Alternative content

Get Adobe Flash player

Keresendő szó/szavak:
Találatok száma: 51

Csak a futballhoz egyáltalán nem értők hihetik el azt, hogy Kassai Viktor játékvezetőn múlott a Bayern München kiesése a BL-ből. A román tévékommentátorok mégis azt sulykolják három napja, hogy a „magyar bíró” döntötte el a keddi meccs eredményét és a Real Madrid továbbjutását.
Tőke Ervin az Erdélyi Magyar Néppárt csíkszéki szervezetének elnöke nyílt levelet írt a székelyföldi románoknak, amelyben arra kéri őket, hogy tekintsenek el a múlt sérelmeiről és építsenek egy szebb jövőt magunknak. "Önök a román zászló alatt, mi a székely és a magyar zászló alatt, egymás mellett, ahogyan mindennapjainkat éljük".
Összesen negyvenhét évnyi börtönbüntetést kaptak annak a romániai bandának a tagjai, akik pörölyökkel felfegyverkezve raboltak ki tizenegy ékszerboltot Nagy-Britanniában, és mintegy 3 millió font értékű zsákmányhoz jutottak hozzá.
Az erdélyiek genetikailag a közép-európai, Havasalföld, Moldova és Dobrudzsa lakói pedig a balkáni népekkel állnak szoros kapcsolatban – mutatták román kutatók.
A Kovászna, Hargita, Maros Megyei Románok Civil Fórumának vezetősége nyílt levélben fordult Antal Árpád, sepsiszentgyörgyi polgármesterhez, amelyben azt kérik, hogy a város idei költségvetéséből biztosítsanak pénzalapokat a Mihai Viteazul Főgimnázium és a Román Katona szobrának felújítására is.
A magyarországi ellenzék nem először teszi szóvá, hogy a 2010 májusában elfogadott, az év augusztusában hatályba lépett és a következő évtől alkalmazott, a kettős állampolgárságról szóló törvény végrehajtása körül sok a visszásság.
Nyílt levelet intézett hétfőn a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma (FCRCHM) a parlamenti házelnökökhöz, 'aggodalmát' fejezve ki az RMDSZ törvénytervezeteivel kapcsolatban, amelyek - szerintük- „újabb kiváltságokat" biztosítanának a romániai magyar közösségnek.
A Románok Civil Fóruma nyílt levélben követeli a PSD-től, hogy ne vegye be a kormányba az RMDSZ-t, mert nem akarnak újra idegenként élni Székelyföldön, és a magyar nyelv elsajátítását sem tervezik.
Ezúttal nem taposták le egymást a külföldi románok, csak százezren voksoltak a világ különböző pontjain.
Kevesebb mint 18 ezer külföldön élő román állampolgár vetette nyilvántartásba magát a román nagykövetségeken és konzulátusokon – nyilatkozta Maria Ligor, a határon túli románokkal való kapcsolattartásért felelős miniszter.
Kedveseim, ma arról írok, mit tartok nagyra a románságomban: nem a más nemzetekkel szembeni különbséget. Hanem a közös dolgainkat.
A Brexit kapcsán tartott sajtójátékoztatót Owen Paterson az euró-szkeptikus konzervatív párti képviselő, ahol a román és a bulgár vendégmunkások képességeiről is szót ejtett.
Némiképp váratlan román sikerrel ért véget a női párbajtőrözők csapatversenye a riói olimpia csütörtöki napján.
Alacsony az érdeklődés a parlamenti választások iránt a külföldön élő több millió román állampolgár között: a regisztrációs időszak több mint felének elteltével eddig alig ezren jelezték, hogy levélben akarnak voksolni – derült ki a külügyminisztériumban tartott keddi sajtótájékoztatón.
Arányaiban többet bliccelnek a Magyarországon autópályán átutazó külföldiek, a hazai autósok három, a külföldiek négy százaléka nem fizet a sztrádák használata után - írta hétfőn a Világgazdaság a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) adataira hivatkozva.
Közös jelölteket indítanak a helyhatósági választásokon a román pártok több Kovászna megyei településen, ahol kisebbségben él a románság - jelentette hétfőn az Agerpres hírügynökség, a székelyföldi románság nevében rendszeresen fellépő szervezetre, a Kovászna, Hargita és Maros megyei Románok Civil Fórumára (FCRCHM) hivatkozva.
