Alternative content

Get Adobe Flash player

2016. július 9. / 15:53

Elhunyt Varga Vilmos

A magyar színházművészet kiválósága, az erdélyi magyar színjátszás egyik nagy öregje ma hajnalban hunyt el egy súlyos betegséget követő műtét után egy németországi kórházban – tudatta a családja a nagyváradi barátokkal, pályatársakkal.



Varga Vilmos a Bihar megyei Hegyközkovácsiban született 1931-ben, a nagyváradi Kereskedelmi Líceumban érettségizett, majd beiratkozott a kolozsvári Bolyai Tudományegyetemtől átmenetileg leválasztott Jog- és Közigazgatási Egyetemre (1952). Főiskolai tanulmányait végül a Szentgyörgyi István Színművészeti Főiskolán folytatta. A diploma elnyerése után (1957) a temesvári színház magyar tagozatához szerződött. Innen került 1968-ban a nagyváradi színházhoz, amelynek 27 évig vezető színésze volt (1968–95). Közben 1983–85-ben a bukaresti I. L. Caragiale Film- és Színművészeti Akadémiám rendezői diplomát is szerzett.

Az országos elismerést színházi alakításain kívül egyéni irodalmi estjeivel szerezte. Az Országos Színházi Fesztivál I. díját a Maszek ballada hozta 1969-ben. Ezt a műsort, amelynek keretében a második világháború utáni romániai magyar költőnemzedék legjobbjait szólaltatta meg, az Electrecord nagylemezeken jelentette meg 1980-ban. Humoros irodalmi válogatása: Nézz vissza nevetve (1969). Nagy sikerű stúdió-előadás volt Páskándi Géza abszurd drámája, A bosszúálló kapus, amelyben Szakáll Danit alakította (1970). Az Én, François Villon (1973) a bákói Előadóművészek Országos Fesztiválján Ex egno-díjat nyert. Ady-előadóestjének műsora szintén megjelent nagylemezen is (1976), s a művész népszerűségét a határon túl is növelte: 1977-ben a magyar kormány Ady-emlékplakettel jutalmazta, 1985-ben elnyerte a Dénes Zsófia Alapítvány Ady-díját. 1999-ben Páskándi Géza Kérjük a lábat letörölni c. szatírájának, majd Kocsis István Bolyai János estéje c. monodrámájának előadásáért neki ítélték a Rövid Darabok Színházi Fesztiválján a legjobb férfialakítás díját.

1994-ben feleségével, Kiss Törék Ildikó színésznővel Kiss Stúdió Színház néven létrehozta Erdély első magánszínházát, amely azóta is pinceszínházként működik Nagyváradon, emellett a Kárpát-medencei szórványmagyarság és a nyugat-európai diaszpóra körében hirdeti-népszerűsíti a magyar szót és irodalmat következetes küldetéstudattal.

Varga Vilmos már a nyolcvanas évek derekától rendszeresen közölte Színházi noteszlap címen a glosszáit a nagyváradi lapokban. Önálló kötetei közül A Pece-partról jöttem. Regényes önéletírás színészi érzületekkel című 2006-ban, a Szót fogadtam Madáchnak. Adalékok a nagyváradi magyar színjátszás történetéhez című 2009-ben jelent meg. Aniszi Kálmán publicistával együtt írott Magyar színész vagyok Erdélyben című könyvét 2014-ben mutatták be.

A bihari magyarság közösségi rendezvényein, évfordulós megemlékezésein rendszeresen versmondással szolgált, szakmai alázat és kellő hivatástudat jellemezte egész pályáját. Halálával nagy veszteség érte az erdélyi magyar közösséget és közművelődést.

Szükséges flash lejátszó telepítése

Get Adobe Flash player

Impresszum