek, de Németország más részein léteznek no-go zónák. Ígérete szerint felszámolják ezeket.
Visszatért Németországba több száz szélsőséges iszlamista, akik kivándoroltak Irakba vagy Szíriába, hogy csatlakozzanak az Iszlám Államhoz vagy más terrorszervezethez – írta vasárnap a Berliner Morgenpost című német lap kormányzati adatokra hivatkozva.
Tíz évig tartó kivitelezési munka után átadták a Berlint és Münchent összekötő új vasútvonalat. Az újraegyesítés utáni német gazdaságtörténet egyik legnagyobb állami beruházásában 10 milliárd euróból (3140 milliárd forint) jött létre az új vonal.
Továbbra is mágnesként vonzza a menekülteket Németország, az idei első fél évben több menedékjogi kérelmet bíráltak el, mint az Európai Unió (EU) összes többi tagországában együttvéve – írta a kedden a Die Welt című német lap az Európai Bizottság statisztikai szolgálata, az Eurostat adataira hivatkozva.
Újabb támogatási programot indítanak Németországban a menedékkérők önkéntes távozásának ösztönzésére, egy háromtagú család akár 6000 eurót is kaphat, ha visszatér a hazájába – írta a Bild am Sonntag című vasárnapi lap.
Biztonságban vannak azok a román állampolgárok, akik a németországi Bergkamen településen kigyulladt lakóházban éltek, nyilatkozták szombaton a külügyminisztérium képviselői. Románia Bonni Főkonzulátusának képviselői elkérték az érintett személyek személyi adatait és az elérhetőségeiket.
A kormányalakítás lehetőségének megvitatásáról szóló tárgyalásra hívta a Német Szociáldemokrata Pártot (SPD) hétfőn Angela Merkel kancellár, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöke.
A német kormány hazaszállíttatná az Iszlám Állam terrorszervezet soraiban harcoló német állampolgárságú dzsihadisták gyermekeit Németországba – jelentette szerdán a Süddeutsche Zeitung című lap, illetve a WDR és NDR közszolgálati médiatársaság.
Az Angela Merkel német kancellár vezette CDU/CSU szövetségétől jobbra álló Alternatíva Németországnak (AfD) nevű ellenzéki párt felháborodást keltett szerdán a német szövetségi parlamentben (Bundestag), mert egy képviselője azt követelte, hogy a szíriai menekültek térjenek vissza hazájukba.
További öt, a nemzetiszocializmus idejéből származó olyan harangot találtak Rajna-vidék-Pfalz német tartomány evangélikus templomaiban, amely „problémás feliratot visel" – jelentette be Michael Gärtner tartományi egyházi vezető.
Óriási vasbeton horogkeresztet találtak az 1945 májusa óta fűvel benőtt földben egy hamburgi sportpálya bővítése közben. A leletet valószínűleg megsemmisítik.
Angela Merkel német kancellár kudarcaként értékeli a keddi nemzetközi sajtó, hogy a múlt hét végén kudarcba fulladtak a kormányalakítási tárgyalások a konzervatívok, a liberálisok és a zöldek között Németországban.
Elfogtak Németországban kedden hat szír férfit, akik a hatóságok szerint az Iszlám Állam nevű terrorszervezet tagjai, és valószínűleg merényletekre készültek – jelentette a Die Welt című lap.
Németországban be kell vezetni a harmadik nemet az anyakönyvezésben, döntött az alkotmánybíróság. A Frankfurter Allgemeine Zeitung azt írja: a Karlsruhében működő testület döntése alapján lehetővé kell tenni nemük pozitív meghatározását azoknak az interszexuális embereknek, akik sem férfiként, sem nőként nem definiálhatók.
A német kormány szerint a katalóniai regionális parlament ismét megsértette Spanyolország alkotmányát a régió függetlenségének megteremtéséről szóló javaslat pénteki elfogadásával.
Megsokszorozódott a terrorgyanú miatt indított eljárások száma Németországban, a szövetségi legfelsőbb ügyészség az idén már 900-nál is több eljárást indított, szemben a tavalyi 250-nel – írta a Welt am Sonntag című vasárnapi német lap.
Több ember megsérült Münchenben egy szombat délelőtti késes támadásban – közölte a német rendőrség. A támadó egy fekete kerékpáron elmenekült.
Kormányalakítási tárgyalásokat kezdeményez a liberális FDP-vel és a Zöldekkel a CDU/CSU német jobbközép pártszövetség – jelentette be Angela Merkel kancellár, a CDU elnöke a hétvégén.
Ötszáznál is több katolikus templomot számoltak fel Németországban az ezredforduló óta egy pénteken ismertetett felmérés szerint
Három bevándorló támadt Németországban egy kint dolgozó magyarra – tudósít a hirado.hu. Csak annyi volt a „bűne”, hogy nem adott nekik cigarettát, ezért ütötték le, illetve törték el az állkapcsát. Az utóbbi egy-két évben több magyar került már bajba a bevándorlók miatt Nyugat-Európában.
Mintegy 8 százalékot, több mint 4 millió szavazót vesztett Angela Merkel németországi választásokon – emelte ki Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő, aki szerint ez a „katasztrofális vereség” annak következménye, hogy a bevándorlás ügyében a német kancellár mellé nyúlt.
A Twitteren gratulált szövetségese „történelmi eredményéhez" Marine Le Pen, a francia Nemzeti Front elnöke, aki az AfD sikerét „az európai népek újjáéledésének" nevezte. A baloldali pártok, és a bevándorlók persze nem örülnek a jobboldali párt sikerének.
Nem marad következmények nélkül az európai uniós tagállamok közötti szolidaritás megtagadása – mondta Angela Merkel német kancellár szombati lapinterjúkban a menekültek tagországok közötti elosztásával kapcsolatban, utalva a tagállamoknak juttatott közösségi támogatásokra.
Története legrosszabb eredményét érheti el a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) a szeptember 24-i szövetségi parlamenti (Bundestag-) választáson, az Angela Merkel kancellár vezette jobbközép CDU/CSU pártszövetségtől jobbra álló Alternatíva Németországnak (AfD) pedig a harmadik legnagyobb erőként debütálhat a Bundestagban egy csütörtökön ismertetett felmérés alapján.
Németország lassan bárkivel, bármivel közösséget vállal, csak eredeti önmagával nem. Nyilván nem a náci múltról van szó, hanem ezerkétszáz év történelméről. Nagy Károlyról, Lutherről, Bismarckról, Adenauerről, Helmut Kohlról. Mit hoz a 21. század a németség számára?
A német hatóságok több mint ötezer nevet tartalmazó célpontlistát találtak két terrorgyanúba keveredett férfi otthonának és munkahelyének átkutatásakor Mecklenburg-Elő-Pomeránia szövetségi tartományban a múlt héten – írja a Die Welt című német napilap pénteki számára hivatkozva az MTI. A listán több mint száz politikus neve is szerepel, a teljes német politikai palettáról.
A Bayerische Rundfunk riportja szerint egy Maliból származó elutasított menedékkérő megfojtott egy román prostituáltat Németországban.
Megdobálták paradicsommal Angela Merkel német kancellárt Heidelbergben egy választási gyűlésen, a helyi rendőrség szerdai tájékoztatása szerint az előző nap történt incidens miatt eljárást indítanak ismeretlen tettes ellen testi sértés és rongálás kísérletének gyanújával.
A magyar U21-es labdarúgó-válogatott 2-1-re legyőzte a korosztályos Európa-bajnok német csapatot a Padernbornban rendezett pénteki felkészülési mérkőzésen.
Angela Merkel óriási vezetése miatt elég unalmas az amúgy hajrába forduló német választási kampány, úgyhogy legfőbb ideje volt, hogy a politikai spektrum bal- és jobbszéléről némi pezsgést vigyenek bele.
2015 és 2017 között 230 ezer „menekült" élt azzal a lehetőséggel, hogy menedékkérelmének elfogadása után magával vigye a családját is Németországba. 2018-ban már 390 ezer befogadott élhet a családegyesítési jogával – olvasható a Bild kedden megjelent írásában.
Németország egyelőre nem küld vissza Magyarországra menedékkérőket – jelentette kedden a német sajtó.
Németország nem hagyhatja szó nélkül a jogállamisággal kapcsolatos lengyelországi folyamatokat – jelentette ki Angela Merkel kancellár kedden Berlinben.
Sigmar Gabriel német külügyminiszter szerint honfitársainak érdemes elkerülniük Törökországot, mert bajba kerülhetnek.
Román idénymunkásokat szállító busz borult fel Németországban, hat személy állapota válságos.
Berlin Spandau nevű városrészében 12 órakor néma tisztelgéssel vette kezdetét az ottani börtönben harminc évvel ezelőtt meggyilkolt Rudolf Heßre való emlékező felvonulás.
Megkéseltek több embert Finnországban, Turku városának központjában pénteken délután. Késeléses támadás történt egy németországi városban is, itt egy ember meghalt, egy megsebesült.
Angela Merkel német kancellár 20 ezerről 40 ezerre emelné azon menedékre jogosult embereknek a számát, akiknek a válságtérségekből az Európai Unió területére történő áttelepítéséről egy ENSZ- program keretében néhány éve döntöttek a tagállamok.
Horst Seehofer bajor miniszterelnök, a jobbközép Keresztényszociális Unió (CSU) elnöke szerint szinte lehetetlen kiutasítani a menedékkérőket Németországból.
A német külügyminiszter szerint nem szabad elhallgatni, hogy újabb menekülthullám fenyegeti Európát.
Rekordszintet ért el a németországi betöltetlen álláshelyek száma a második negyedévben, több mint 1,1 millió munkahelyre kerestek embert április és június között – ez derül ki a nürnbergi munkaerő-piaci kutatóintézet (Institut für Arbeitsmarkt und Berufsforschung) kedden közölt adataiból, amelyekről az MTI számolt be
Tovább nőtt tavaly Németországban az úgynevezett migrációs hátterű lakosság aránya, 2016-ban 22,5 százalék tartozott ebbe a kategóriába a szövetségi statisztikai hivatal kedden közzétett adatai szerint.
Lövöldözés történt vasárnapra virradóra egy szórakozóhelyen a németországi Konstanzban, egy ember meghalt, hárman megsebesültek.
Késes támadás történt pénteken a németországi Hamburgban, egy ember meghalt, a feltételezett elkövetőt őrizetbe vették.
Németországban terrorizmus támogatása miatt öt és fél év szabadságvesztésre ítélték szerdán az ország egyik legismertebb szélsőséges iszlamistáját.
Németországban kudarcot vallottak a hatóságok az elutasított menedékkérők hazajuttatásának felgyorsításában, az idei első fél évben a tavalyinál kevesebb hazatoloncolást sikerült végrehajtani, miközben a távozásra kötelezett menedékkérők száma tovább növekedett – jelentette csütörtökön az MTI a ZDF országos köztelevízióra hivatkozva.
Elfogultan tudósított az úgynevezett fősodratú sajtó Németországban a menekültválságról és hozzájárult a társadalom megosztottságához – mutatta ki egy tudományos kutatás, amelyről a Die Zeit című liberális hetilap számolt be előzetesen csütörtöki számában.
Angela Merkel német kancellár továbbra is elutasítja, hogy Németországban felső határt jelöljenek ki a menedékkérők befogadásában.
Az EU továbbfejlesztésével meg kell teremteni az „európai egyesült demokráciák politikai unióját” – hangoztatta vasárnap Berlinben Martin Schulz, a német szociáldemokraták (SPD) kancellárjelöltje.
Összecsaptak a rendőrökkel szélsőbaloldali tüntetők csütörtökön Hamburgban, a G20 csoport csúcstalálkozójának előestéjén.
Németországban minden korábbinál magasabbra, 680-ra emelkedett az erőszakra hajlamos, közveszélyes iszlamisták száma, és az iszlamista terrorizmus vált az első számú belbiztonsági kihívássá – állapította meg a szövetségi alkotmányvédelmi hivatal (BfV) kedden ismertetett éves jelentésében.
Hónapokig tartó viták után a német szövetségi parlament (Bundestag) pénteken elfogadta a közösségi portálokon megjelenő jogsértő „gyűlölködés és álhírterjesztés” visszaszorításáról szóló törvényt.
Ma tartotta a német Bundestag a szavazást arról, hogy házasodhassanak-e az azonos nemű párok az országban vagy sem. A döntés értelmében megszületett az „Ehe für Alle" törvény, azaz a házasság mindenkinek.
A német szövetségi kormány nem engedélyezi Recep Tayyip Erdogan török államfőnek, hogy tömegrendezvényt tartson július elején Németországban, ahová a hamburgi G20-csúcs alkalmából látogat el.
