Alternative content

Get Adobe Flash player

2015. szeptember 11. / 15:14

Dánia nem kér Juncker tervéből

Dánia kijelentette, hogy akárcsak Nagy Britannia és Írország, ellenzi a Jean-Claude Juncker által nyomatékosan előterjesztett, 160,000 bevándorló szétosztásáról rendelkező tervet – írja a Reuters.

Írország és Nagy Britannia után Dánia is jelezte, hogy nem támogatja az Európai Bizottság javaslatát 160,000 menekült elosztásáról. A bevándorlásért felelős dán miniszter, Inger Stojberg határozottan elutasította Jean-Claude Juncker tervét: "Két okunk is van az elutasításra: egyrészt azért, mert jogunkban áll dönteni, hogy részt akarunk-e venni a szétosztásban, másrészt pedig azért, mert már befogadtuk a ránk eső részt" – jelentette ki a miniszter.

Bevándorlók egy csoportja várja, hogy vonatuk Dániából Svédországba induljon
Bevándorlók egy csoportja várja, hogy vonatuk Dániából Svédországba induljon



Az Európai Unió országainak belügyminiszterei hétfőn találkoztak, hogy megvitassák Juncker javaslatát. Nagy Britannia bejelentette, hogy 20,000 szíriai menekültet hajlandó befogadni öt év leforgása alatt a  menekülttáborokból.

Dánia határait az elmúlt hét során 3,000 menekült lépte át, azonban többségük minden bizonnyal Svédország felé tart, ahol melegebb fogadtatásban reménykednek. Az ország megpróbálta az EU-s szabályok betartásával egyesével regisztrálni a menekülteket, és részlegesen lezárni határát Németország felé, de miután kiderült, hogy a dán rendőrség képtelen kezelni a helyzetet, szabad utat engedett a bevándorlóknak.   

Dániában 2014 során 14,000 kértek menedéket, a várakozások szerint ez a szám idén 20,000 fog emelkedni. Svédország ezzel szemben a múlt évben 80,000 menekültet fogadott be, és idén is ugyanennyi, újabb menedékkérőre számítanak.  

Szükséges flash lejátszó telepítése

Get Adobe Flash player

Impresszum