Alternative content

Get Adobe Flash player

Német rendszámú Volkswagen Passat gépkocsival járta a múlt heti olaszországi földrengés által legsúlyosabban érintett Amatrice utcáit az a két román fosztogató, akit az olasz rendőrök ért tetten.



A 44, illetve 45 éves román férfit – akiket az olasz sajtó „sakálokként” emleget – azonnal letartóztatták, a gépkocsijukban nagy halom ruhát, pénzt, egy pisztolyt és a betörésekhez használt eszközöket találtak - írja a Corriere della Citta. Mint utóbb kiderült, mindkét férfi büntetett előéletű.

A román fosztogatók ügyében a rieti bíróság sürgősségi eljárással hozott ítéletet: a férfiakat szabadlábra helyezte és elrendelte az országból való kiutasításukat. Az olasz közvéleményt rendkívül felháborította az ítélet, ugyanis kicsi annak a valószínűsége, hogy a román bűnözők megjelennek az ügy következő, november 20-ra kitűzött tárgyalásán. 

Mint ismeretes, a múlt heti olaszországi földrengésben 11 román állampolgár vesztette életét, a természeti katasztrófa áldoazatainak teljes száma az olasz polgári védelem összesítése szerint 290.   

[Forrás: Maszol]
Címkék: román, tolvaj

Szükséges flash lejátszó telepítése

Get Adobe Flash player

Impresszum