Hatalmi arroganciával és a demokrácia elleni merénylettel vádolta Martin Schulz, a német szociáldemokraták (SPD) elnöke és kancellárjelöltje az Angela Merkel kancellár vezette jobbközép CDU/CSU pártszövetséget pártja vasárnapi dortmundi kongresszusán.
Az Európai Uniónak azzal kellene foglalkoznia, hogy miként lehetne csökkenteni a menekültek számát, nem pedig a menekültek elosztási kvótáin kellene vitatkoznia – jelentette ki Sigmar Gabriel német külügyminiszter szombaton Prágában sajtótájékoztatón.
Németországban a szövetségi parlament csütörtökön az alaptörvény módosításával megvonta az állami támogatást a széles körben neonáciként számon tartott Német Nemzeti-demokrata Párttól (NPD).
Háromnapos látogatást tesz Németországban június 19-e és 21-e között Klaus Johannis államfő – tájékoztat az elnöki hivatal.
A Bild című német lap szerint a Kereszténydemokrata Unió (CDU) politikusa péntek reggel, ludwigshafeni otthonában hunyt el.
Egy román állampolgár is megsérült a kedden, egy müncheni vasútállomáson történt lövöldözésben – tájékoztat a román külügyminisztérium, a német hatóságok által szolgáltatott adatokra hivatkozva.
Angela MErkel német kancellár szerint „túl sok reménytelenséget” látnak az afrikai fiatalok, és ez sarkallja őket a felkerekedésre.
A menedékjog megszerzését célzó tömeges visszaélés nyomaira bukkantak a német hatóságok, feltételezésük szerint terhes nők az apaságot elismerő nyilatkozatot vásárolnak német férfiaktól, hogy Németországban maradhassanak – számolt be kedden a Rundfunk Berlin-Brandenburg (RBB) regionális közszolgálati médiatársaság.
Angela Merkel pártelnök-kancellárt bírálva klímapolitikai fordulatot sürget a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) konzervatív szárnyának egy csoportosulása.
Terrorfenyegetés miatt megszakították péntek este a németországi Rock am Ring szabadtéri fesztivált. A német rendőrség két fesztiválszervezőt állított elő az üggyel összefüggésben.
Németországban törvényt hoztak a gyermekházasság tilalmáról. Az új szabályozást azért kellett bevezetni, mert a migrációs válság nyomán megemelkedett a házasságban élő fiatalkorúak és gyermekek száma.
Olvasom a Magyar Nemzet cikkét (Lukács Csaba írása), hogy szegény román asszonyok Olaszországban 8-900 euróért rabszolgákként dolgoznak, gondoznak idős embereket, belebetegednek, a gyerekeik nélkülük nőnek fel.
Donald Trump amerikai elnök politikája gyengíti a Nyugatot, ezért fel kell lépni ellene – jelentette ki Sigmar Gabriel német külügyminiszter hétfőn Berlinben német hírportálok szerint.
Tovább csökkent a Martin Schulz vezette Német Szociáldemokrata Párt (SPD) választói támogatottsága, egy vasárnap ismertetett felmérés szerint. Az őszi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választásra készülő pártot az öt évvel ezelőtti választáson elszenvedett vereségnél is nagyobb kudarc fenyegeti.
Ha Ankara nem járul hozzá ahhoz, hogy a német törvényhozás, a Bundestag tagjai meglátogathassák a dél-törökországban szolgáló német (Bundeswehr-) katonákat, Berlin kivonhatja az incirliki légitámaszponton állomásozó alakulatát – közölte Angela Merkel német kancellár Brüsszelben, a NATO-tagországok csúcstalálkozójára érkezve csütörtökön.
A német szövetségi kormány több mint húszmilliárd eurót fordított 2016-ban a menekültügyre szerdán ismertetett adatai szerint.
Több mint 6,5 millió menekült áll készenlétben arra, hogy bejusson az Európai Unióba – írta kedden a Bild című német lap egy kormányzati kimutatásra hivatkozva.
Alsónémediben fogtak el egy romániai cigány férfit, aki ellen egy Németországban elkövetett gyilkosság miatt európai elfogatóparancs volt érvényben – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság szerdán az MTI-vel.
Történelmi vereséget szenvedett a Martin Schulz vezette Német Szociáldemokrata Párt (SPD) a legnépesebb német tartományban, Észak-Rajna-Vesztfáliában vasárnap rendezett helyi törvényhozási (Landtag-) választáson az urnazárás után közzétett első részeredmények szerint. Az AfD jól szerepelt.
Elkezdődött vasárnap reggel a helyi törvényhozási (Landtag-) választás Németország legnépesebb tartományában, Észak-Rajna-Vesztfáliában.
Oroszországnak nincs köze sem az Emmanuel Macron francia elnökjelölt En marche (Indulás!) mozgalmának kampányközpontja, sem az Angela Merkel német kancellár pártja, Kereszténydemokrata Unió (CDU) szerverei ellen intézett hackertámadásokhoz – jelentette ki Dmitrij Peszkov, az orosz elnöki hivatal szóvivője újságíróknak kedden Ribinszkben.
Több mint 50 százalékkal emelkedett Németországban tavaly az egy évvel korábbihoz képest a bűncselekménnyel gyanúsított menedéket kereső emberek száma – írta a Welt am Sonntag című vasárnapi német lap a 2016-os bűnözési és bűnüldözési statisztikát idézve.
Németországban a 2015-ben érkezett menekültek körében a munkaképes korúak 10 százaléka végez kereső tevékenységet egy csütörtökön ismertetett felmérés szerint.
Kötelező zárva tartaniuk a kölni vendéglőknek az AfD (Alternative für Deutschland) pártkongresszusa alatt, a teraszokat is be kell pakolni, az antifasiszta randalírozást akarják így megelőzni.
Iszlamista hátterű támadás lehetett a Borussia Dortmund (BVB) német labdarúgó egyesület csapatát szállító busz ellen elkövetett robbantásos merénylet a helyszínen talált levél alapján – jelentette szerdán a Süddeutsche Zeitung (SZ) című lap.
A romániai németek az ország történelmének és identitásának szerves részét képezik, minden román tiszteli és becsüli őket – áll Klaus Iohannis államelnök üzenetében, amelyet a román–német kormányközi bizottság huszadik ülése alkalmával tett közzé.
Németország arra kényszerülhet, hogy lezárja a svájci határokat, ha az illegális határsértések tömeges jelleggel tovább folytatódnak – mondták egybehangzóan német belügyminisztériumi források a Welt am Sonntag lapnak nyilatkozva.
Donald Trump egy 346 milliárd eurós számlát nyújtott át Angela Merkelnek washingtoni találkozójukon – írja a brit Sunday Times német kormányzati forrásokra hivatkozva.
Az Angela Merkel kancellár vezette Kereszténydemokrata Unió (CDU) nyerte meg a németországi Saar-vidéken vasárnap rendezett tartományi törvényhozási (Landtag-) választást.
A török Günes című napilap legfrissebb számának címlapján Angela Merkel német kancellár Hitler-bajusszal, fekete náci egyenruhában és pisztollyal a kezében látható s németül a "Hitlerné", törökül pedig a "csúnya néni" kísérőszöveg olvasható – közölte a Bild című német napilap.
Zohre Esmaeli afgán menekültből lett modell vette át Claudia Schiffer helyét Németország imázskampányában. Esmaeli családjával a tálib rezsim elől indult útnak Afganisztánból és tizennyolc éve, 1999-ben érkezett Németországba.
Gyaníthatóan az Iszlám Állam nevű terrorszervezet készült támadást végrehajtani szombaton egy esseni bevásárlóközpontban – közölte vasárnap a német belügyminisztérium. A hatóságok ébersége ezúttal megakadályozta a nagyobb bajt.
Válogatás nélkül járókelőkre támadt késével egy egyiptomi férfi a nyugat-németországi Rajna-vidék-Pfalz tartomány Frankenthal városában, négy embert könnyebben megsebesítve, mielőtt a rendőrök elfogták.
Németországban tavaly a tervezettnél jelentősen több közpénzt kellett fordítani a menedékkérők ellátására és integrációjára a szövetségi parlament tudományos szolgálatának előzetes számításai szerint, amelyekről a Die Welt című lap számolt be pénteken.
Vasárnap Recep Tayyip Erdogan török államfő a nácizmust idéző gyakorlatnak nevezte, hogy több német városban helyi illetékesek megakadályozták török miniszterek kampányrendezvényeit.
Angela Merkel német kancellár és kormánya a migrációs válság eddigi legsúlyosabb szakaszában, 2015 szeptemberében arra készült, hogy lezárja Németország déli határát, és ez azért nem történt meg, mert senki sem vállalta a felelősséget a döntésért – írta a Welt am Sonntag (WAS) című vasárnapi német lap.
Akár a Nyugat-Balkánon is lehetne menekülttáborokat építeni az EU területére illegálisan belépő emberek elhelyezésére – vetette fel az osztrák külügyminiszter egy vasárnapi német lapinterjúban.
Románia fontos szerephez jut az Európai Unióban a Brexit után, mert Nagy-Britannia kivonulását követően a hatodik legnépesebb ország lesz – jelentette ki Cord Meier-Klodt pénteken Nagyszebenben.
Bombafenyegetést kapott pénteken a németországi Gaggenau önkormányzata, amely megakadályozta, hogy a kisvárosban kampányoljon a török igazságügyi miniszter az elnöki rendszer bevezetéséről szóló alkotmánymódosítás mellett.
Németországban a lakosság többsége nem gondolja, hogy a szociáldemokrata (SPD) kancellárjelölt, Martin Schulz legyőzi a hivatalban lévő kormányfőt, Angela Merkelt – mutatta ki egy vasárnap ismertetett felmérés.
Elfogása után kiadatási őrizetbe vették a Kiskunhalasi Rendőrkapitányság járőrei azt az iraki férfit, aki a gyanú szerint 2016 novemberében Németországban megerőszakolt egy 13 éves kislányt – közölte kedden a magyarországi Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK).
Hatáskörét túllépve és szabályokon átlépve egyengette bizalmasai karrierjét az Európai Parlament (EP) elnökeként Martin Schulz, a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) kancellárjelöltje és jövendő elnöke – írta hétvégi számában a Der Spiegel című német hírmagazin. Az EP szerint nem történt szabálysértés.
A német szociáldemokrata párt (SPD) szerint a jobbközép CDU/CSU pártszövetség lejárató kampányt indított kancellárjelöltjük és jövendő elnökük, Martin Schulz ellen, akiről kiderült, hogy súlyos pénzügyi ügyekben lehet érintett.
Csaknem háromnegyedes többséggel megválasztotta Frank-Walter Steinmeiert Németország szövetségi elnökének vasárnap Berlinben a német szövetségi közgyűlés.
Küszöbönálló terrortámadás gyanúja miatt nagyszabású razziát tartottak és őrizetbe vettek két, közveszélyes iszlamistaként számon tartott férfit a németországi Göttingenben csütörtökre virradóra.
Németországban elfogtak egy román állampolgárt, aki a hatóságok gyanúja szerint iszlamista terrortámadásra készült – közölték illetékesek pénteken.
A Német Szociáldemokrata Párt (SPD) kancellárjelöltjének választotta Martin Schulzot, az Európai Parlament volt elnökét. Schulz beszédében kiemelte, hogy megválasztása esetén támogatná a menekültek elosztását – azaz a kvótákat – és külön kikelt Orbán Viktor ellen.
A Német Szociáldemokrata Párt (SPD) elnöksége Martin Schulzot, az Európai Parlament (EP) volt elnökét javasolja kancellárjelöltnek és pártelnöknek – jelentette be kedden Berlinben Sigmar Gabriel német alkancellár, gazdasági miniszter, a párt távozó vezetője.
Álhírszűrő eljárást vezet be Németországban a Facebook közösségi portál.
Aligha létezhet nagyobb erkölcsi magaslat, mint az, ha az ember tudatosan életét adja egy nemes ügyért, a szabadságért, igazságért, igazságosságért, emberiességért vagy akár mindezekért egyszerre.
A magyar férfi kézilabda-válogatott 27–23-ra kikapott az Európa-bajnok és olimpiai bronzérmes német csapattól a franciaországi világbajnokság C csoportjának első fordulójában, pénteken Rouenban.
Németországban a lakosság többsége elégedetlen a terror elleni védekezéssel – mutatta ki egy pénteken ismertetett felmérés, amely szerint a karácsony előtti berlini terrormerénylet óta megváltozott a közhangulat.
