Alternative content

Get Adobe Flash player

Keresendő szó/szavak:
Találatok száma: 19

Az Erdély Média Egyesület és az Erdélyi Magyar Néppárt Kolozs megyei szervezete kommunikációs képzést tart december 16-án (szombaton) 10.00 és 16.00 óra között a kolozsvári Kerék csárdában (Szent János út / Drumul Sfantul Ioan F.N.) újságíró- és kommunikáció szakos egyetemistáknak, pályakezdő újságíróknak és a téma iránt érdeklődő fiataloknak.
Minden a médiától függ. Mivel pedig az emberek döntő többsége nem törekedik arra, hogy véleményét minél több irányból érkező forrás alapján fogalmazza meg, az emberek többsége többnyire azt is gondolja, amit a médiát uraló politikai közösség megfogalmaz, sugalmaz, tálal neki.
A kisebbségi nyelvű média erősítése Európában címmel tartottak félnapos konferenciát június 7-én az Európai Parlament brüsszeli székhelyén. Házigazdák a magyar néppárti delegáció egyes tagjai voltak, a meghívott előadók pedig Kárpát-medencei médiaszakemberek – közölte Tőkés László EP-képviselő sajtóirodája.
Az éjfél előtt fél órával véget érő marosvásárhelyi feltámadási körmenetről hazaérve bekapcsolom a tévékészüléket. Közeleg a feltámadást hirdető éjféli harangszó, amikor nagyszombat szomorúsága húsvétvasárnap örömüzenetére vált át.
Moszkva bízik benne, hogy nem követik az orosz tömegtájékoztatási eszközök tevékenységét korlátozó gyakorlati lépések az Európai Parlamentnek a harmadik országok propagandájával szembeni fellépés szükségességéről hozott határozatát, mert ha igen, ellenintézkedéseket fog hozni – figyelmeztetett Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő csütörtöki moszkvai sajtótájékoztatóján.
Csűry István királyhágómelléki református püspök akarva-akaratlanul jókora sallert adott a romániai magyar médiának. Erről szól Tőkés László EP-képviselő sajtóirodájának alábbi közleménye.
A kisjenői (Chișinău) repülőtér határőrszolgálatai nem engedték be az ország területére a REN TV orosz forgatócsoportját, amely azért utazott Moldovába, hogy a tüntetésekről tudósítson – írta meg a TASZSZ.
Annak ellenére, hogy az ellenzék véleményformálói szerint Magyarországon a kormány kiterjedt propagandát folytat, a tények épp ennek ellenkezőjét mutatják: a kormány elveszíti a negyedik hatalmi ágat, miközben a külföldről mozgatott ellenzék monopóliumhoz jut – írja a Hídfő.ru portál.
Vlagyimir Putyin orosz elnök kora meghazudtolása érdekében gyakran kapható lencsevégre szibériai halászat, lovaglás, vagy éppen tengeri alámerülés közben. Ezúttal régi harcostársát hívta meg egy idilli teázásra.
A románok 28 százaléka tekinti függetlennek a romániai médiát, míg 43 százalékuk véli úgy, hogy a tévécsatornák és újságok a tulajdonosaik érdekeit szolgálják ki - derült ki egy friss felmérésből, amelyet szerdán tett közzé internetes oldalán a Revista 22 című bukaresti hetilap.
Az Orosz Haderő Vezérkara (GRU) által készített riasztó friss jelentés azt mutatja, hogy a Putyin orosz és Hollande francia elnökök között egy héttel ezelőtt váratlanul létrejött találkozó egy, a francia titkosszolgálat (DGSE) által az Obama-rezsim „terreur spectaculaire” tervének felfedezését követően történt – jelentette minap a www.ziuanews.ro portál.
Halálos kimenetelű erőszakcselekményeket is kiválthat külföldi kormányok és az amerikai hírszerzés szerint annak a szenátusi jelentésnek az ismertetése, amely a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) kínzást alkalmazó vallatási módszereiről készült - mondta vasárnap a CNN-nek nyilatkozva Mike Rogers, a képviselőház hírszerzési bizottságának republikánus párti elnöke.
A német RTL csoport lemondott a Romániában engedélyezett hét tévécsatornájának licencéről; a csatornákat Luxemburgba költözteti - írta pénteken a Mediafax román hírügynökség.
A világ bármely pontján elérhető és a cenzúra minden formáját nélkülöző ingyenes internet, pontosabban outernet kiépítését tervezi egy New York-i székhelyű non-profit szervezet.
A sepsiszentgyörgyi Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) Ifjúsági Médiások a Magyar Jövőért Programjának keretén belül, február 21-23 között szervezi meg az Ifjúsági Médiások Erdélyi Találkozóját.
„Minden józan érv ellenére a polgármester - Bunta Levente - önfejűen ragaszkodik az Udvarhelyi Média sajtócég létrehozásához” – hangsúlyozta Zakariás Zoltán, a székelyudvarhelyi önkormányzati képviselő-testület Néppárti frakcióvezetője.
A rommagyar médiamunkásról címmel közölt Szentgyörgyi László, az erdélyi magyar polgári (hangsúlyozom: polgári, tehát nem balliberós) sajtó következetesen szókimondó reprezentánsa jegyzetet a Központ című marosvásárhelyi, tudomásom szerint alig olvasott és ismert hetilapban.
A román média is beszámolt a Székelyek nagy meneteléséről, több hírtelevízió élő képeket mutatott róla, és a helyszínről tudósított. A nyomtatott sajtóban többnyire visszhangtalan maradt a Székelyek nagy menetelése az elvétve megjelent kommentárok többsége kudarcnak állította be a vasárnapi demonstrációt.
A médiaalkotmány gyűlöletkeltés és kirekesztés tilalmára vonatkozó paragrafusának vélhető megsértése miatt indított vizsgálatot Bayer Zsoltnak a Magyar Hírlapban, Ki ne legyen? címmel megjelent írásával kapcsolatban a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa - erősítette meg a hatóság a Népszabadságban megjelent információkat csütörtökön az MTI-nek.

Szükséges flash lejátszó telepítése

Get Adobe Flash player

Impresszum