2018. február 22., csütörtök: Gerzson napja

Magyarország–Románia, egy szép barátság kezdete

Az 1918-as év elég sok kényes kérdést vet fel Európában. A nemzetállamok megjelenése a volt birodalmak romjain örömet okoz egyeseknek, bánatot is másoknak.

Magyarország határozottan megfogalmazta álláspontját, és nem az első világháború végének századik évfordulóját hozó év kezdetén, hanem már két évvel ezelőtt, amikor megtiltotta a magyar diplomaták részvételét bármilyen december 1-ével, Románia nemzeti ünnepével kapcsolatos ceremónián. Annak ellenére, hogy a két ország külügyminisztere, Szijjártó Péter és Teodor Meleşcanu viszonylag gyakran találkoznak, eddig semmi sem mutatja a helyzet enyhülését, ellenkezőleg.

Budapest narratívája egyszerű és közérthető. Miként fogadhatná el egy magyar az 1918-ban történteket, amikor ennyire lecsökkentették Magyarország területét és lakosságát? A statisztika alátámasztja a béke megkötésekor történtek nemzeti katasztrófa jellegét. Magyarország elvesztette az Osztrák-Magyar Birodalom részeként birtokolt területe és lakossága több mint kétharmadát. Ez vitathatatlan.

De mit jelentenek valójában ezek a veszteségek?

Az 1918-as Magyarország – akárcsak az a birodalom, melynek része volt – a Kettős Monarchia struktúrájába foglalt népek akaratából esett szét.

A már addig is széleskörű autonómiával rendelkező Horvátország a szerbekkel és a szlovénokkal együtt létrehozta a Szerbek, Horvátok és Szlovének Királyságát. Az 1910-es magyar népszámlálás szerint Horvátországban a horvátok aránya 87,1 százalék, a németeké 5,1 százalék és a magyaroké 4,1 százalék volt.

(A magyarországi lakosság 1910-es népszámlálásból következő struktúrájára vonatkozó adatok Lucian Boia Humanitas Kiadónál nemrég, 2017-ben megjelent În jurul Marii Uniri de la 1918. Naţiuni, frontiere, minorităţi / Az 1918-as nagy egyesülés kapcsán. Nemzetek, határok, kisebbségek című könyvéből származnak.)

Tehát a horvátok úgy döntöttek, más útra lépnek, később, Jugoszlávia szétesése után pedig újra teljesen szuverén, mára EU- és NATO-tagállammá válnak. Valójában nem Magyarország veszített, hanem a volt birodalom egyik, „déli szlávok” által lakott része választott másik utat.

Ugyanez történt az „északi szlávok”, a szlovákok esetében, akik a csehekkel építették fel saját, Csehszlovákiának nevezett független államukat. A szlovákok és a csehek 1990 után barátságos körülmények között szétváltak és mára szintén tagjai az EU-nak és a NATO-nak. A magyarok a csehekkel és a szlovákokkal partnerek a Visegrádi Csoportban és nem merül fel – például – semmilyen gond azzal kapcsolatosan, hogy Magyarország tiszteletben tartsa a nemzeti ünnepeiket, legalább a Magyarországtól 1918-ban elszakadt Horvátország és Szlovákia esetében (a visegrádi csoporthoz tartozó országok közül csak a hajdani magyar területeket nem tartalmazó Csehországban ünnepnap a monarchiától elszakadás dátuma, október 28-a – a szerk.).

Itt ugyanez az 1910-es magyar népszámlálás a következő arányokat mutatta: a románok a lakosság 55 százalékát tették ki, a magyarok a 34,8 százalékát, a németek a 8,7 százalékát. A népszámlálás az etnikum megállapításához az anyanyelvet vette figyelembe, ami hozzászámított még a magyarokhoz néhány százaléknyit a számbelileg kicsi, de magyarul beszélő más kisebbségiek közül. De így sem kérdőjelezhető meg a lakosság román többsége.

Összességében nézve a magyarok az 1867-es kompromisszum óta kisebbségben voltak a birodalomnak abban a részében, mely nekik jutott, relatív többséggel rendelkező etnikum lévén egy olyan elegyben, mely románokat, horvátokat, szlovákokat, németeket, szerbeket, ukránokat is magába foglalt…

1918-ban ezek a népek váltak ki és hoztak létre új nemzetállamokat.

Ez a történelmi jelenség számos vitatott aspektussal is együtt járt, melyek bizonyos terület-felosztásokkal és kisebbségekkel kapcsolatosak. De maga a jelenség a birodalmak felbomlásához vezetett és olyan nemzetek jelentek meg a térképen, melyek vagy eltűntek államként, mint Lengyelország, vagy önálló entitásként nem léteztek 1918 előtt. Európa északtól délig megváltozott és új országok jelentek meg a kontinens politikai földrajzában: Finnország, Észtország, Lettország, Litvánia, Lengyelország, Csehszlovákia, a Jugoszláv Királyság.

A románok szintén megvalósították az összes román tartomány egyetlen államba egyesítésére vonatkozó nemzeti projektjüket.
Nem utolsó sorban Ausztria is újra megfogalmazta magát államként és maguk a magyarok is visszaszerezték Habsburgokkal szembeni teljes függetlenségüket, és 1918 után felépítették saját nemzetállamukat, amit szomszédainknak semmiképpen sincs okuk gyászolni.

1918-hoz, a korszak ethoszához visszatérve nyilvánvaló, hogy már nem lehetett együtt tartani a birodalom népeit. Magyarország azokat a területeket és nemzeteket „veszítette el”, melyek még a föderalizálási változatokat sem fogadták el, és még kevésbé akartak bennmaradni egy olyan magyar nemzetállamban, melynek túlságosan is jól ismerték a kisebbségekkel kapcsolatos politikáit.

A fekete-tengeri gáz iránti érdeklődés és az európai politika más rejtettebb aspektusai ma arra késztetik a magyar külügyminisztert, hogy a bukaresti hatóságok egyik leggyakoribb tárgyalófele legyen. Hamarosan Liviu Dragnea és Orbán Viktor is találkoznak pártelnökökként. Ez egy szép barátság kezdete, mely még több bátorítást érdemelne, ha Magyarország lemondana a gyászról és megengedné diplomatáinak, hogy december 1-e alkalmából átlépjék Románia nagykövetségeinek küszöbét.

Ion M. Ionita

[Forrás: Adevarul.ro, Főtér]

CÍMKÉK

Hozzászólások

Wordpress (0)
Disqus ( )