Több mint ezer észak-afrikai kinézetű migránst állított elő a rendőrség:
Nem küzd tovább Martin Schulz, az Európai Parlament távozó elnöke azért, hogy őt indítsa kancellárjelöltként a német szociáldemokrata párt (SPD) a 2017-es németországi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választáson – írja a Der Spiegel német lap.
Őrizetbe vettek Berlinben egy férfit, aki kapcsolatban állhatott a német fővárosban karácsony előtt elkövetett iszlamista terrormerényletért felelősnek tartott Anis Amrival – közölte szerdán a nyomozást felügyelő szövetségi legfőbb ügyészség.
Németországban több tízezren kérik Joachim Gauck szövetségi elnöktől, hogy adományozza a legmagasabb állami elismerést annak a meggyilkolt lengyel sofőrnek, akinek kamionját a karácsonyi vásár ellen elkövetett iszlamista terrortámadáshoz használták fel.
Németországban az idei karácsonyi ünnep más, mint az eddigiek, mert a terror betört a fővárosba, elterjesztve a harag, a düh, a tehetetlenség és a félelem érzését, amelyek azonban nem váltak uralkodóvá, mert az emberek összefogtak és "az emberiességet védelmező közösséget" alkottak - emelte ki karácsonyi üzenetében a német államfő.
Letartóztattak két koszovói férfit, akik a gyanú szerint támadásra készültek a nyugat-németországi Észak-Rajna-Vesztfália tartománybeli Oberhausen városában - közölték a német hatóságok péntekre virradóra.
A nyomozás eddigi adatai szerint a hétfői berlini merénylet tunéziai származású gyanúsítottja, Anis Amri vezette azt a kamion, amellyel a tömegbe hajtottak egy karácsonyi vásárban, ezért elfogatóparancsot adtak ki ellene – jelentette be csütörtökön a német szövetségi legfőbb ügyészség szóvivője.
A berlini merénylet jó alap lehet arra, hogy Angela Merkel német kancellár radikálisan változtasson bevándorláspolitikáján – mondta a Nézőpont Intézet elemzője az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában.
Rendőrségi források szerint elfogták azt a sofőrt, aki teherautójával belehajtott egy berlini karácsonyi vásárba, és tizenkét embert megölt hétfő este.
Tovább kell dolgozni a menekültek európai uniós tagállamok közötti elosztásának ügyén – mondta a német kancellár egy hétfő esti televíziós interjúban.
Nyolckerék-meghajtású csapatszállító páncélosok gyártására alapított vegyesvállalatot Romániában a német Rheinmetall Landsysteme és az Uzina Automecanica Moreni – közölte csütörtökön a román Hotnews.ro hírportál.
Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke januárban lejáró megbízatása után távozik az uniós testületből, és ősszel indul a német szövetségi parlamenti választáson – ezt ő maga jelentette be csütörtökön a Politico brüsszeli hírportálnak nyilatkozva.
Németországban a lakosság többsége támogatja, hogy Angela Merkel kancellár hivatalban maradjon a 2017-es választások után – mutatta ki egy vasárnap ismertetett felmérés.
Egybehangzó német sajtóértesülések szerint Angela Merkel kancellár, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) vezetője pártja vasárnapi elnökségi ülésén a várakozásoknak megfelelően bejelentette, hogy ismét pályázik az elnöki tisztségre és kancellárjelöltként kíván indulni a 2017 őszi parlamenti választáson.
Az Európai Parlament elnöki tisztségéből a német külügyminiszteri pozícióba kerülhet Martin Schulz, de csak akkor vállalná el a feladatot, ha pártja, a német szociáldemokrata párt (SPD) kancellárjelöltje lehet a 2017-es szövetségi parlamenti (Bundestag-) választáson.
Frank-Walter Steinmeier külügyminiszter, a szociáldemokrata párt (SPD) politikusa a német kormánypártok közös jelöltje az államfői tisztségre – jelentette be hétfőn Berlinben Sigmar Gabriel alkancellár, az SPD elnöke.
Angela Merkel német kancellár szerint előfordulhat, hogy történik orosz informatikai támadás a 2017-es németországi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás kampányában.
Őrizetbe vettek a német hatóságok kedden öt embert, akik a gyanú szerint kapcsolatban állnak az Iszlám Állam dzsihadista terrorszervezettel. Sajtóértesülés szerint egyikük az IÁ első számú németországi vezetője.
Németország támogatja leginkább a Törökország-ellenes fegyveres csoportokat - jelentette ki Mevlüt Çavuşoğlu török külügyminiszter kedden Ankarában az Igor Crnadak bosznia-hercegovinai külügyminiszterrel közösen tartott sajtótájékoztatón.
Eljárást indított a müncheni ügyészség a Facebook közösségi portált üzemeltető amerikai nagyvállalat több vezetője ellen uszításban való bűnrészesség gyanúja miatt.
Németországban rendőrökre támadt az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet egy feltételezett követője, a támadót őrizetbe vették, a rendőrök nem sebesültek meg – jelentette hétfőn hírportálján az N24 hírtelevízió.
Hevesen bírálta a német kancellárt Heinz-Christian Strache, az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) vezetője hétfőn a bécsi Palais Epstein palotában tartott politikai helyzetértékelő beszédében.
Robbanás történt a németországi BASF vegyi üzemébében hétfő délelőtt. Többen életüket veszthették a detonáció következtében.
A német külügyminiszter óva intett a jogilag Ukrajnához tartozó Krím félsziget Oroszország általi annektálásának „csendes” elfogadásától, a nemzetközi jog megsértését szerinte nem szabad figyelmen kívül hagyni. Frank-Walter Steinmeier erről az Európa Tanács parlamenti közgyűlésén beszélt csütörtökön Strasbourgban.
A Bild német lap szerint Dzsaber al-Bakr élettelen testére cellájában találtak rá, a német szövetségi igazságügyi hivatal lipcsei épületében. Mivel csak óránként egyszer ellenőrizték, ezért nem tudni pontosan, mikor ölte meg magát.
Valószínűleg Berlin egyik repülőtere ellen tervezett merényletet végrehajtani a Lipcsében hétfőn elfogott szíriai férfi, aki pokolgép készítésén dolgozott – közölte az este a német belföldi hírszerzés vezetője.
Németországban ismét emelkedésnek indult Angela Merkel kancellár népszerűsége, egy új felmérés szerint a lakosság többsége elégedett a munkájával.
Robbantásos merényletet követtek el hétfő este egy mecsetnél és egy kongresszusi központnál a németországi Drezdában, nem sebesült meg senki – közölte kedden a helyi rendőrség.
Németországban a mecklenburg-elő-pomerániai és a berlini tartományi választásokon elért siker után minden korábbinál magasabbra emelkedett az Alternatíva Németországnak (AfD) népszerűsége egy pénteken ismertetett felmérés szerint.
Az egyik legbevettebb trükk, hogy a bevándorlók azt mondják magukról, homoszexuálisak és akkor biztosan nem lehet őket visszaküldeni – mondta Kaiser Ferenc biztonságpolitikai szakértő az M1-en.
Nem más, mint az idegenellenesség veszélyezteti a társadalmi békét és a gazdasági felzárkózást Németország keleti tartományaiban, a volt NDK területén – áll a német egységfolyamat alakulásáról szóló új jelentésben, amelyet szerdai ülésén fogadott el a szövetségi kormány.
Angela Merkel német kancellár „kanosszajárásba” kezdett, amikor beismerte, hogy a „sikerülni fog” politikája kiüresedett, és Németország elvesztette a kontrollt a folyamatok felett – mondta a Migrációkutató Intézet igazgatója az M1 aktuális csatornán szerdán.
A magyarázkodás nem elég a választók bizalmának visszaszerzéséhez – mondta hétfőn Horst Seehofer bajor miniszterelnök, a Keresztényszociális Unió (CSU) elnöke, jelezve elégedetlenségét Angela Merkel kancellárral, a testvérpárt Kereszténydemokrata Unió (CDU) vezetőjével.
Legszívesebben „visszaforgatnám az idő kerekét”, mert Németországot felkészületlenül érte a menekültválság – mondta Angela Merkel német kancellár.
Minden eddiginél gyengébb eredménnyel nyertek a szociáldemokraták a berlini tartományi választáson. Az SPD ugyan megőrizte vezető szerepét, ám a legnagyobb vesztes is, mert csaknem 6 százalékot veszített.
Németországban migránsok és helyiek tűztek össze egy kisvárosban szerda este. A bevándorlók ütöttek először, a kiérkező rendőrökre is rátámadtak.
Németországban őrizetbe vették kedden az Iszlám Állam terrorszervezet három feltételezett tagját.
Hídnak ütközött az éjszaka egy szállodahajó Bajorországban a Duna-Rajna-Majna csatornán, Erlangen-nél. A hajó épp Budapestre tartott. A bajor rendőrség megerősítette: két magyar áldozata van a balesetnek: egy 33 és egy 49 éves férfi.
A németországi Mecklenburg-Elő-Pomeránia tartományban tartott választás eredménye azt jelzi, hogy rendkívül veszélyes, nagyon aggasztó helyzetbe került az Angela Merkel kancellár vezette Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) szövetsége – mondta Horst Seehofer bajor kormányfő, a CSU elnöke hétfőn a Süddeutsche Zeitung című lapnak.
A németországi Mecklenburg-Elő-Pomeránia tartományban tartott törvényhozási választás eredménye csalódást keltő, és azt üzeni, hogy a Kereszténydemokrata Uniónak (CDU) vissza kell szereznie a választók bizalmát – mondta hétfőn Angela Merkel kancellár, a CDU elnöke.
Németországban a szociáldemokrata párt (SPD) végzett az első helyen, az Angela Merkel kancellár vezette Kereszténydemokrata Unió (CDU) pedig a berlini vezetés menekültpolitikáját élesen bíráló Alternatíva Németországnak (AfD) nevű párt mögé szorult a vasárnapi mecklenburg-elő-pomerániai tartományi törvényhozási (Landtag-) választáson a hétfő hajnalban közölt előzetes hivatalos végeredmény szerint.
Három eritreai férfi a hét végén megerőszakolt egy magyar nőt a türingiai Mühlhausenben – közölte csütörtökön a Thüringer Allgemeine című német lap.
Németországban megelőzheti az Angela Merkel kancellár vezette Kereszténydemokrata Uniót (CDU) a Mecklenburg-Elő-Pomeránia tartományban vasárnap tartandó helyi törvényhozási (Landtag-) választáson az Alternatíva Németországnak (AfD) nevű párt, amely első alkalommal indul – mutatta ki egy szerdán ismertetett felmérés.
A német jobboldali CDU/CSU pártszövetségben a személyi ügyeket a tartalmi kérdések tisztázása után kell megtárgyalni, és be kell fejezni a vitát arról, hogy ki legyen a kancellárjelölt a 2017-es szövetségi parlamenti választáson – véli Horst Seehofer bajor miniszterelnök, a CSU elnöke.
Nem ért egyet az Angela Merkel német kancellárt ért bírálatokkal Christian Kern osztrák kancellár, aki egy vasárnapi lapinterjúban az osztrák védelmi miniszter szavaira reagált.
Egy felmérés szerint a német választók fele semmiképpen sem akarná, hogy Angela Merkel negyedik alkalommal is kancellár legyen. A megkérdezettek 42 százaléka még adna egy esélyt.
Élesen bírálta a Angela Merkel német kancellár menekültügyi politikáját Hans Peter Doskozil osztrák védelmi miniszter egy pénteki lapinterjúban.
Németországban szükség esetén visszaállíthatják a sorkatonai szolgálati kötelezettséget a kormány szerdán elfogadandó vészhelyzeti védelmi terve alapján – mondta a szövetségi parlament (Bundestag) belügyi bizottságának elnöke egy keddi interjúban.
Félelemkeltéssel vádolja a parlamenti ellenzék a német kormányt a lakosság vészhelyzeti védelméről szóló terv új változatával kapcsolatban, amelyet a napokban fogad el a kabinet.
Németországban pokolgépes merényletet tervezett a Berlin közelében fekvő Eisenhüttenstadtban egy 27 éves férfi, akit szerdán egy különleges rendőri egység bevetésével őrizetbe vettek – jelentette hírportálján a Der Tagesspiegel című német lap.
A német alkotmányvédelem több mint 340 olyan embert figyel meg a németországi menedékkérők között, akiket megpróbálnak beszervezni az iszlamista szélsőségesek – közölte a szervezet vezetője, Hans-Georg Maassen Berlinben vasárnap.
Gyakorlatilag szabadon garázdálkodhatnak a migránsok Németországban – legalábbis ez derül ki egy amerikai hírportál által közölt cikkből.
Kurd menekülthullám indulhat Törökországból Németországba a katonai hatalomátvételi kísérlet utáni kemény kormányzati fellépés miatt – mondta a németországi kurdokat összefogó egyesület (KGD) vezetője a Die Welt című lap pénteki számában.
