Alternative content

Get Adobe Flash player

Hétfőn a rossz idő megakadályozta, hogy újabb illegális bevándorlók induljanak el Észak-Afrikából Európa felé a Földközi-tengeren át, de a hétvégén 8500 embert mentettek ki a lélekvesztőkből a különböző segélyszervezetek – jelentette az olasz parti őrség.



„A tenger most nagyon háborog Líbia partjai mentén és emiatt jelenleg nem is folyik mentési művelet"
 – közölte hétfőn a parti őrség, amely vállalta az akciók összehangolását.

Péntektől vasárnapig jó idő volt a tengernek ezen szakaszán, emiatt megélénkült az embercsempészek tevékenysége. Több mint hetven mentőakcióra volt szükség ahhoz, hogy összegyűjtsék a bárkákon, csónakokon hánykolódó embereket. Mintegy 8500, az életét kockáztató bevándorlót vettek föl a három nap alatt a parti őrség és civil szervezetek hajói. A kimentettek között sok a gyerek és találtak 13 vízbe fulladt embert is. Az egyikük nyolc éves volt.

„Ilyen rövid idő alatt még soha sem volt dolgunk ennyi menekülttel" – mondta az egyik szervezet szóvivője. Egyedül szombaton 33 mentési akció volt, pénteken 19, vasárnap 21 – tette hozzá.

Az ENSZ Menekültügyi Főbizottságának az összesítése szerint az év eleje óta 27 ezer, főként fekete-afrikai migráns szállt partra Olaszországban, és ebben még nincs benne a most hétvégi 8500 ember. Ez több mint 30 százalékos növekedést mutat az előző év hasonló időszakához képest.

[Forrás: MTI, Alfahír]

Szükséges flash lejátszó telepítése

Get Adobe Flash player

Impresszum