Ezer trikolórt adományoznak a Kovászna és Hargita megyei románoknak a Románok a románokért civil akció keretében. A mozgalmat egy brassói és fogarasi származású tagokból álló értelmiségi csoport kezdeményezte: közleményük szerint ennek keretében nemcsak zászlókat, hanem a gyerekeknek ajándékokat is osztogatnak majd Románia nemzeti ünnepe alkalmából.
A Székelyföldön számbeli kisebbségben élő románok egy, az ügyeikkel foglalkozó kormányhivatal felállítását követelik egy memorandumban, melyet szombaton fogadtak el Marosfőn (Izvorul Muresului).
Ne fogadják el Kovászna megye zászlóját – ezt kéri a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma (FCRCHM) a belügyminisztertől és az Országos Heraldikai Bizottság elnökétől.
Az ortodox püspök után Hargita megye prefektusa, Adrian Jean Andrei is a székelyföldi románok fogyásáról beszélt a marosfői nyári egyetemen.
Hargita megye prefektusa, Adrian Jean Andrei a Marosfői Szabadegyetemen kijelentette, hogy Kovászna és Hargita megye román közösségeinek lelkiállapota igencsak megviselt, mivel Bukarest magukra hagyta őket, és megfeledkezett róluk.
Romániában a 15 év feletti lakosság kétharmada hallott a holokausztról, többségük pedig a "zsidók németek általi kiirtását" érti alatta - derült ki a romániai Elie Wiesel Nemzeti Holokausztkutató Intézet által rendelt közvélemény-kutatásból, amelynek eredményeit csütörtökön tették közzé. A kutatásban magyarokra vonatkozó részek is vannak.
A birkaélet, a nyájszellem a román nép fő jellemvonása – ez volt Constantin Rădulescu-Motru (sz. 1868. február 15, Butoieşti, Mehedinţi – 1957. március 6., Bukarest) 1937-ben megjelentetett, A román nép pszichológiája (Psihologia poporului român) című könyvének következtetése.
A székelyföldi román gyűlöletkeltők megint kavarják a szart. Az államelnöki hivatalban, a kormánynál, ahol érik. Névtelenül, ahogy szokták.
Kultúrájuk és nemzeti identitásuk megőrzését kérik a Hargita és Kovászna megyében kisebbségben élő románok képviselői a kormánytól: az érintett szervezetek erre vonatkozóan egy memorandumot is elfogadtak szombaton Bodzafordulón, a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma és a helyi önkormányzat által szervezett találkozón.
Csaknem 30 ezer román állampolgár, 26 ezer lengyel és 10 ezer bolgár is része már Brüsszel 1,2 milliós lakosságának. A három közösség létszáma az utóbbi években ugrott meg az EU fővárosában − derül ki a helyi adatokból. A brüsszeli magyar állampolgárok száma is több ezerre tehető.
Az olaszországi román bevándorlók azt kérik, hogy ismerjék el őket „nemzeti kisebbségnek”, de ugyanakkor a romániai választásokon is hatékonyabban akarnak részt venni.
A brit rendőrség bűnügyi statisztikái világosan rámutatnak arra, hogy mely országokból érkezett hozzájuk a legtöbb bajkeverő. Kiderült: a magyarokkal gyakorlatilag semmi probléma sincsen.
A brit Channel 4 televízió a román bevándorlókról készített dokumentumfilm-sorozatot. A román külügyminiszter Bogdan Aurescu felháborodott. A londoni románok vasárnap tüntettek. Harmadik rész:
A brit Channel 4 televízió a román bevándorlókról készített dokumentumfilm-sorozatot. A román külügyminiszter Bogdan Aurescu felháborodott. A londoni románok vasárnap tüntettek. Nézze meg a film első két részét.
Oroszország után Magyarországra tekint a második legnagyobb mértékű ellenszenvvel a románok nagy része – derül ki az INSCOP közvélemény-kutató hétfőn nyilvánosságra hozott felméréséből.
Az olasz és román hatóságok is foglalkoznak annak a mintegy ötezer romániai nőnek a sorsával, akiket a L'Espresso olasz hetilap cikksorozata szerint nappal napszámosként, éjszaka szexuális rabszolgaként dolgoztatnak Szicíliában.
Magyarellenes gyűlöletkeltésért az Országos Audiovizuális Tanácsnál (CNA) és az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál (CNCD) is bepanaszolta Radu Banciut, a román B1 hírtelevízió egyik műsorvezetőjét az ActiveWatch nevű civil szervezet - közölte szerdán az Új Magyar Szó (maszol.ro) portál.
Monica Macovei európai parlamenti képviselő szerint Romániában tiszteletben tartják a nemzeti kisebbségek jogait, de ugyanez nem mondható el a székelyföldi románok esetében.