Terrorellenes intézkedési tervet készített a német szövetségi belügyminisztérium az utóbbi hetek támadásai miatt, a csütörtökön Berlinben vitára bocsátott csomag egyebek között előirányozza az idegenrendészeti őrizet szabályainak szigorítását és a terrorszervezetek szolgálatába szegődő emberek német állampolgárságának megvonását kettős vagy többes állampolgárság esetén.
Németországban csaknem egymillió állásra vártak jelentkezőket az idei második negyedévben a szövetségi munkaügyi ügynökség kutatóintézetének (IAB) kedden közölt adatai szerint.
Áprilisban a Németországban elkövetett erőszakos bűncselekményeknek és a szexuális zaklatásoknak 40-46 százalékát követték el migránsok. A sajtó ezeknek egy részét eltusolja – mondta Georg Spöttle a biztonságpolitikai szakértő.
Jelentősen nőtt a török állampolgárságú menedékkérők száma Németországban: az idei év első felében 1719-en kerestek oltalmat az európai országban, míg tavaly ez a szám összesen 1767 volt – jelentette a Tagesspiegel című német lap pénteken a migrációért és menekültekért felelős német szövetségi hivatal adataira hivatkozva.
Németországban az utóbbi hetek merényletei után meredeken csökkent Angela Merkel kancellár és menekültpolitikájának támogatottsága – mutatta ki egy csütörtökön ismertetett felmérés.
Abszurdnak nevezte és elutasította a német külügyminiszter egy keddi lapinterjúban a török kormánynak azt a fenyegetését, hogy felmondják a menekültválság közös kezeléséről az EU-val kötött megállapodást, ha a török állampolgárok nem kapnak uniós vízummentességet legkésőbb októberig.
Németország az eddig követett politikával nem tudja megoldani a menekültek beáramlásával keletkezett problémákat, „ez így nem fog sikerülni” – mondta Horst Seehofer bajor miniszterelnök a Bild am Sonntag című vasárnapi német lapban, szembehelyezkedve Angela Merkel kancellár minap ismét megerősített álláspontjával.
Németországban éles bírálatokat kapott pénteken a jobboldali CDU/CSU pártszövetségből Angela Merkel kancellár, a CDU elnöke az utóbbi napokban történt támadásokra adott reagálása miatt.
Egy július 27-én rendezett reprezentatív felmérés szerint, amit a Die Welt című lap és az N24 hírtelevízió megbízásából készült, a németek 57 százaléka az utóbbi napok támadása után úgy látja, megbukott a kancellár menekültpolitikája, és az is többségi vélemény, hogy a kancellár nem veszi elég komolyan a lakosság aggodalmait. Az is kiderült azonban, a németek biztonságérzete nem változott a merényletek hatására.
Darabjaira eshet Európa legerősebb országa, de lehet, hogy ez az egyetlen esélye a túlélésre – ezt a meghökkentő nyilatkozatot adta a Demokratának az AfD egyik alapítója.
Ámokfutás előkészítésének gyanúja miatt őrizetbe vettek egy kiskorút, aki kapcsolatban volt a müncheni lövöldözés elkövetőjével – közölte szerdán a németországi Ludwigsburg rendőrkapitánysága.
Az Iszlám Állam azt állította egy hétfői üzenetében, hogy a terrorszervezet „katonája” volt az ansbachi merénylő.
A menekültek körében nem nagyobb és nem kisebb a terrorveszély, mint a lakosság más csoportjaiban – mondta Ulrike Demmer német helyettes kormányszóvivő hétfőn Berlinben az előző napi reutlingeni és ansbachi támadással kapcsolatban.
A bajorországi Ansbachban vasárnap este történt robbantás szíriai elkövetőjét korábban felszólították Németország elhagyására és kilátásba helyezték kitoloncolását Bulgáriába, egyelőre nem tudni, hogy ez miért nem történt meg – mondta a német szövetségi belügyminisztérium szóvivője hétfőn Berlinben.
A Nürnbergtől 60 km-re lévő Ansbach városában robbanás történt az egyik helyi borozó mellett ma éjjel. Bár az első jelentések gázrobbanásról szóltak, hamar kiderült: szándékos esetről van szó, egy robbanószerkezet robbant fel.
Egy embert megölt és kettőt megsebesített egy férfi vasárnap a németországi Reutlingenben egy utcai késes támadásban. A helyi rendőrség közleménye szerint az elkövető egy szíriai menedékkérő, akit őrizetbe vettek.
Németország nehéz szívvel gyászolja a müncheni lövöldözés áldozatait – mondta Angela Merkel kancellár szombaton Berlinben.
Leállítaná az EU-csatlakozási tárgyalásokat és vízummentességet sem adna a törököknek a bajor miniszterelnök a puccs utáni tisztogatások miatt.
Az Iszlám Állam terrorszervezet propagandaoldala egy videofelvételt tett közzé, amelyen állítólag a 17 éves afgán Muhammad Rijad látható. A bajor hatóságok korábban tagadták, hogy kapcsolatot találtak volna az Iszlám Állam és a Würzburg melletti baltás-késes támadás elkövetője között, egyelőre a felvételt vizsgálják.
Egy vonaton utazó, Allah akbar-t kiáltó, 17 éves afgán származású férfi több embert is súlyosan megsebesített fejszéjével egy bajorországi vonaton. A rendőrség lelőtte a támadót.
A Törökországgal folytatott uniós csatlakozási tárgyalások végét jelentené, ha Törökországban visszaállítanák a halálbüntetést - jelentette ki a német kormány szóvivője hétfőn Berlinben. Egyben hangsúlyozta, hogy a menekültválság közös kezeléséről szóló EU-Törökország megállapodást el kell választani a puccskísérlet ügyétől.
Zavargásba torkollott egy szélsőbaloldali tüntetés Berlinben, a szombat éjjel történt összecsapásokban többen megsebesültek.
A házigazda francia labdarúgó-válogatott lesz a portugál csapat ellenfele az Európa-bajnokság fináléjában, miután a csütörtök esti elődöntőben 2–0-ra legyőzte a világbajnok német együttest Marseille-ben.
Letartóztatták Németországban a tavaly novemberi párizsi támadások elkövetőinek egy feltételezett cinkosát, aki valószínűleg a terroristák megbízásából felmérte a balkáni migrációs útvonalat – közölte csütörtökön a szövetségi legfőbb ügyészség.
A világbajnok német válogatott jutott tovább a labdarúgó Európa-bajnokság szombati negyeddöntőjéből, miután a rendes játékidő és a hosszabbítás is 1–1-re végződött, végül pedig a 11-esekben 6–5-re jobbnak bizonyult az előző kontinenstornán ezüstérmes olasz csapatnál.
A világbajnok német labdarúgó-válogatott 3-0-ra legyőzte a szlovák csapatot a franciaországi Európa-bajnokság vasárnap délutáni nyolcaddöntőjében, Lille-ben.
A kommandósok lelőtték a maszkba öltözött tettest. A lövöldözésben akár 50-en is megsérülhettek, sokan könnygáztól.
A világbajnok német válogatott gól nélküli döntetlent játszott a lengyel csapattal a franciaországi labdarúgó Európa-bajnokság C csoportjának csütörtök esti második fordulós mérkőzésén, Saint-Denis-ben.
A magyar labdarúgó-válogatott 2–0-ra kikapott a világbajnok német csapattól Gelsenkirchenben az Európa-bajnokságot megelőző utolsó felkészülési mérkőzésén.
A német szövetségi parlament (Bundestag) elsöprő többséggel népirtásnak minősítette csütörtökön az egykori Oszmán Birodalomban 101 éve elkezdett örményellenes mészárlásokat. Recep Erdoğan fenyegetőzik, a miniszterelnöke pedig „rasszista örmény lobbiról beszél”.
Támadásokat hajthatnak végre iszlamista terroristák a franciaországi labdarúgó Európa-bajnokságon a német szövetségi bűnügyi hivatal (BKA) szerint – írta csütörtökön a Bild című német lap a BKA egy belső elemzésére hivatkozva.
Georg Spöttle biztonságpolitikai szakértő személyes afganisztáni tapasztalatai szerint a mecsetekben eleve azt tanítják, hogy az európai nő prostituált, mindenre kapható.
A magyar válogatott 2:37 perccel a vége előtt kapott góllal és egy üres kapus találattal 4–2-es vereséget szenvedett a német csapattól az oroszországi jégkorong-világbajnokság szentpétervári csoportjának utolsó, hetedik fordulójában hétfőn, így a keddi, fehérorosz-francia mérkőzés eredményétől függ, hogy bennmarad-e az élvonalban.
Angela Merkel német kancellár a kialakult súlyos helyzethez való hozzáállásáról tett tanúbizonyságot, kijelentve, hogy a nemzetközi menekültválság eddigi kezelése sikeres tanulási folyamat.
Németországban a szövetségi kormány és a bajor tartományi kormány megállapodása a határellenőrzés folytatásáról azt jelenti, hogy véget ér a befogadás kultúrája (Willkommenskultur) – mondta Horst Seehofer bajor miniszterelnök a Süddeutsche Zeitung című lapnak.
Elutasította kedden a kölni tartományi bíróság Recep Tayyip Erdoğan keresetét, amelyet a török államfő az Axel Springer médiatársaság vezetője ellen nyújtott be, amiért kiállt az őt becsmérlő gúnyvers szerzője, Jan Böhmermann mellett.
Németországban a lakosság csaknem kétharmada nem szeretné, ha a következő törvényhozási ciklusban is Angela Merkel lenne a kancellár – mutatta ki egy kedden ismertetett felmérés.
Egy 27 éves férfi ma reggel megkéselt egy férfit egy bajorországi S-Bahnon, amely a München melletti grafingi állomáson állt, majd tíz centiméteres pengéjű késével a peronon rátámadt egy másik férfira, az állomás épülete előtt pedig további két férfira.
Németországban több tízezer nem muzulmán menedékkérő szenvedhet elnyomást vallása miatt a többségében muzulmánok lakta szállásokon, a táborok muzulmán őrei erőszakoskodnak a keresztényekkel – figyelmeztettek civil szervezetek hétfőn.
Angela Merkel német kancellár megkerüli a szövetségi törvényhozást a migránsok tömeges befogadása ügyében, a tiltakozó képviselőkre pedig könnyen rásüthetik a szélsőjobboldali bélyeget – rántja le a leplet a merkeli munkamódszerről a CDU egyik tekintélyes politikusa.
A legnagyobb parlamenten kívüli politikai erő, az Alternatíva Németországnak (AfD) előretörése miatt sürgetett pártjánál irányváltást Angela Merkel német kancellár – írta bizalmas értesülésekre hivatkozva kedden a Bild című német napilap.
„Az iszlám nem tartozik Németországhoz”: elfogadta vasárnap véget ért stuttgarti kongresszusán története első részletes programját a legnagyobb parlamenten (Bundestag) kívüli német párt, az Alternatíva Németországnak (AfD).
Nagymértékben gyengült Angela Merkel kancellár támogatottsága Németországban, és csökkent az általa vezetett CDU/CSU jobbközép pártszövetség népszerűsége is; a lakosság többsége szerint a kormány nem tud úrrá lenni a menekültügyi helyzeten – mutatták ki pénteken ismertetett felmérések.
Iszlamista terrortámadás lehetett a németországi Essenben egy szikh templom ellen még szombaton elkövetett robbantásos merénylet – közölte ma az időközben felocsúdott helyi rendőrség.
A Willkommenskultur iránt egyre kevesebb rajongást mutató Németországban sokan "Európa védőbástyájaként" tekintenek Magyarországra.
Európa nem lehet a világban szükséget szenvedő emberek millióinak új hazája –hangsúlyozta Orbán Viktor és Helmut Kohl közös nyilatkozatában, amelyet azután adtak ki, hogy a magyar miniszterelnök kedden meglátogatta a volt német kancellárt németországi otthonában.
A török kormány hétfőn egy televíziós műsorvezető büntetőjogi felelősségre vonását kérte a német kormánytól egy vers miatt, amelyben a műsorvezető durva szavakkal szidalmazta Recep Tayyip Erdoğan török államfőt, többek között nemi életére célozva.
Németországban szándékos gyújtogatással tűzet okozott saját szállásán egy szíriai menedékkérő - közölték vasárnap a Rajna-vidék-Pfalz tartományi Bingenben történt esetet vizsgáló hatóságok.
Benedek Tibor idén Európa-bajnoki bronzérmes együttese 8-7-re legyőzte a német csapatot a trieszti olimpiai selejtezőtornán, ezzel biztosította helyét a legjobb négy között, és a riói mezőnyben egyaránt.
