Alternative content

Get Adobe Flash player

Valtteri Bottas, a világbajnok Mercedes istálló finn pilótája nyerte a Forma–1-es Brazil Nagydíj szombati időmérő edzését, amelynek elején a negyedik vb-diadalát két hete bebiztosító brit Lewis Hamilton a gumifalnak csapódott.



A 28 éves Bottasnak az idén – és pályafutása egészét tekintve is – ez a harmadik pole pozíciója. A rajtrácson a második helyet a négyszeres vb-győztes Sebastian Vettel, a Ferrari német versenyzője foglalja majd el, míg a harmadik pozícióból Kimi Räikkönen, a Ferrari finn pilótája indul.

Hamilton az időmérő edzés első szakaszának elején megcsúszott az egyik kanyarban, és a gumifalba csapódott. A friss négyszeres világbajnok nem sérült meg, de a versenyautója összetört, így nem tudta folytatni a kvalifikációt. Hamilton ugyanakkor nem a 20., utolsó, hanem a 18. helyről kezdheti meg a felzárkózást a vasárnapi futamon, mivel a Toro Rosso mindkét pilótája, a francia Pierre Gasly és az új-zélandi Brendon Hartley 10–10 helyes rajtbüntetést kapott, így ők ketten foglalják el az utolsó két rajtkockát.

A Brazil Nagydíj vasárnap – erdélyi idő szerint – 17 órakor kezdődik Sao Paulóban. 

[MTI]

Szükséges flash lejátszó telepítése

Get Adobe Flash player

Impresszum