2018. április 21., szombat: Konrád napja

Sabin Gherman: Baj van, elvtársak! Sohasem voltunk ennyire lent!

Románia nem érdemli meg a Centenáriumot. Miféle Erdély? miféle Moldva? miféle Vlachia? Sabin Gherman írása.

Egy hét sem telt el a harmadik kormány felállása óta és máris látható a terv: a Teleormanból érkezett és kormányfővé kinevezett hölgyemény lesz felelős a nyugalom fenntartásáért, miközben Dragnea bandája belematat az igazságszolgáltatás törvényeibe és a nemzetbiztonság alapjaiba. Az a sietség, mellyel a teleormani alak tálibjai előálltak agresszív kijelentéseikkel, Tăriceanu eszement agyszüleménye mind-mind ugyanazt jelenti: abszolút hatalmat akarunk, az állam a mienk kell legyen, következményektől függetlenül, ezzel párhuzamosan pedig a kormány felől nemzeti megbékélési nyávogás hallatszik.

Eddig azt hittem, hogy a börtöntől való rettegés az egyetlen motor, most látható, hogy ez a félelem új törzseket növesztett, mint egy influenza: ez egy Iliescu eredeti demokráciája eszméjére összetákolt terv – annyi különbséggel, hogy a vén bolsi szerencsétlen naiv volt. Ez a banda a világ egyetlen részére figyel, az autokráciákra, és maximális cinizmussal használja ki egy világos, alkuk nélküli, határozott szabályokkal rendelkező rendszer igényét. És itt lépnek ők közbe: gyarmat leszünk, az idegenek nem a románok javát akarják, a multik, melyek… bla-bla-bla. Mit javasolnak?

Olyan rendszert, melyben a nép bosszút áll és boldogan újra megnyugszik, hogy ügyes politikusaik megtalálták a bűnösöket: „Túl sok van az Európai Unióból!”.

Az igazságszolgáltatás, a titkosszolgálat és minden még nem az ellenőrzésük alatt álló dolog elleni támadás a következő lépésük – és meg fogják tenni; azt hiszem, túl sok kötelezettség terheli őket ahhoz, hogy még visszatáncolhassanak.

Nem hiába ment Iohannis Brüsszelbe és nem hiába álltak elő annyira meredek kijelentésekkel az európai hivatalosságok. Az a veszély fenyegeti Romániát, hogy Európa legelmaradottabb országa marad, az autokrata önhittség vlach hagyománya szerint. A szocialisták a pedagógusok szemébe hintett porral fognak zsonglőrködni és hét bőrt fognak lenyúzni a magánszférában dolgozókról; a pénzt pedig nem autópályákra, iskolákra, öntözésre fogják költeni, hanem azokra az alamizsnákra, melyekkel a kormányfő hölgyemény nyugalmat vásárol.

Ha Dragnea és Tăriceanu bértapsoncai legalább egy napot eltöltenének az Európai Unióban, akkor vagy kitépnék a hajukat, vagy tetvészkednének, mint a majmok: Nyugaton is vannak gondok, ott is keresni kell a munkát, ott is azt gondolja az ember, hogy nagyobb bért érdemelne. Annyi különbséggel, hogy ott biztos lehet abban, hogy senki sem fogja a visszájára fordítani az országot, mint egy kesztyűt. Állandóan Magyarországgal példálózgatnak, mert ez jól hangzik a Centenáriumban.

De elvtársak: Magyarországnak olyan autópálya-hálózata van, amiről mi még csak nem is álmodozhatunk,
az egyetemi kollégiumok és a kórházak luxusszállodák az itteniekhez képest, a magyarok minden darab földet és minden patakot képesek voltak bevonni a mezőgazdaságba és az idegenforgalomba. És van még valami, tapsoncok: ha egymásnak esnek a politikai nagykutyák, akkor azt ott fent, a saját köreikben teszik – az egyszerű magyar ugyanúgy elmegy a munkahelyére, nem tűnnek el sem az autópályák, sem az egészségügyi rendszer, sem a Balaton. Szitkozódik, de nem lesz oda a kocsija tengelye és a kórházakban sem szed össze valamilyen fertőzést. Nálunk viszont, amikor veszekedés van a nagypolitikában, az egész szar a mi fejünkre hull; mi viseljük el a bogarakat is a kórházakban és (ha vannak) a XX. századi tankönyveket, a földutakat. Ha aszály van, a magyarok beindítják az öntözést; mi papot hívunk kántálni. Messzebbről, Csehországból, Szlovéniából nem mondok példákat, mert ránk jön a sírás…

Erről van szó, azokról a vonatokról, melyekről Románia száz éve rendre lemarad. Valójában ellopják a szerelvényeket, ahogy a zsebmetszők a pénztárcát – csakhogy ezek a tyúktolvajok börtönbe mennek, míg a politikaiak nem.

Annak alapján, amit Dragnea bandája csinál, arra gondolok, hogy ez az ország egyre közelebb kerül saját történelmi ideje végéhez. Az utolsó nagy emberek Coposuval, Raţiuval, Mihály királlyal eltávoztak. Mit kezdjünk most? Söpredék – rakd csak be a reálgazdaságba ezeket a politikából élőket és egy hónapon belül éhen halnak. Vedd el a befolyásos ismerőseiket és egy-kettő a sarokra kerülnek koldulni. Igen, a szégyenpadban ülők vezetnek minket, akik kiröhögtek, ha jobb jegyért tepertél, akik lestrébereztek, ha könyvet olvastál a nagyszünetben. Románia sohasem volt ennyire lent, sohasem volt példa arra, hogy a románok közül a legkapzsibbak és legaljasabbak vezessék ezt az országot. És ha a Centenárium alkalmából ezek Románia jelképei, urai, akkor ez azt jelenti, hogy Románia nem érdemli meg a Centenáriumot; miféle Erdély? miféle Moldva? miféle Vlachia? És mostantól kezdve, Isten segíts, hogy megmenthessük, ami még menthető!

Sabin Gherman

[Forrás: Főtér, Glasul Hunedoarei]

CÍMKÉK

Hozzászólások

Wordpress (0)
Disqus ( )