Mindent meg kell tenni a tartós tűzszünetért Hegyi-Karabahban, Németország ehhez az EBESZ soros elnökeként is hozzá akar járulni – mondta Angela Merkel német kancellár szerdán Berlinben Szerzs Szargszján örmény államfővel folytatott megbeszélése után.
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök, továbbá nyugati szövetségesek minisztériumai és nemzetközi szervezetek után is kémkedett a német Szövetségi Hírszerző Szolgálat (BND) – tette közzé szombaton a Der Spiegel című német hetilap saját forrásokra hivatkozva.
Németországban a lakosság többsége szerint az idén biztosan történik terrortámadás –mutatta ki egy vasárnap ismertetett felmérés.
Személyesen jó, politikailag viszont igen feszült a viszony a német kancellárral – jelentette ki egy vasárnapi lapinterjúban Werner Faymann osztrák kancellár, aki szerint nem igazságos, hogy Németország „ütközőzónává” akarja tenni Ausztriát.
A Németországban élő menekülteknek és muzulmán vallású embereknek a disznóhús- és sörfogyasztással együtt kell tiszteletben tartaniuk az úgynevezett német irányadó kultúrát.
Németországban CDU mindhárom vasárnapi tartományi választáson kevesebb szavazatot kapott mint öt éve, ezzel Angela Merkel kancellár pártja a választási „szupervasárnap” első számú vesztese az esti részeredmények szerint. Az újonc Alternatíva Németországnak (AfD) mindhárom tartományban 10 százalék feletti eredménnyel kerül be a Landtagba.
A német kormány fejlesztéspolitikai minisztere szerint csökkenteni kell a menekültügyi ellátás színvonalát Németországban, és össze kell hangolni az ellátási normákat egész Európában.
Németországban tavaly a menedéket kérők mintegy 13 százaléka nem jelent meg kijelölt szállásán a szövetségi belügyminisztérium pénteken megjelent adatai szerint.
Visszaparancsolta az európai menekültválság rendezésére nemzeti intézkedéseket sürgető tartományi pártvezetőket Angela Merkel német kancellár, a CDU elnöke pártja választmányának hétfőn tartott telefonkonferenciáján. Arra intett mindenkit, hogy senki se veszélyeztesse a következő uniós csúcsok sikerét.
Németország elutasítja a menedékkérők belépésére Ausztriában bevezetett napi kontingens intézményét, és kifogásait előterjeszti az uniós belügyminiszterek következő értekezletén – mondta a német belügyminiszter vasárnap az ARD országos közszolgálati televíziónak.
A német belügyminiszter lakhely-változtatási tilalom alá vonná a menekülteket – írta a Welt am Sonntag című vasárnapi német lap.
Németország csak akkor hajlandó rendezni kapcsolatát Iránnal, ha a teheráni vezetés elismeri Izrael jogát az önálló államisághoz – jelentette ki Angela Merkel német kancellár kedden Berlinben a 6. német-izraeli kormánykonzultáció után.
Németországot állítólag nyugtalanítja, hogy mi a célja a négy visegrádi ország, valamint Macedónia és Bulgária vezetői hétfői prágai csúcstalálkozójának.
Németországban négy és fél éves mélypontra süllyedt Angela Merkel kancellár támogatottsága, és a lakosság 81 százaléka szerint kormánya elveszítette az ellenőrzést a menekültügyi helyzet felett - mutatta ki egy csütörtökön ismertetett felmérés.
Németországban a Kereszténydemokrata Unió (CDU) szavazói elégedetlenek a legnagyobb arányban pártjuk őszinteségével a menekültpolitikában, egy kedden ismertetett felmérés szerint az Angela Merkel kancellár vezette CDU támogatóinak 40 százaléka érzi úgy, hogy pártja nem beszél nyíltan a menekültválságból adódó gondokról.
Idős utasokra támadt egy csoport arab kinézetű fiatal a müncheni metrón a hétvégén. A két müncheni férfi állítólag egy fiatal lányt próbált megvédeni, akit visszautasította az egyik bevándorló fiatal közeledését.
A német rendőröknek szükség esetén fegyverrel kell megakadályozniuk az illegális határátlépést – mondta egy lapinterjúban a legnagyobb parlamenten (Bundestag-) kívüli német párt, az AfD vezetője.
A német rendőröknek szükség esetén fegyverrel kell megakadályozniuk az illegális határátlépést – mondta egy hétvégi lapinterjúban a legnagyobb parlamenten (Bundestag-) kívüli német párt, az Alternatíva Németországnak (AfD) vezetője, akit ezért élesen bírált a rendőrség legnagyobb érdekvédelmi szervezete és a Bundestag több pártja.
Németországban ismeretlenek kézigránátot hajítottak egy menekültszállásra péntek hajnalban, a szerkezet működőképes volt és a hatóságok szerint csak a szerencsén múlott, hogy nem robbant fel - írták német hírportálok hírügynökségi jelentésekre hivatkozva.
Angela Merkel német kancellár súlyos dilemma elé került, elveszítheti a hitelességét, ha bírálóinak engedve megváltoztatja a menekültválságban követett politikáját, ellenkező esetben viszont a hatalmát veszítheti el – véli az egyik legtekintélyesebb német politikai tanácsadó.
Amennyiben Németország és Ausztria szigorít a migránsok fogadásán, a szlovén kormány azonnal ugyanolyan intézkedéseket vezet be, mint nyugati szomszédai – jelentette a szlovén sajtó vasárnap.
A nyugat-balkáni országokból származó menedékkérőknél bevezetett eljárást alkalmazva elkülönítve helyezik el, gyorsított eljárás alá vonják és a lehető leghamarabb kitoloncolják Németországból az észak-afrikai térségéből érkező menedékkérőket Angela Merkel kancellár és Horst Seehofer bajor miniszterelnök új terve szerint – írta a Welt am Sonntag című vasárnapi német lap.
A török menekülttáborok finanszírozására megítélt eurómilliárdok csak lassan hozzák meg a várt eredményeket, ezzel egy időben Európa külső határainak védelmére is többet kell áldozni – mondta Wolfgang Schäuble német pénzügyminiszter az Európai Unió gazdasági és pénzügyminiszteri tanácsülését követően.
Tízezer euró nyomravezetői jutalom jár a Kölnben szilveszterkor nők ellen elkövetett szexuális zaklatások és rablások feltárásában döntő fontosságú információkért – közölte csütörtökön a németországi város ügyészsége. Hasonló bűncselekmények történtek egyebek mellett Hamburgban is, ahol eddig nyolc feltételezett elkövetőt azonosítottak.
Legkevesebb nyolc német halálos áldozata van a keddi isztambuli robbantásos merényletnek – jelentette be Angela Merkel német kancellár Berlinben.
A német kancellár azt mondta, 2016-ban észrevehetően csökkenteni akarják a menekültek számát, egyebek mellett amiatt, mert - mint hangsúlyozta - integrálnunk kell őket a társadalomba.
A német hatóságok naponta több száz, javarészt Svédországba tartó menekültet küldenek vissza Ausztriába a dublini egyezmény értelmében – mondta a német szövetségi rendőrség egyik szóvivője hétfőn Münchenben.
Földi László biztonságpolitikai szakértő szerint a szilveszteri molesztálásokkal megtörtént a szervezett, összehangolt, több helyszínen végrehajtott terrortámadás, amelytől az európai terrorelhárítás tartott.
Akik napok óta várják, mit fog mondani, hogyan minősíti Angela Merkel a szilveszteri zabolátlan erőszakot, most még nem lélegezhetnek fel. Hogy erre mikor nyílhat lehetőség, a német hatalmi párt tegnapi közleményéből sem derül ki.
Teljesen új politikai helyzet alakult ki Németországban a kölni incidens felszínre kerülése óta - mondta Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő az M1 aktuális csatorna műsorában vasárnap.
Az elnöki ambíciókat dédelgető republikánus Donald Trump egyik kampányrendezvényén szombaton arról beszélt, hogy a Németországban nők ellen szilveszterkor elkövetett tömeges támadás összefüggésbe hozható a "radikális iszlám terrorizmussal".
"A saját asszonyaitokat védjétek, ne a mi demokráciánkat!" – üzenték a lengyelek Németországnak a szilveszteri kölni eseményekre utalva.
A jelek szerint a „nyitott határok politikáját” eddig körömszakadtáig védő német kancellár is kénytelen meghátrálni a hatalmas felháborodás előtt. Mindeközben a rendőrség magára talált, igaz, a hazafias-bevándorlóellenes PEGIDA tüntetésén oszlatott.
Idő előtt nyugállományba helyezték Wolfgang Albers kölni rendőrfőkapitányt, aki a szilveszter éjszaka Kölnben nők ellen elkövetett támadások kapcsán adott rendőrségi tájékoztatás miatt széles körben bírálatok kereszttüzébe került – számolt be pénteken a Kölner Stadt-Anzeiger című német napilap.
A szilveszteri kölni események után betelt a pohár, a német szurkolók radikalizálódni fognak és egységbe hívják a hazafiakat. Egy közlemény járja be az internetet, amit az iszlámellenes Pegida-mozgalom észak-rajna-vesztfáliai szárnya jegyez, alább olvasható.
Kiszelly Zoltán politológus szerint a nyugat-európai, azon belül is különösen a német politika "nem menekülteknek, hanem szakmunkásjelölteknek" tekinti a migránsokat.
A német szövetségi rendőrség egyik kiszivárgott belső jelentése szerint a nők ellen elkövetett, szilveszter éjszakáján történt támadásokkor a német hatóságok elvesztették az ellenőrzést a helyzet felett, a rendőrök pedig attól tartottak, hogy súlyos sérültek, sőt akár halottak is lehetnek – írta a Spiegel Online internetes portál csütörtökön.
Arab férfiak tömegesen inzultáltak nőket szilveszteréjjel Németország több nagyvárosában. Egy nőt meg is erőszakoltak – derül ki kedden, azaz négy nappal a történtek után német sajtóbeszámolókból. A szilvesztert követő napokban mintegy kilencven nő tett feljelentést a kölni, a hamburgi és a stuttgarti rendőrségen.
A külföldi biztonsági szolgálatokkal való szorosabb együttműködést szorgalmazta Thomas de Maiziere német belügyminiszter egy szombaton megjelent nyilatkozatában, alig két nappal a Münchenben elrendelt terrorriasztás után.
A NATO átmenetileg Németországból Törökországba telepít AWACS típusú, légtérfigyelő és -ellenőrző repülőgépeket, hogy erősítse Törökország légterének biztonságát – jelentette vasárnap a Bild am Sonntag című német lap és az AFP francia hírügynökség.
Németországban gyújtogatásos támadás történt csütörtökre virradó éjjel két lakóház ellen, amelyekben rendőrségi közlés alapján „európai uniós állampolgárok” és „bevándorló hátterű német állampolgárok” laknak, a támadásban tizenkét ember megsérült.
Németországban nyoma veszett nagyjából egy tucat embernek, akik szíriai menedékkérőnek adták ki magukat, és az Iszlám Állam terrorszervezet által hamisított útlevéllel rendelkeznek – írta kedden a Bild című német lap kormányzati forrásokra hivatkozva.
Folyik a Merkel-féle menekültpolitika lopózó kiigazítása, hogy a kancellárnak ne kelljen önmagának ellentmondania – mondta Kiss J. László, a Budapesti Corvinus Egyetem egyetemi tanára az M1 aktuális csatorna kedd reggeli műsorában.
Az európai menekültválság kezelésében az uniós külső határok védelme a legfontosabb, a menekültek tagállamok közötti elosztása pedig egy „másik fejezet” – mondta Angela Merkel német kancellár egy vasárnapi televíziós interjúban.
Ismeretlenek Hamburgban megtámadták a Facebook közösségi portált üzemeltető társaság németországi székházát – közölte vasárnap a helyi rendőrség.
Bár Németország munkaerőpiacáról közép távon mintegy 600 ezer munkavállaló hiányzik majd, a német gazdaságnak főleg szakképzett munkaerőre van szüksége, így az Ifo gazdasági intézet felmérése szerint az eddig menedéket kérő egymillió migráns alig tíz százaléka tudna azonnal elhelyezkedni.
Kormányfői hitelessége védelmében utasítja el a befogadható menekültek létszámplafonjának megjelölésére vonatkozó követelést Angela Merkel német kancellár, aki erről a kongresszusra készülő jobbközép CDU elnökeként beszélt egy szombati interjúban, ismét világossá téve, hogy nem hajlandó módosítani menekültpolitikai irányvonalán.
Németországban a tavalyinak több mint négyszeresére emelkedett a menekültszállások elleni támadások száma.
