Alternative content

Get Adobe Flash player

2017. június 9. / 15:05

Holnap Duna Nap lesz Torockón

Torockó immár negyedik alkalommal ad otthont a Duna Napnak. A június 10-ei gazdag műsorpalettán a helyi együttesek mellett számos magyarországi művész neve szerepel.



Ezen a szombaton a Duna Médiaszolgáltató negyedik alkalommal rendezi meg nagyszabású, egész napos kulturális rendezvényét Erdély egyik legszebb településén, a Fehér megyei Torockón (románul Rimetea, jud. Alba). A térség sikeres kulturális központja, a Duna Ház kiemelt programját hagyományosan a nemzeti összetartozás napjához közel eső hétvégére időzítik a szervezők.

 

„Immár hagyományt teremtettünk a június elejei rendezvénnyel – méltatja az eseményt Dobos Menyhért, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. vezérigazgatója. – Az ünnep központja, a Duna Ház már nemcsak médiaközpont, hanem a magyar szó és a hagyomány hű őrzője is egyben.”

 

A program valóban bőséges: Szabó Balázs Bandája, Varga Miklós, a Magashegyi Underground, Petruska, a Karaván Együttes, a Tokos Zenekar, Vaszi Levente és Vrencsán Anita gyimesi csángó népdalénekesek, a Kalotaszeg, a Cifra és a Szilas Néptáncegyüttesek, valamint a Torockói Sebes Pál Általános Iskola Citera- és Furulyazenekara lépnek fel.

 

A IV. Duna Napon a sztárfellépők könnyűzenei koncertjei és az autentikus néptánc produkciók mellett a látogatók számos tartalmas kikapcsolódási lehetőség közül válogathatnak.

 

A Duna Ház udvarán reggel 10-től délután 16 óráig változatos gyerekprogramok, ötletes kézműves foglalkozások, népi játékok, népdal és néptánc tanítás, 11.30-tól pedig a kolozsvári Karaván Együttes családi koncertje gondoskodnak a legkisebbek jó hangulatáról. A harciasabb csemeték és a kalandozó magyarok utódai a Művelődési Ház udvarán sajátíthatják el az íjászat fortélyait.

 

Az elmúlt évi sporttörténeti kiállítás folytatásaként a palettát színesíti a „Hogy volt?!” című tárlat, amelyen az érdeklődők a Magyar Televízió, a Duna Televízió, a Magyar Rádió és a Magyar Távirati Iroda múltjába pillanthatnak be: a felnőttek izgalmas kuriózumokat ismerhetnek meg, az aprócskák barátságot köthetnek Süsüvel és a tévémacival is.

 

12 órától a Duna Ház előadótermében Papp Nikolett grafikusművész „Tisztelet János vitéznek és Toldi Miklósnak“ című látványos kamarakiállítását Hernády Zsolt Géza történész nyitja meg Arany János és Petőfi Sándor barátságát megidéző előadásával. Az élményt Farkas Tünde énekes előadóművész produkciója egészíti ki. 13 órától ugyanitt erdélyi magyar kiadók könyvbemutatói várják az érdeklődőket a Kriterion Könyvkiadó szervezésében. Klotz Miklós Eredeti torockói ételek című receptalbumának bemutatójáról nem hiányozhatnak a megkóstolható, ínycsiklandozó „illusztrációk”, a torockói Somodi kalács és hamuzsák sem.

 

14.30-tól Tóth Péter Lóránt és Hajvert Ákos Radnóti-díjas versmondók „Nem mondhatom el …” címmel a magyar líra klasszikus remekműveit szólaltatják meg különleges hangulatú, flashmob vetítésekkel színesített műsorukban.

 

A néptáncprodukciók és könnyűzenei koncertek 16 órakor kezdődnek.

 

A kézművesség világnapja alkalmából az Erdélyi Kézmíves Céh Egyesület népművészei és kézművesei mesterségbemutatókkal, gyerekfoglalkozásokkal egybekötött vásárral érkeznek Torockóra. A programot az Idea Könyvtér könyvvására gazdagítja. A napot impozáns tűzijáték zárja, háttérben a Székelykővel. A rendezvény műsorvezetője és hangulatfelelőse Hernády Zsolt Géza. A belépés a Duna Nap összes rendezvényére ingyenes.

 

A Székelykő alatti település és a Duna Televízió Zrt. kapcsolata négy évre nyúlik vissza, amikor a Fehér megyei Torockó főterén álló, 580 m alapterületű műemlék jellegű házat az intézmény megvásárolta, és felújíttatta. Az új kulturális centrummal a médium tevőlegesen is bekapcsolódott Erdély nagy múltú településének kulturális és nemzetvédő munkájába.

Címkék: Torockó, Duna Ház

Szükséges flash lejátszó telepítése

Get Adobe Flash player

Impresszum