Alternative content

Get Adobe Flash player

Keresendő szó/szavak:
Találatok száma: 7

Ma 173 évvel ezelőtt, 1844. november 13-án V. Ferdinánd szentesítette a II. törvénycikket, ezzel hivatalossá téve a magyar nyelvet hazánkban. Az uralkodó meghajolt a magyar nemzet és a reformerek közel félévszázados követelése előtt, így ez a pillanat joggal nevezhető a reformkor egyik legnagyobb győzelmének.
Az Európai Unióban nincs helye a szélsőségességnek, az intoleranciának és a zsarnokságnak – jelentette ki Frans Timmermans, az Európai Bizottság első alelnöke és Vera Jourova, az Európai Unió jogérvényesülésért, fogyasztóvédelemért és a nemek közötti egyenlőségért felelős biztosa a totalitárius és önkényuralmi rendszerek áldozatainak európai emléknapja alkalmából kiadott közös nyilatkozatában szerdán.
Közép-Európában elsőként Magyarország döntött úgy, hogy legyen emléknapja a kommunizmus áldozatainak, akikről először 2001. február 25-én emlékeztek meg az Országgyűlésben és az ország középiskoláiban, s azóta minden évben tartanak emlékünnepségeket.
A kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapja megtartását a Magyar Köztársaság Országgyűlésének 2000. június 13-án elfogadott határozata rendelte el, ennek értelmében minden év február 25-én idézik fel a kommunistáknak az emberiesség ellen elkövetett bűneit.
A délszláv háborúk áldozatai közös emléknapjának kijelölését kezdeményezi Aleksandar Vucic szerb miniszterelnök az augusztus 27-i bécsi Nyugat-Balkán-konferencián, annak ellenére, hogy ötletét a környező országok politikusai nem támogatják.
A negyven éves kommunista diktatúra áldozatainak számát még mindig nem ismerjük pontosan, de nagyjából azért már lassan összeállnak az adatok. Több százezer idegenbe hurcolt, szintén több százezer megbélyegzett és kirekesztett, sok tízezer börtönbe zárt és meghurcolt ember.
Ezen a napon a kommunista diktatúrák áldozataira emlékezünk. A magyar Országgyűlés 2000. június 13-án elfogadott határozatával minden év február 25-ét a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapjává nyilvánította.

Szükséges flash lejátszó telepítése

Get Adobe Flash player

Impresszum