Bernard Cazeneuve francia és Thomas de Maiziere német belügyminiszter „határozottan meg van arról győződve”, hogy az Európába érkező migrációs hullámnak csökkennie kell – derül ki abból a levélből, amelyet a két politikus intézett az Európai Bizottsághoz.
Németországban csaknem 965 ezer menedékkérőt vettek nyilvántartásba november végéig – jelentette be a német szövetségi belügyminiszter ma Berlinben.
Be akart törni a pilótafülkébe egy amerikai útlevéllel rendelkező jordániai férfi vasárnap egy Frankfurtból Belgrádba tartó gépen, majd a repülőgép (Lufthansa) ajtajának kinyitásával fenyegetőzött – számolt be róla a szerbiai közszolgálati televízió.
Angela Merkel német kancellár szerint a Szíria térségében működő menekülttáborok súlyos alulfinanszírozottsága miatt ismét magasra szökhet az Európai Unió felé elinduló menekültek száma.
Tömegverekedés robbant ki szombat este Berlinben egy menekültszálláson, a német rendőrség és a tűzoltóság nagy erőkkel vonult ki a helyszínre.
Katasztrofális állapotok uralkodnak a Szíria térségében működő menekülttáborokban, és ha a nemzetközi közösség továbbra is tétlenkedik, újabb nagy menekülthullám indulhat el a régióból Európa felé – figyelmeztetett egy csütörtöki lapinterjúban a német kormány nemzetközi gazdasági és fejlesztési együttműködésért felelős minisztere.
Németországban már 950 ezernél is több menedékkérőt regisztráltak az év eleje óta a Die Welt című lap csütörtöki beszámolója szerint.
François Hollande francia államfő azt kérte szerdán Németországtól, hogy vállaljon nagyobb szerepet az Iszlám Állam dzsihadista szervezet elleni katonai fellépésben Szíriában és Irakban. Egyben sürgette, hogy ne mossák össze a menekülteket és a terroristákat.
Kongresszusi határozatban követeli a bajor konzervatív CSU a menekülthullám korlátozását és a Németországban befogadható menekültek maximális számának megjelölését. A párt elnöksége által a kongresszus elé terjesztett határozati javaslatot a csaknem ezer küldött egy ellenszavazat mellett, tartózkodás nélkül fogadta el pénteken Münchenben.
Az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet Párizs után Európában máshol is elkövethet összehangolt és jól képzett terroristák által kivitelezett merényleteket - figyelmeztetett szerdán a német belügyminiszter.
A párizsi merényletek miatt nem változik a német kormány menekültpolitikája, amelynek középpontjában november eleje óta az a törekvés áll, hogy a menekültek ellenőrizetlen beáramlását váltsa fel az úgynevezett kontingensekre épülő megoldás.
Előzetes letartóztatásba helyeztek egy menedékkérőt a németországi Észak-Rajna-Vesztfália tartományi Arnsbergben, mert felmerült a gyanú, hogy tudhat valamit a párizsi terrortámadásokról – jelentette hétfőn a Rheinische Post című német lap.
A párizsi merényletek nyomán Angela Merkel német kancellárnak el kell ismernie, hogy elhibázott menekültpolitikát folytat – mondta a nagyon kemény krtitikát megfogalmazó Markus Söder bajor pénzügyminiszter egy vasárnapi lapinterjúban.
A németek „együtt sírnak" és gyászolnak a francia néppel – mondta Angela Merkel német kancellár szombaton Berlinben, a kancellári hivatalban felolvasott sajtónyilatkozatában.
Angela Merkel német kancellár egy pénteki televíziós interjúban kijelentette, hogy továbbra is kitart az európai migrációs válság kezeléséről képviselt álláspontja mellett, és küzd meggyőződéséért.
Németországban csökken a lakosság segítőkészsége a menekültek iránt – mutatta ki egy csütörtökön ismertetett felmérés.
Wolfgang Schäuble német pénzügyminiszter szerint a menekülthullám olyan, mint egy lavina, és meglehet, hogy még csak most indult el.
Németország ankarai nagykövete és a francia külügyminiszter ellen is kémkedhetett a német külföldi hírszerző szolgálat (BND) a berlin-brandenburgi tartományi közszolgálati médiatársaság (RBB) értesülése szerint.
Elhunyt kedden, 96 éves korában Helmut Schmidt volt német kancellár.
Németországban az európai menekültválság miatt tovább gyengült a kormányzó konzervatív CDU/CSU pártszövetség választói támogatottsága, és minden korábbinál nagyobbra nőtt a parlamenten kívüli, széles körben radikális jobboldali populistának tartott AfD párt támogatottsága.
A berlini kormány becslése szerint az idei évben akár a 800 ezret is elérheti a Németországba érkező menedékkérők száma. Ekkora tömeggel már a németek is egyre nehezebben birkóznak meg. Az is tény, hogy egyre több a menekültek ellen elkövetett erőszakos támadás. Azonban a migránsokat sem kell félteni, 10 százalékuk követ el különböző bűncselekményeket. Magyarul Németországba egy év leforgása alatt 80 ezer olyan személy érkezhet, akik bűncselekményekből kívánják fenntartani magukat.
Az európai migrációs válságra csak „európai és nemzetközi kontextusban” lehet „valódi megoldást” adni, ezért az Európai Unióban be kell vezetni a menekültek számára évente meghirdetendő „legális bevándorlási kontingens”, azaz törvényes bevándorlási létszámkeret intézményét
Törökországgal együttműködve véget kell vetni az illegális bevándorlásnak a görög-török uniós külső határon, és „legalizálni kell a migrációt” – mondta Angela Merkel német kancellár kedden Berlinben.
Angela Merkel német kancellár szerint katonai konfliktus alakulhat ki a Nyugat-Balkánon, ha Németország határa lezárásával próbálja megállítani a menekülthullámot. Merkel szerint Magyarország határlezárása semmi haszonnal sem járt, a bevándorlók ugyanis kikerülték az országot.
A menekültek befogadása körüli vitában nem szabad erkölcsi alapon „ujjal mutogatni” az Európai Unió keleti térségének tagállamaira, de le kell folytatni a vitát, mert a menekültválság miatt minden eddiginél nagyobb a veszélye annak, hogy zátonyra fut az EU – mondta Sigmar Gabriel német alkancellár hétfőn.
A kabuli hatóságok visszafogadják a Németországból kiutasított valamennyi afgán állampolgárt – közölte hétfőn egy afgán tisztviselő.
Konkrét eredmény nélkül ért véget vasárnap a német koalíciós pártok vezetőinek berlini egyeztetése a szövetségi kormány menekültpolitikájáról. A találkozón abban állapodtak meg, hogy csütörtökön folytatják a tárgyalást.
Német lapértesülés szerint Angela Merkel német kancellár hazája határának lezárásával fenyegetett a nyugat-balkáni migráció által érintett államok vezetőinek múlt vasárnapi brüsszeli csúcstalálkozóján.
Megegyezett a német és az osztrák kormány a balkáni migrációs útvonalon érkező menedékkérők Németországba szállításának összehangolásáról – tájékoztatta a német belügyminisztérium pénteken a ZDF országos köztelevíziót.
Korrupciós ügye miatt elkerülte a három napig Bukarestben tárgyaló német parlamenti küldöttség a vád alá helyezett Victor Ponta miniszterelnököt. Romániát is kemény kritikával illették.
Az afgán kormány az erre vonatkozó egyezmény hiányában nem tartja kötelezettségének azoknak az afgánoknak a visszafogadását, akiknek Németországban elutasították menedékkérelmüket, illetve akiket kiutasítottak a német hatóságok.
Nyomtalanul eltűnt több száz bevándorló Alsó-Szászországban abból a négyezer főből, akiket egy helyi menekülttáborban szállásoltak el. A hatóságok sem tudják, hova tűnt több száz migráns, akik nem legálisan tartózkodnak az Európai Unióban.
A bajor konzervatív CSU akár a szövetségesi kapcsolatot is hajlandó felbontani az Angela Merkel német kancellár vezette testvérpárttal, a CDU-val, ha a szövetségi kormány nem változtat a menekültválságban folytatott politikáján.
Francois Hollande francia államfő és Angela Merkel német kancellár ugyanazt az álláspontot képviseli a migrációs válságban, és a politikai teendőket illetően is - közölte kedden a francia elnöki hivatal.
Németország folytatni kívánja partneri és baráti viszonyát Lengyelországgal, és a kormány továbbra is szoros együttműködésre törekszik a varsói vezetéssel – mondta a német kormány szóvivője hétfőn Berlinben a lengyelországi parlamenti választásokkal kapcsolatban.
Németországban a biztonsági szervek körében rendkívül veszélyesnek tartják Angela Merkel kancellár és kormánya menekültügyi politikáját, és erősen aggódnak annak lehetséges belbiztonsági következményei miatt – írta a Welt am Sonntag című vasárnapi német lap.
Németországban ismét tömegverekedés volt egy menekültszálláson, ezúttal a Szászország tartományi Niederauban, ahol vasárnapra virradóra nagyjából 100 menedékkérő esett egymásnak.
Németországban több mint három éve a legalacsonyabbra süllyedt a CDU/CSU pártszövetség választói támogatottsága egy vasárnap ismertetett felmérés szerint.
Az újonnan érkező bevándorlók gyors integrálását sürgette Angela Merkel német kancellár szokásos szombati rádióüzenetében. Merkel szerint minél előbb munkát, oktatást kell kapniuk és meg kell tanulniuk németül, írja az MTI.
Német sajtóértesülések szerint már a jövő héten elkezdődhet az elutasított menedékkérők kitoloncolása Németországból.
Számomra a migránsválság egyik legkínosabb velejárója, hogy többé nemigen tudom megvédeni a politikát mint szakmát vagy hivatást.
Németországban a lakosság többsége mélyülő aggodalommal figyeli a szűnni nem akaró menekültáradatot, és úgy látja, a politikának elképzelése sincs arról, hogy miként lehetne kezelni a helyzetet. Nem mernek megszólalni, nehogy szélsőségeseknek bélyegezzék őket.
Az elutasított menedékkérők kitoloncolására vonatkozó szabályok további szigorítását tervezi a német kormány a Bild című lap szerdai jelentése szerint.
Recseg-ropog a német kormánypártok közötti kapcsolat, egyes képviselők már Merkel új munkahelyét is megálmodták.
A német kormány továbbra sem akarja lezárni a határokat, és nem tartja szerencsésnek az erről kibontakozott vitát.
Németországban a belső elhárításért felelős alkotmányvédelmi hivatal (BfV) veszélyesnek tartja és ezért fokozott figyelemmel követi az Európai Hazafiak a Nyugat Iszlamizálódása Ellen (Pegida) nevű mozgalmat – mondta a belügyminisztérium szóvivője hétfőn Berlinben.
Törökország nem koncentrációs tábor, és nem lesz hajlandó hosszú távon elszállásolni azokat a migránsokat, akiket az Európai Unió nem fogad be – jelentette ki Ahmet Davutoğlu török kormányfő hétfőn, egy nappal azután, hogy Angela Merkel német kancellárral tárgyalt a kérdésről.
Megnyerte vasárnap a németországi Kölnben tartott főpolgármester-választást a pártonkívüli Henriette Reker, akit előző nap egy kampányrendezvényen megkéseltek.
Választási kampánya közepette megkéselték szombat reggel Henriette Reker független főpolgármester-jelöltet Kölnben, egy nappal azelőtt, hogy főpolgármester-választást rendeznek a Rajna parti nagyvárosban.
Angela Merkel szerint a menekültválság miatt eljött az ideje annak, hogy a kelet-európai uniós tagországok viszonozzák az Európai Unió bővítésével kapott szolidaritást. A német kancellár erről péntek este beszélt pártja, a konzervatív CDU ifjúsági szervezetének hamburgi konferenciájának megnyitóján.
Wolfgang Schäuble német pénzügyminiszter szerint Németországban csökkenteni kellene a munkanélküli menekültek szociális támogatását.
Németországban fenntartják az egy hónapja ideiglenesen visszaállított határellenőrzést, egyelőre november 1-jéig, erről Thomas de Maiziere szövetségi belügyminiszter már tájékoztatta az Európai Bizottságot a Spiegel Online hírportál szerint.
Ezrek vettek részt hétfő este a németországi Drezdában az Európai Hazafiak a Nyugat Iszlamizálódása Ellen (Pegida) nevű mozgalom tüntetésén, amelyen a szónokok élesen bírálták a berlini vezetés menekültpolitikáját.
Az idén eddig 500 támadást követtek el Németországban a bevándorlók ellen a belügyminisztérium adatai szerint.
