Alternative content

Get Adobe Flash player

Keresendő szó/szavak:
Találatok száma: 42

Petro Porosenko ukrán elnök azon meggyőződésének adott hangot szerdán, hogy Moszkva áll Miheil Szaakasvili volt odesszai kormányzó és egykori georgiai elnök támogatói, illetve az általuk Kijevben rendezett demonstrációk mögött.
Nem tiltják meg Ukrajnában a nemzetiségi nyelvek oktatását, de minden gyermeknek beszélnie kell ukránul az országban – szögezte le Petro Porosenko ukrán elnök hétfőn New York-ban, amikor az Egyesült Államokban élő ukrán és krími tatár közösségek vezetőivel találkozott.
Petro Porosenko ukrán elnök szerint az ukránoknak „szent joguk”, hogy tanulhassák anyanyelvüket, mellette nem tiltott második, harmadik vagy akár negyedik nyelvet tanulniuk, és ez megvalósulhat úgy, hogy közben nem sérülnek a nemzeti kisebbségek jogai.
Ukrajna a reformokra összpontosít, és egyelőre nem kéri felvételét a NATO-ba – mondta Petro Porosenko ukrán elnök hétfőn Kijevben, ahol találkozott Jens Stoltenberg NATO-főtitkárral is.
Petro Porosenko ukrán elnök hétfőn utasította a kijevi külügyminisztériumot, hogy még aznap nyújtson be keresetet az ENSZ hágai székhelyű Nemzetközi Bíróságán Oroszországgal szemben terrorizmus finanszírozása és faji megkülönböztetés miatt.
Ukrajna számít Izrael támogatására az Oroszország által bekebelezett Krím félsziget "felszabadításában", valamint szuverenitása és területi egysége helyreállításában – jelentette ki Petro Porosenko ukrán elnök kedden Kijevben azután, hogy megbeszélést folytatott az ukrajnai látogatásra érkezett izraeli kollégájával, Reuven Rivlin államfővel.
A NATO tagállamai átfogó támogatási csomagot hagytak jóvá Kijev számára, Ukrajna NATO-tagsága ugyanakkor egyelőre nem kerül napirendre – jelentette be szombaton Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára.
A kijevi parlament úgy módosította csütörtökön a főügyésszel szembeni követelményeket, hogy Jurij Lucenko, Petro Porosenko elnök pártjának frakcióvezetője, jogi diploma nélkül is elfoglalhassa a posztot.
Az orosz agresszió megteremtette a veszélyét annak, hogy újabb nukleáris katasztrófa történik Ukrajna területén – jelentette ki Petro Porosenko ukrán elnök kedden a csernobili atomerőműben, a harminc évvel ezelőtt történt tragédia évfordulóján.
Abszolút többséggel biztosította támogatásáról az új kormányt az ukrán parlament többségi koalíciója a szerdai egyeztetésen – közölte a házelnök sajtótitkára a Twitteren.
Az ukrán korrupcióellenes iroda (NABU) nem vizsgálja Petro Porosenko elnök befektetéseit, mert az államfőre nem terjed ki hatásköre – közölte hétfőn az iroda.
A Krím az ukrán állam elidegeníthetetlen része, a „tolvaj” ország kénytelen lesz visszaadni, amit ellopott – jelentette ki Petro Porosenko ukrán elnök pénteken, a félsziget orosz megszállása elleni tiltakozás kezdetének második évfordulóján.
Már 2016-ban helyre kell állítani az ukrán állam fennhatóságát a Donyeck-medence orosz támogatással megszállt területein – szögezte le Petro Porosenko ukrán elnök csütörtökön Kijevben, idén tartott első sajtóértekezletén.
Petro Poroseno ukrán elnök az elsők között sietett boldog születésnapot kívánni Ferenc pápának, de a nagy igyekezetben elnézte, hogy hányadik évét tölti az ünnepelt...
Petro Porosenko ukrán elnök szerint háborús körülmények között jogában kell állnia az országnak, hogy szeparatizmusért megvonhassa az állampolgárságot.
Aláírta Petro Porosenko ukrán elnök azt a törvénymódosítást, amely lehetővé teszi, hogy külföldiek is szolgáljanak az ukrán fegyveres erők kötelékében – közölte kedden az államfő sajtószolgálata.
Nagy bajba kerülhet a 112-es televíziós hírcsatorna, amiért bemutatta azokat a képkockákat, melyen Petro Porosenko elnök kezet fog az agresszornak tartott Vlagyimir Putyinnal. A jelenet október 2-án történt Párizsban, a normandiai négyek találkozóján.
Az ukrán elnök véleménye szerint a nehézfegyverek visszavonásának és a Minszk-2 teljesítésének köszönhetően a jelenleg megszállt területek visszatérnek Ukrajna fennhatósága alá – írja a News Liga.
Ukrajna lakosságának 66 százaléka szerint rossz irányba változik az ország állapota – derült ki abból a felmérésből, amelyet az ismert ukrán közvélemény-kutató intézet, a Razumkov Központ végzett.
„Az orosz támadás veszélye nem múlt el, még hosszú évekig ezzel együtt kell élnünk. Ukrajna, Európa, de különösen a volt szocialista államok számíthatnak az agresszióra” – jelentette ki az ukrán elnök.
Petro Porosenko Skype konferenciabeszélgetést tartott Bill Gates-el, a világ egyik legismertebb üzletemberével, a Microsoft atyjával.
