Alternative content

Get Adobe Flash player

Felfüggesztette a spanyol alkotmánybíróság kedden azt a frissen megszavazott törvényt, amelyben Katalónia szabályozná a Spanyolországtól történő elszakadásának folyamatát.



A határozat még nem a végleges ítélet, annak meghozatalára öt hónap áll az alkotmánybíróság rendelkezésére. A felfüggesztés automatikus minden olyan esetben, amikor az alkotmánybíróság eljárásba vesz egy beadványt. A jogszabály ellen a spanyol kormány élt alkotmányossági kifogással múlt pénteken, néhány órával azután, hogy a katalán parlament függetlenségpárti többsége elfogadta.

A jogi átmenet és a köztársaság létrehozásának törvénye akkor lépne életbe, ha az október 1-jére kiírt referendumon a független Katalóniára szavazók kerülnek többségbe. Lényege, hogy az önállósodó Katalónia jogi kereteit biztosítsa, amíg megválasztják az új, alkotmányozó katalán nemzetgyűlést, és elkészítik az új állam alkotmányát.

A spanyol alkotmánybíróság korábban a népszavazást kiíró határozatot is felfüggesztette, így annak megtartása a spanyol törvények értelmében illegális lenne. A katalán kormány ettől függetlenül folytatja a referendum előkészítését, arra hivatkozva, hogy a 2015-ös helyi parlamenti választásokat ennek ígértével nyerték meg, erre kaptak felhatalmazást a választóktól.

A spanyol kormány korábban jelezte: minden törvényes eszközével igyekszik megakadályozni az illegálisnak minősített népszavazást.

[MTI]

Szükséges flash lejátszó telepítése

Get Adobe Flash player

Impresszum