Hans-Georg Maassennek, a német Szövetségi Alkotmányvédelmi Hivatal elnökének előadása megdöbbentő tényeket tárt fel a migráció és a terrorizmus kapcsolatáról.
Németországban a sajtó és a közvélemény vegyesen fogadta Angela Merkel szerda esti televíziós interjúját, amelyben a kancellár egy órán keresztül ismertette és védelmezte a menekültválság ügyében elfoglalt álláspontját.
Németországban szerda este letartóztattak három feltételezett iszlamista terroristát.
Angela Merkel német kancellár kitart az európai menekültválság ügyében képviselt álláspontja mellett, továbbra is úgy véli, hogy Németország megbirkózik a kihívással, és a válságot csak uniós összefogással, a görög-török és az olasz-líbiai uniós külső határ jobb védelmével és a kiváltó okok kezelésével lehet megoldani.
Horst Seehofer bajor miniszterelnök szerdán ismét élesen bírálta a berlini vezetés menekültpolitikáját és jelezte, hogy Bajorország önvédelemhez folyamodik, ha a szövetségi kormány nem korlátozza a menedékkérők áradatát.
Németországban tovább csökkent, és idei mélypontjára süllyedt Angela Merkel kancellár népszerűségi mutatója egy szerdán ismertetett felmérés alapján, amely azt is kimutatta, hogy a konzervatív CDU/CSU pártszövetség támogatottsága is visszaesett.
Németországban ismét tömegverekedés volt egy menekültszálláson, ezúttal Hamburgban, ahol kedd este afgán és albán menedékkérők estek egymásnak.
„Nem tudom nyíltan kimondani a menekültszállómon, hogy keresztény vagyok, mert megfenyegetnek”– mondta egy bevándorló egy Dél-Brandenburgi újságnak. A muszlimok megfenyegetik a keresztényeket, hogy a sária törvényei szerint éljenek.
Akár 1,5 millió menedékkérő is érkezhet idén Németországba, a menekültügyi ellátórendszer pedig összeomolhat egy nem nyilvános kormányzati előrejelzés szerint – írta hétfőn a Bild című német lap.
A tavalyinál mintegy 400 ezerrel kevesebben, összesen 5,9 millióan vettek részt az idei müncheni Oktoberfesten, a világ legnagyobb népünnepélyeként számon tartott sörfesztiválon.
Angela Merkel német kancellár soha nem vitatta, hogy Németország menekültügyi befogadóképessége korlátozott, az Európai Unió pedig nagyon gyorsan lépéseket tesz majd a menedékkérők beáramlásának korlátozásáért – jelentette ki Wolfgang Schäuble német pénzügyminiszter vasárnap egy televíziós interjúban.
Németországban több menekültszálláson tűz ütött ki a hétvégén, és ismét tüntettek a menedékkérők befogadása ellen.
Nem érdemes mérgelődni a menekültválság miatt és megpróbálni elhajolni a feladat elől, hanem dolgozni kell - mondta Angela Merkel német kancellár egy vasárnapi interjúban.
Németországban százezrek ünnepelik szombaton a szabadban az újraegyesítés 25. évfordulóját, az ország több száz településén tartanak utcafesztivált vagy csendes megemlékezést.
Az uniós külső határokat közösen kell védeni, hogy rendezetté váljon a bevándorlás Európába – hangsúlyozta a német kancellár egy szombati nyilatkozatában. Bírálatokat is meg lehet fogalmazni.
Németországban a lakosság többsége aggódik a menekülthullám miatt, és támogatja a kormány menekültügyi reformjavaslatait egy csütörtökön ismertetett felmérés szerint, amely azt is kimutatta, hogy Angela Merkel kancellár támogatottsága tovább csökkent.
Szeptember eleje óta 270 ezernél is több menedékkérő érkezhetett Németországba - mondta a bajor belügyminiszter szerdán a müncheni tartományi gyűlésben (Landtag).
Elképesztő állapotok uralkodnak a németországi menekülttáborokban. A gyengébbik nem tagjai elleni szexuális erőszak mindennapos, sok esetben le is vizelik az egyedülálló alvó nőket a más országból érkező migránsok. Mindenhol mocsok és szemét, a tömegverekedések pedig a hétköznapok részét képezik.
Újabb menekültügyi szigorításon dolgozik a német kormány, a tervek szerint kiterjesztik az határokra az úgynevezett repülőtéri eljárást, amelyben 48 óra alatt elbírálják, hogy a belépésre jelentkező emberek jogosultak-e menedékjogi kérelem benyújtására - írta szerdai számában a Frankfurter Allgemeine Zeitung.
Németországban ismét tűz ütött ki egy menedékkérők befogadására előkészített épületben. Kedden a Baden-Württemberg tartománybeli Oberteuringenben csaptak fel a lángok egy átalakított raktárban.
Az Ausztriával határos Bajorországba szeptember eleje óta 169 408 menedékkérő érkezett hivatalos adat szerint – közölte Horst Seehofer, a németországi tartomány miniszterelnöke kedden Münchenben.
Németországban ismét tömegverekedés volt egy menekültszálláson, ezúttal egy Kassel melletti sátortáborban, ahol vasárnap több százan verekedtek össze és az összecsapás több óráig tartott.
Németországban mind gyakrabban fenyegetik konzervatív muzulmánok és iszlamisták a keresztényeket és a jazidi vallás híveit a menedékkérőket befogadó szállásokon, és vallási szervezetek képviselői az erőszak elharapózásának veszélyére figyelmeztetnek – írja a Welt am Sonntag.
Angela Merkel politikai karrierjének végét hozhatja a migrációs válság elhibázott kezelése, véli Erich Weede, a bonni egyetem professzor emeritusa.
Németországban a menekültválság miatt erősödik és egyre nyíltabban mutatkozik meg az elégedetlenség Angela Merkellel szemben a kancellár pártjában, a Kereszténydemokrata Unióban (CDU).
Afganisztánból induló menekülthullámtól tart a német kormány a Welt am Sonntag című vasárnapi lap szerint.
Javítani kell az Oroszországhoz fűződő viszonyt az európai menekültválság egyik fő kiváltó oka, a szíriai polgárháború lezárásához – jelentette ki pénteken Berlinben Sigmar Gabriel német alkancellár, aki az ukrán válság miatt elrendelt uniós szankciók feloldásának lehetőségét is felvetette.
Újabb felmérés jelzi Angela Merkel népszerűségének csökkenését Németországban: a kancellár támogatottsága csaknem két éve a legalacsonyabb szintre süllyedt a ZDF országos köztelevízió pénteken ismertetett adatai szerint.
Fiatal férfi az „átlagos” menedékkérő Németországban a szövetségi bevándorlási és menekültügyi hivatal (BAMF) kimutatása szerint, amelyet az ARD országos köztelevízió ismertetett csütörtökön.
Németország szerdán száz albán menedékkérőt toloncolt ki, és október 2-áig további 450-et kényszerít területe elhagyására - jelentette be a tiranai német nagykövetség.
Németországban egy hét alatt három százalékponttal csökkent, és ezzel idei mélypontjára süllyedt Angela Merkel kancellár népszerűségi mutatója egy szerdán ismertetett felmérés alapján, amelynek készítői szerint a fejlemény összefüggésben áll a menekültválsággal.
Lassan ébredezik mindenki, és felismeri, hogy Szíria kulcs lehet a bevándorlás megállításában. Ezért még az is elképzelhető, hogy Németország valahogy részt vesz az ottani rendteremtésben.
Európa és Németország nem zárkózhat be, de nem is tud mindenkit befogadni a háborús övezetekből, ezért egy új menekültügyi rendszert kell kidolgozni, amely biztosítja a menekültek legális belépését az EU-ba és nem terheli túl az unió közösségét - mondta a német belügyminiszter egy hétvégi lapinterjúban, amelyben kiemelte: a menekültek a Közel-Keleten uralkodó erőszak miatt áramlanak nagy számban Európába, és nem Angela Merkel német kancellár miatt.
Németországban nyomozás kezdődött egy szíriai menedékkérő ellen, mert felmerült, hogy harcolhatott az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista terrorszervezet oldalán - írta a Welt am Sonntag című vasárnapi német lap.
Németország hajlandó katonai erővel fellépni az európai menekültválság egyik legfőbb kiváltó okaként számon tartott szíriai polgárháború befejezéséért - jelezte Ursula von der Leyen német védelmi miniszter a Frankfurter Allgemeine Zeitung lap szombati beszámolója szerint.
A Mercedes gyár közelében lévő autópályán húztak ki egy bannert a muzulmánok, amelyen a következő felirat van: gyerekeitek Allahhoz fognak imádkozni, vagy meghalnak.
Menekült nőtársakat és még gyerekeket is tömegesen erőszakolnak meg német menedékkérő-gyűjtőpontokon, de a kényszerprostitúció is gyakori – számol be a Huffington Post német kiadása. A hírportál által közölt dokumentum szerint a probléma tömeges és már egy hónapja is tudott volt.
Németország nem váltott irányt a menekültválságban követett politikájában, továbbra is betartja emberiességi és jogi kötelezettségeit, ami azt is jelenti, hogy változatlanul fogadja a területére érkező menedékkérőket - mondta a német kormányszóvivő hétfőn Berlinben.
A Bild című német lap szerint a német kormányban már szombat este meghozták a döntést a határellenőrzés ideiglenes visszaállításáról, és a bajor konzervatív CSU elnökségében az is felmerült, hogy megszakítják a kapcsolatot az Angela Merkel kancellár vezette testvérpárttal, a CDU-val, ha nem állítják le a Bajorországba érkező menedékkérők ellenőrizetlen áradatát.
Csütörtökön a várt 6 ezernél jóval több, 7038 Magyarországról indult menedékkérő érkezett Ausztrián keresztül vonattal Münchenbe a helyi hatóságok pénteki összesítése szerint.
Németországban élesen bírálta a bajor konzervatív CSU két tekintélyes politikusa Angela Merkel kancellárt a Magyarországról elindult menedékkérők beengedése miatt pénteki lapinterjúkban. A kancellár ismét védelmébe vette a döntését.
Angela Merkel német kancellár szerint a Facebook üzemeltetői komolyabb lépésekkel kellene meggátolják az idegengyűlölő, illetve az erőszakra felbújtató bejegyzések és hozzászollások felhasználók általi közzétételét.
A menekültek többsége Németországba akar menni, ugyanis az embercsempészek illuzórikus képet festenek az ottani viszonyokról. Az új hazában eleinte még elégedettek a bevándorlók, de a lassú ügyintézés, az elhelyezkedési problémák és a társadalom egy részének ellenszenve miatt hamarosan csalódnak.
Angela Merkel német kancellár szerint az Európai Unió tagállamainak sikerül megegyezésre jutniuk egy új, a helyzethez jobban illeszkedő és a terhek arányos megosztásán alapuló menekültügyi politikáról.
Sigmar Gabriel német alkancellár hétfőn felszólította Magyarországot a menekültügyi rendszer körülményének javítására, és kijelentette, hogy veszélybe kerülhet a schengeni belső határok nyitottsága, ha az uniós partnerek nem veszik ki a részüket az európai menekültválság kezeléséből.
Angela Merkel német kancellár kijelentette, hogy a bevándorlóhullám meg fogja változtatni Németországot, ugyanakkor mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy ez az átalakulás "pozitív kimenetelű" legyen. Kritizálta a szkeptikus országokat is.
Németország kormánya úgy döntött, hogy további 3 milliárd eurót szabadít fel a tömegével érkező menekültek és bevándorlók miatt kialakult helyzet kezelésére. Az összeget az érintett tartományi kormányok és önkormányzatok kapják.
A hét végén nagyjából 20 ezer Magyarországról indult menedékkérő érkezett Münchenbe, hétfőn pedig több mint 10 ezren érkezhetnek a felső-bajorországi közigazgatási régió vezetője szerint.
Elfogadhatatlan, hogy Németország gyakorlatilag egyedül viseli az európai menekültválság terheit - mondta a bajor belügyminiszter vasárnap a Bild című lapnak.
Németországban a szövetségi rendőrség becslése szerint 17 ezerre emelkedhet a hét végén Magyarországról Ausztrián keresztül megérkező menedékkérők száma.
A német kormánypártok egyike, a bajor konzervatív Keresztényszociális Unió (CSU) bírálja Angela Merkel kancellár döntését a Magyarországról indult menedékkérők beengedéséről.
Több ezer Magyarországról indult menedékkérő érkezhet szombaton Németországba a határőrizetért is felelős német szövetségi rendőrség szerint.
Németország adóemelés nélkül is meg tud bírkózni a bevándorlóáradattal, nem borul a költségvetés – jelentette ki Angela Merkel német kancellár szombaton.
