Alternative content

Get Adobe Flash player

Szombaton, május 9-én került sor a Livingroom beszélgetéssorozat nyolcadik kiadására, ahol Keresztes Sándor színésszel a #hattyúdal előadás után találkozhatott a közönség.

Az est házigazdái, Viola Gábor, Kántor Melinda és Bodolai Balázs közösen beszélgettek a színésszel,  a zenei aláfestést a LooseNeckties Society színészzenekar tagjai szolgáltatták. Laczkó Vass Róbert, Vajna Noémi és Deák Katalin séfek gondoskodtak a harapnivalóról, finom falatokat készítették, most éppen koreai tekercset.




Bodolai Balázs nyitotta meg a beszélgetést, Viola Gábor Keresztes Sándorról szóló szavaival: "Kikopott az életünkből a sors fogalma. Egyeseknek karrierje van, másoknak múltja, jövője, de nem sorsa. A héber misztika szerint minden nemzedékben él harminchat olyan ember, akiknek érdemei miatt Isten fenntartja a világot. Harminchat igaz ember, aki a vállán hordozza a világ egész súlyát, s legtöbbször maga sem tud róla. Vajon nem éppen Keresztes Samu a harminchat egyike?"

Keresztes Sándor kolozsvári születésű színész először gyerekkoráról mesélt.  Mivel a központban laktak, és az utcák sem voltak forgalmasak, hamar kezdett járni a színházba, meglátogatva ott dolgozó szüleit. Szeretett a varrodában időzni, valahogy a varrógépek kattogása nagyon tetszett. Érdekes módon, főleg operetteket nézett, ráadásul nagyon sokat – hozzátette, mégis rendes ember lett belőle –a színházba viszont ritkán járt.

Egy adott ponton a rendszer parancsára a két szobás lakásuknak egyik szobáját ki kellett adniuk, de, mint mondta, a jó hír volt, hogy megválaszthatták kinek. Egy, az Operában dolgozó balerinának adták ki, akinek volt egy Samuval egykorú lánya, és elmondása szerint együtt sok darabot eljátszottak. Pályaválasztásnál először a nővére példáját akarta követni, de soha nem szeretett tanulni, mint kiderült, az orvosi egyetemre igen sokat kell tanulni, ezért úgy gondolta, hogy a színészet lesz a neki való munka.




A ’80-as évek végén családjával kitelepült Magyarországra, sajnos nem tehettek mást mivel a kislánya, aki Down-kórosnak született itt nem kapott volna megfelelő ellátást, ráadásul az orvosok "mongoloid idiótának" nevezték. Megjegyezte, ők ki akarták hozni belőle a maximumot ezért döntöttek a Nyíregyházára való kiköltözés mellett.

Szerencsésnek mondja magát, mert a színházban meg tudta élni az érzelmeit, ki tudta adni magából a feszültséget, de a feleségének, akinek nem volt ahova menekülnie, nehezebb volt feldolgozni a lányukkal kapcsolatos problémákat. A lányáról, Annáról is mutatott képeket, aki most Magyarországon színésznő, a Baltazár Színház oszlopos tagja, emellett fest és verseket is ír.

Amikor kedvenc helyeiről kérdezték, elmondta, hogy Marosvásárhelyt, Kolozsvárt és a Hargitát is nagyon szereti, de megjegyezte, hogy Budapest az utolsó a sorban, mert a nagyváros jellegéből adódóan, ha valakinek ott nincs sem pénze, sem célja, akkor szűrnyű, egyedül marad. Ha viszont mindkettő van, akkor igen jó város.

Keresztes szerint a magyarországi színházak teljesen másként működnek, mint a kolozsvári, vagy az erdélyiek, ott sokkal nyitottabbak, mindenkinek annyi munkája van, hogy alig lehet egyeztetni. De a munkafolyamat is más, általában azokra az előadásokra koncentrálnak, amelyek még nincsenek készen, így az éppen aktuális darabok "nem sikerülnek elég jól".

Keresztes Sándor a boldogulással kapcsolatosan annyit mondott, hogy egyszerűen és őszintén kell élni, de fiatalságra jellemző kíváncsiságot is meg kell tartani magunkban – hozzátette, bár fontos a tehetség, de szerencse nélkül semmit sem ér.

Kelemen E. Eszter

[ittHON.ma]

Szükséges flash lejátszó telepítése

Get Adobe Flash player

Impresszum