Az Országos Diszkriminációellenes Tanácshoz (CNCD) fordul a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma, mert szerintük románellenes a Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület háromnyelvű turisztikai kiadványa.
Az ActiveWatch román civil szervezet tiltakozik a zászlók használatát szabályozó romániai törvény tervezett szigorítása ellen, emellett ellenzi a kötelező reggeli himnuszéneklést az iskolákban - olvasható a szervezet szerdai közleményében.
Annak megfelelően, ahogyan az új kijevi hatóságok mindinkább a káoszba vezetik az országot, Ukrajna területi integritásának összeomlása felé haladva, a szomszédok körében egyre hangosabbak a területi igények Ukrajna iránt. Vannak ilyen igények Romániában is.
Összefogásra, a közösségi szellem megerősítésére, az érdekek hatékonyabb képviseletére biztatta a kelet-szerbiai román közösséget Bogdan Stanoevici, a bukaresti kormány határon túli románokért felelős tárca nélküli minisztere, aki szerdán és csütörtökön tett látogatást a szerbiai románoknál.
A Kovászna, Hargita és Maros megyei Románok Civil Fóruma (FCRCHM) felkérte Victor Ponta miniszterelnököt, hogy semmiképp se ajánljon kormányzati szerepet a Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek (RMDSZ) - közölte kedden a Mediafax hírügynökség.
A Brassói Táblabíróság pénteken helyt adott Kovászna megye prefektusa fellebbezésének, és újratárgyalásra visszaküldte a Kovászna Megyei Törvényszéknek a sepsiszentgyörgyi városzászló ügyét.
A román és bolgár állampolgárok mostantól szabadon vállalhatnak munkát az EU összes országában. Ez a döntés pontosan 7 évvel a két ország EU-ba való belépése után lépett hatályba.
Ígéretben soha nem volt hiány. A román nacionalista elit 1918-tól a trianoni békediktátumig, 1920-ig nem fukarkodott az ígéretekkel, ha a pillanatnyi érdek megkövetelte. A tudatos félrevezetés, tájékoztatás propagandisztikus célú, mert az adott szó betartása számukra soha nem erkölcsi kötelesség.
Romániával és a román nemzettel szembeni ellenséges politikai erődemonstrációnak minősítette a székelyföldi románok nevében fellépő egyik civil szervezet a Székelyek nagy menetelése elnevezésű megmozdulást.
A románok Magyarországot és Oroszországot kedvelik a legkevésbé - derült ki egy hétfőn ismertetett közvélemény-kutatásból, amelyben Románia öt szomszédja, valamint a román közélet számára jelentős 13 távolabbi ország szerepelt.
A székelyföldi románok "vészes fogyására" hívta fel a figyelmet Ioan Lacatusu, a Kovászna-Hargita Európai Tanulmányi Központ vezetője, aki szerint a térségben élő románok önazonosságának a megerősítésére fokozottabb és hatékonyabb állami támogatásra lenne szükség.
"Ponta kit pártol, miközben én a „magyarokat pártolom”? A románokat? Jobban mondva azokat a hülye románokat, akiket az ujjai köré csavar? Úgy, ahogy Băsescu tette (...)".
Az önkép és a mások által látott és láttatott kép bizony változik. Ezt most vették észre a transzhumáló, dák királyokkal és rómaiakat romanizáló felmenőkkel, valamint 19 millió nagykövettel rendelkező RoManiának hívott ország lakói.
Egy Bukarest melletti repülőtéren felavatták hétfőn a világ legnagyobb zászlaját, amelyet a helyszínen hitelesített a Guinness Világrekordok kiküldött megfigyelője.
Szombat délben Kolozsvár belvárosában mintegy húsz, többségében román nemzetiségű tüntető fejezte ki szimpátiáját Erdély autonómiája mellett. A helybelieken kívül Szebenből, Medgyesről és Nagyváradról is érkeztek az előre bejelentett megmozdulásra.
A szerbiai románok számos nehézséggel küszködnek nemzeti önazonosságuk ápolásában, de vannak pozitív jelek is - derült ki Cristian David román miniszter nyilatkozatából.
Az oktatási minisztérium kisebbségügyi igazgatóinak leváltását követeli a Kovászna, Hargita, Maros megyei Románok Civil Fóruma.

Szükséges flash lejátszó telepítése

Get Adobe Flash player

Impresszum