A német belügyminiszter szerint nem szabad mindig csak bírálni Magyarországot, hanem segítséget is fel kell kínálni a menekültügyi helyzet kezeléséhez.
A német kancellár szerint Németországnak nincs része a Magyarországról vonattal érkező menedékkérők ügyében viselt felelősségben.
Németország nagyra becsüli, hogy Magyarország regisztrálja a menekülteket, a menekültügyet szabályozó Dublin III. rendelet alkalmazásától pedig nem térhet el, és ezt már a magyar kormány tudomására hozta – mondta a német kancellár hétfőn Berlinben.
Július végéig 227 magyar embercsempészt fogott el Németországban a határőrizetért is felelős szövetségi rendőrség, a legnagyobb számban magyarok vannak az idén eddig Németországban elfogott embercsempészek között – írta a a Bild című német lap.
Több szolidaritásra van szükség az Európai Unióban a menekültválság kezeléséhez, mert "ami pillanatnyilag zajlik, az nem igazságos" - mondta a német kancellár vasárnap Berlinben.
"Nagyon-nagyon intenzív" munka zajlik uniós szinten a menekültválság hatékonyabb kezelése érdekében, és az uniós tagországok állam-, illetve kormányfői szükség esetén "készen állnak" egy rendkívüli uniós csúcstalálkozó megtartására – jelentette ki Merkel.
Németországban nincs tolerancia mindazokkal szemben, akik megsértik az emberi méltóságot és nem segítenek a bajban – jelentette ki a német kancellár szerdán a Szászország tartománybeli Heidenauban működő menekültszálláson tett látogatása után.
A berlini kormány szerdán ismertetett új előrejelzése szerint akár a 800 ezret is elérheti a Németországba érkező menedékkérők száma az idén.
A menekültügy a közeli jövőben sokkal inkább lefoglalja majd az Európai Uniót, mint a görög adósságválság vagy az euró stabilitásának kérdései – mondta vasárnap este a ZDF országos közszolgálati televíziónak adott interjúban Angela Merkel.
A német kormány nem hosszabbítja meg a Törökország déli részén, a szíriai határ közelében szolgálatot teljesítő német katonák küldetését, és fegyverzetükkel együtt kivonja őket a térségből - erősítette meg szombaton a berlini védelmi minisztérium szóvivője.
A németek iránti hálából az Angela Merkel utónevet adta kislányának egy Hannoverben élő ghánai menedékkérő.
Németországban kedden lezuhant egy F16-os amerikai harci repülőgép. A pilóta könnyebb sérüléseket szenvedett, a baleset körülményeit még vizsgálják.
Ötven éve nem tapasztalt aszály sújtja Németország több térségét a sorozatos hőhullámok és a tartós szárazság együttes hatására.
Kiszáradás miatt egy hamburgi kórházba szállították Helmut Schmidt volt német kancellárt – jelentette szombaton több német sajtóorgánum.
A német belügyminisztérium a szövetségi rendőrség kitoloncolási gyakorlatát bemutató videóval igyekszik visszatartani a nyugat-balkáni országok lakóit attól, hogy a menekültügyi rendszeren keresztül próbáljanak bevándorolni Németországba.
Németországban történelmi csúcsra emelkedett a bevándorlók száma, tavaly év végén már csaknem 11 millióan voltak a szövetségi statisztikai hivatal (Destatis) hétfőn megjelent adatai szerint.
Németországban a kancelláriaminiszter szerint "alábecsülték" az utóbbi hónapokban felerősödött menekülthullám dinamikáját, ezért most sürgősen cselekedni kell.
Németországban az Angela Merkel vezette konzervatívokat annyian támogatják, mint az összes többi parlamenti pártot együttvéve, a CDU/CSU pártszövetség így abszolút többséget szerezhet a törvényhozásban (Bundestag) - mutatta ki egy vasárnap ismertetett felmérés. A konzervatívok főleg Merkelnek köszönhetik népszerűségüket, aki lapértesülés szerint elhatározta, hogy negyedszer is elindul a kancellári tisztségért.
Hárman sérültek meg péntek este Drezdában, miután verekedés tört ki neonáci demonstrálók és bevándorláspárti tüntetők között. A szélsőjobboldali Német Nemzeti Demokrata Párt mintegy kétszáz tagja azért gyűlt össze a szászországi város egyik elhagyott iparterületén, hogy tiltakozásukat fejezzék ki nyolcszáz, elsősorban Szíriából származó bevándorló befogadása ellen.
A német külügyminisztérium magyarázatot vár a washingtoni vezetéstől azokra a sajtóhírekre, amelyek szerint a WikiLeaks kiszivárogtató portál újabb dokumentumai alapján az amerikai NSA évekig lehallgatta a német diplomácia vezetőjét, Frank-Walter Steinmeiert is.
Görögország államadósságának elengedéséről nem lehet szó, de törlesztési könnyítésekről lehet tárgyalni, ha az athéni vezetés teljesíti az újabb nemzetközi hitelprogramra vonatkozó vállalásait – mondta a német kancellár vasárnap.
Orosz kapcsolatai miatt kormányfői tevékenységének befejezése után is megfigyelte Gerhard Schröder volt német kancellárt az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) – írta a Bild am Sonntag című vasárnapi német lap washingtoni forrásokra hivatkozva.
Erwin Wurm osztrák művész a város engedélye nélkül állította fel a kifacsarodott Mercedes kisbuszából álló műalkotását Karlsruhéban. A városi parkolóőrök nem késlekedetek, és 30 eurós parkolási bírsággal sújtották a pompás járművet.
A német és a nemzetközi sajtóban Magyarországról szóló tudósítások számos sajtóorgánum esetében részben hiányosak, egyoldalúak, és olykor tartalmilag is hibásnak minősíthetők, ennek következtében pedig torz kép alakul ki az olvasókban Magyarországról.
A német kormány a bejegyzett élettársi kapcsolatban élő azonos nemű párok jogainak erősítéséről fogadott el javaslatcsomagot szerdai ülésén.
Németországban vita indult az azonos neműek házasságáról az írországi népszavazás nyomán, az ellenzéki Zöldek kedden bejelentették, hogy törvényjavaslatot készítenek az új intézményről, amelyet még a szociáldemokratákkal (SPD) kormányzó konzervatív CDU/CSU pártszövetség soraiban is többen támogatnak.
Továbbra sincs tűzszünet Ukrajnában – nehezményezte Angela Merkel német kancellár vasárnap Moszkvában Vlagyimir Putyin orosz elnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján, annak ellenére, hogy február végén lépett életbe a második minszki megállapodás.
Halálos áldozata is van a Németországon átrohanó hidegfrontnak, többen megsérültek. A hatalmas szél háztetőket tépett le és fákat csavart ki.
A német kereskedelmi és iparkamarák szövetsége (DIHK) szerint 500 millió euró kárt okozhat a német nemzetgazdaságnak a mozdonyvezetők szakszervezetének (GDL) csaknem egy hétig tartó sztrájkja, amely kedd hajnalban elérte a Deutsche Bahn (DB) utasszállító ágazatát.
Harmadával csökkent Németország ukrajnai exportja 2014-ben az előző évihez képest - közölte szerdán a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis.
Alekszisz Ciprasz görög kormányfő vasárnap este telefonon segítséget kért Angela Merkel német kancellártól az államcsőd veszélyének elhárításához - írta a Bild című német lap hétfőn.
A német kormány Görögország euróövezeti tagságának megtartását célzó tervet készít arra az esetre, ha a görög állam fizetésképtelenné válik - írta szerdán a Die Zeit című német hetilap az online kiadásában.
87 éves korában meghalt 1999 irodalmi Nobel-díjasa, Günter Grass. Az író halálhírét kiadója, a Steidl erősítette meg.
Állásába került a román külügyminisztérium szóvivőjének a kínos diplomáciai hiba, hogy Frank-Walter Steinmeier német külügyminiszter olyan brosúrát kapott román vendéglátóitól, amelyen Németország helyett Franciaország volt feltüntetve.
Bogdan Aurescu román külügyminiszter átadott Frank Walter Steinmeier német külügyminiszternek a sajtó jelenlétében egy kiadványt, amely a román–német kapcsolatok sajtó archívumát tartalmazza. A kiadvány borítójára Franciaország térképe került, Németország zászlajának színeivel.
A románok a legjobban beilleszkedett külföldi vendégmunkások közé tartoznak, és Németország is profitál abból, hogy sok román dolgozik vagy tanul az országban - jelentette ki Frank-Walter Steinmeier német külügyminiszter hétfőn Bukarestben, miután román kollégájával, Bogdan Aurescuval találkozott.
Romániának a többség támogatásának megszerzésére képes, a pártok közötti választóvonalakon átívelő politikára van szüksége - mondta Klaus Iohannis megválasztott román államelnök a német sajtónak adott első interjújában. A magát nagyon románnak érző politikus a Welt am Sonntag című vasárnapi német lapban megjelent interjúban arról is beszélt, biztos abban, hogy jó viszonyt tud kialakítani Orbán Viktorral.
Az iszlám jogrendszer, a saría előírásainak tiszteletét számon kérő "vallásrendőrök" jelentek meg a németországi Wuppertalban, a rendőrség eljárást indított a csoport valamennyi tagja ellen.
Szeptember 1-én van pontosan 75 éve, hogy kitört a II. világháború – az emberiség egész történetének legnagyobb véráldozatokat követelő és legkeghetlenebb háborúja.
A német válogatott nyerte meg a brazíliai labdarúgó-világbajnokságot, miután a vasárnapi fináléban hosszabbításban 1-0-ra legyőzte az argentin csapatot.
Az argentin válogatott 0-0-s végeredményt követően büntetőkkel 4-2-re nyert a holland csapat ellen a brazíliai labdarúgó-világbajnokság második, szerdai elődöntőjében, így vasárnap a vb-címért mérkőzhet a németekkel.
Németországban kiterjesztik a kettős állampolgárság intézményét, a kormány keddi ülésén elfogadott törvényjavaslat szerint a külföldi szülők Németországban nevelt gyerekei a szülők állampolgárságát és a német állampolgárságot is felvehetik.
Idén 3,088 millió euróval (mintegy 942 millió forint) támogatja a német állam a romániai német közösséget - közölte kedden a Mediafax román hírügynökség a Suceava megyei prefektusra hivatkozva, aki múlt héten részt vett a román-német kormányközi vegyes bizottság 17., Berlinben tartott ülésszakán.
Az új ukrán vezetés "végzetes hibái" és a német külpolitika "katasztrofális" teljesítménye is hozzájárult a krími válsághoz a Spiegel Online német hírportál értékelése szerint.
Több, az USL szövetségéhez tartozó politikus szerint is Traian Băsescu elnök nevetség tárgyává tette Romániát berlini látogatása során. A legvisszafogottabb kritikus hangok is váratlan, sőt, nemkívánatos vendégként állítják be az elnököt.
Victor Ponta miniszterelnök bocsánatot kért, miután arra maga Martin Schulz is megkérte. A magyarázkodásra azt követően került sor, hogy Ponta lefasisztázott egy német és egy román EP képviselőt.
Az utóbbi évtizedek legnagyobb és legveszélyesebb vihara közelít Németországhoz. A várható ítéletidő miatt forgalomkorlátozásokat vezettek be csütörtökön az ország északnyugati részén.
Letartóztattak egy német rendőrt, aki megölt, feldarabolt, majd kertjében elásott egy férfit, akivel az interneten, egy kannibalizmussal foglalkozó chatszobában ismerkedett meg. Az áldozat a jelek szerint minderre önként vállalkozott – közölte pénteken a drezdai rendőrség.
Az Angela Merkel vezette konzervatívok győztek a németországi parlamenti (Bundestag-) választáson, és csupán öt mandátummal maradtak el az abszolút többségtől a hétfő hajnalban kihirdetett előzetes hivatalos végeredmény szerint.
Akár abszolút többséget is szerezhet a CDU/CSU konzervatív pártszövetség a vasárnapi választáson az első mandátumbecslések szerint. Merkel: a konzervatívok a végeredmény tudatában döntenek a következő lépésekről
Visszaszerezte az abszolút többséget a Keresztényszociális Unió (CSU) a bajorországi tartományi parlamenti választáson, a liberális FDP pedig kiesett a müncheni tartományi gyűlésből a hétfő hajnalban közölt előzetes hivatalos végeredmény szerint.
Miközben Nagy-Britannia szeretné megállítani a bevándorlók áradatát, Németország tárt karokkal fogadja a nyugat-európai, képzett munkaerőt.

Szükséges flash lejátszó telepítése

Get Adobe Flash player

Impresszum