Alternative content

Get Adobe Flash player

Kialakult a Fölszállott a páva című népzenei és néptáncos tehetségkutató műsor döntőjének mezőnye, miután a pénteki második középdöntőből is öt versenyző jutott tovább.



A zsűri döntése nyomán a Cickom Énekegyüttes, Horváth Áron, a Jászság Gyermek Néptáncegyüttes és Albert Csaba, a közönség szavazataival pedig a Dusnoki Aprók Néptáncegyüttes jutott tovább a tehetségkutató második középdöntőjéből, amelyet pénteken élőben közvetített a Duna televízió.

A továbbjutók mellett a második középdöntőben szerepelt továbbá Körömi Máté és Bíró Norbert, a Gatyamadzag zenekar, Gyúr Gabriella, a Szécsényi Gyermektáncegyüttes, Farkas Gergő, Tomócsik Milán és a Kispendely Énekegyüttes. Az első középdöntőből Erdélyi Luca, a Sarjú Banda, Molnár Bence és a somorjai Csali Gyermek Néptáncegyüttes, míg a közönség szavazataival a Mérai Cifra Néptánccsoport került a döntőbe, ahol így összesen 10 produkciót tekinthet meg a közönség és a zsűri.

A zsűri elnöke Sebő Ferenc Kossuth-díjas zenész, a Nemzet Művésze; tagja Timár Böske táncművész, a Csillagszeműek művészeti igazgatója; Agócs Gergely néprajzkutató, népzenész, a Hagyományok Háza tudományos munkatársa; Sebestyén Márta Kossuth-díjas énekes; Kocsis Enikő Harangozó-díjas táncművész, a Fitos Dezső társulat művészeti vezetője és Berecz István, az első Fölszállott a páva győztese, kétszeres aranysarkantyús táncos volt.

A műsorban 6–14 éves fiatalok négy kategóriában mutathatják meg tehetségüket: külön versenyeznek az énekes szólisták és énekegyüttesek; a hangszeres szólisták és zenekarok; a táncos szólisták és táncospárok; valamint a néptáncegyüttesek.

A Cickom Énekegyüttes fellépése ITT tekinthető meg.

[MTI]

Szükséges flash lejátszó telepítése

Get Adobe Flash player

Impresszum