Alternative content

Get Adobe Flash player

2017. április 15. / 11:46

Húsvéti dzsessz Váradon

Grencsó István és Dukay Barnabás duója az utóbbi évek egyik legkülönlegesebb formációja a dzsessz és a kortárszene határterületéről. Április 16-án játszanak a nagyváradi Posticumban.



Grencsó István évtizedek óta a magyar avantgárd jazz egyik kiemelkedő alakja. Pályafutása 1979-ben, a Masina zenekarral indult, szélesebb körű ismertségre pedig az 1980-as években a Dresch Quartet tagjaként és Szabados György partnereként tett szert. 1985-ben megalapította a Grencsó Kollektívát, mely azóta is az első számú zenekara. A triótól a big bandig több különböző formációval szerepelt és készített felvételeket, melyekkel a dzsessz, az etno, a pop, a rock, sőt régi magyar tánczenék elemeit különböző módokon vegyíti egyedi, csak rá jellemző látásmóddal.


Dukay Barnabás a győri Tinódi Lantos Sebestyén Zeneművészeti Szakközépiskolában kezdte zenei tanulmányait. 1969–74 között a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán zeneszerzést tanult, diplomáját 1976-ban szerezte meg. 1970 és 90 között az Új Zenei Stúdió tagja mint zeneszerző és előadó. 1974-től 1991-ig a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola tanára, ahol szolfézst és zeneelméletet tanított. 1991 óta a Zeneakadémián tanít.


A koncert vasárnap este hét óra táján kezdődik, a belépő 15 lej.

Címkék: jazz, Posticum, húsvét

Szükséges flash lejátszó telepítése

Get Adobe Flash player

Impresszum