Az ukrán elnök szerint Moszkva a hibás az európai migrációs krízisben, mivel több száz orosz fegyveres vonult be Szíria területére, és ez a beavatkozás provokálta ki a hatalmas méretű emigrációs hullámot – írja a RIA Novosztyi.
Ukrajna kezdeményezni fogja az ENSZ Közgyűlésének 70-ik ülésszakán, hogy fosszák meg Oroszországot vétójogától a Biztonsági Tanácsban – jelentette be pénteken Petro Porosenko ukrán államfő egy kijevi nemzetközi konferencián.
Három lehetséges verziót vázolt fel a donbászi konfliktus megoldására Petro Porosenko elnök. Az egyik közülük az ukrán hadsereg teljes körű bevetése, a keleti területek visszafoglalása, és az államfő szavait idézve: ’Irány Moszkva!”.
Oroszországot hibáztatja a három halálos áldozatot követelő kijevi összecsapásért Petro Porosenko. Az ukrán elnök ezt a SkyNews hírtelevíziónak mondta.
Hátbatámadásnak és ukránellenes megmozdulásnak nevezte Petro Porosenko ukrán elnök a decentralizációs alkotmánymódosítást ellenző szélsőséges jobboldali tüntetők hétfői véres támadását a kijevi parlamentnél.
Petro Porosenko elnök parancsára olyan Maxim-géppuskával fegyverezték fel az ukrán hadsereget, amelyet a múlt század negyvenes éveiben gyártottak – írja a Zvezda TV.
Több mint 50 ezer fős orosz haderő tartózkodik közvetlenül Ukrajna határánál, az ország keleti részében pedig 40 ezer orosz katona van, köztük 9 ezer hivatásos – jelentette ki Petro Porosenko ukrán államfő hétfőn a kijevi főtéren, a független ukrán állam kikiáltásának évfordulója alkalmából.
Petro Porosenko ukrán elnök aláírta kedden a költségvetési törvény módosítását, amelynek értelmében 5,3 milliárd hrivnyával növelik a védelmi kiadásokra szánt összeget. Közben a védelmi tárcánál nem zárták ki a további mozgósításokat sem.
Az egyik orosz nyelvű kevésbé ismert internetes portál arról számolt be, hogy Petro Porosenko elnök a forrongó keleti régiókhoz hasonlította Kárpátalját.
Az Ukrajnában működő összes törvénytelen fegyveres szervezet lefegyverzésére utasította hétfőn Petro Porosenko ukrán elnök az Ukrán Biztonsági Szolgálatot (SZBU) és a belügyminisztériumot az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) katonai kabinetjének kijevi ülésén.
Miközben a háborúval sújtott Ukrajna fuldoklik az adósságban, Petro Porosenko elnök és közeli barátai Horvátországban töltöttek el egy hétvégét egy luxusjachton – számol be az UA-Reporter.
Petro Porosenko ukrán elnök kijelentette, hogy elégedetlen a kormány, a parlament, sőt saját maga teljesítményével is. Az államfő ezt a parlament csütörtöki plenáris ülésén, Ukrajna 2015-ös kül- és belpolitikai helyzetéről tartott évértékelésében fejtette ki.
Petro Porosenko ukrán elnök tanácsadója lesz Mikulás Dzurinda kétszeres volt szlovák kormányfő és külügyminiszter - közölte a TASR szlovák közszolgálati hírügynökséggel maga Dzurinda szerdán.
Klaus Iohannis elnök kedden Ukrajnába utazik. A hivatalos látogatás során Petro Poroshenko ukrán elnökkel is találkozni fog. Négyszemközt fognak tárgyalni.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Hír Televíziónak azt mondta: a magyar miniszterelnök a tervek szerint találkozik Petro Porosenko ukrán elnökkel.
A nemzetpolitikai államtitkárság elfogadhatatlannak tartja az ukrán Központi Választási Bizottság döntését, amely megakadályozza a kárpátaljai magyarságot az önálló parlamenti érdekképviselet megteremtésében.
A harcok sújtotta kelet-ukrajnai Luhanszk városa a humanitárius katasztrófa szélére sodródott: napok óta nincs áram és vezetékes víz a megyeközpont jelentős részében, szünetel a szemétszállítás, nem működnek sem a vezetékes, sem a mobiltelefonok, az internet sem érhető el.
Útlezárással tiltakoznak a román határnál lévő nyugat-ukrajnai Csernyivciben a héten elrendelt újabb katonai mozgósítás ellen - számolt be pénteken több ukrán média.
Az Európai Unió Tanácsa mellett a NATO is gratulált Petro Porosenko beiktatásához. Anders Rassmusen szerint az új ukrán elnök sikerre viszi a beiktatása előtt elkezdett, az ország stabilizálását célzó "párbeszédet".
Folytatódik a terrorellenes művelet aktív fázisa, amelyben már több mint 300 "terroristát" semmisítettek meg az ukrán biztonsági erők a kelet-ukrajnai Donyeck megyében - jelentette be kedden Vladiszlav Szeleznyov, a terrorellenes műveleti csoport szóvivője.
Megnevezte a tárgyalás feltételeit Kijevvel a szeparatisták által kikiáltott "donyecki népköztársaság" kormányzója.

Szükséges flash lejátszó telepítése

Get Adobe Flash player

Impresszum