Alternative content

Get Adobe Flash player

A magyar női kézilabda-válogatott 25–22-re kikapott Svédország csapatától a németországi világbajnokság B csoportjának második, vasárnapi fordulójában.



A svédek kemény védekezéssel, a magyarok – Görbicz Anita és Kovacsics Anikó révén – két kihagyott büntetővel kezdték a találkozót (1–3). Javuló védekezésének, Bíró Blanka védéseinek, illetve Klivinyi Kinga három góljának köszönhetően fordított a magyar válogatott, amely ekkor vezetett először a világbajnokságon (5–4).

Klivinyi csapattársa, az Érd színeiben szintén a magyar NB I-ben szereplő svéd Jamina Roberts is remekül célzott, a 15. percben mindketten négy találattal rendelkeztek.

Támadásban pontatlanná váltak a magyarok, emberelőnyben sem tudtak elhúzni ellenfelüktől, majd mivel tíz perc alatt csak egyszer találtak a hálóba, Kim Rasmussen szövetségi kapitány időt kért, mert ismét a svédek kerültek előnybe (7–9).

A skandinávok kapusa, Johanna Bundsen is remekül védett, de mivel Kovács Anna értékesítette a megítélt büntetőket, és közben sikerült átvészelni egy emberhátrányt, a magyar válogatott a szünet előtt egyenlített (11–11).

A második felvonás elején sem találta a svéd védekezés ellenszerét a magyar csapat, ezért Rasmussen alig több mint öt perc után időt kért. Jamina Roberts és Isabelle Gulldén góljaival először volt három találat a különbség a csapatok között (12–15).

Nem volt olyan időszak, amikor a magyarok védekezése és támadójátéka egyszerre jól működött volna, ráadásul Gulldén hétmétereseivel tovább növelte előnyét Svédország (15–19). Bíró Blanka továbbra is bravúrokat mutatott be, de az ellenfél kapuja előtt csapattársaiból hiányzott a bátorság, a határozottság és a lendület. Schatzl Nadine találataival tartotta magát a válogatott, de mivel nem tudta csökkenteni a hátrányát, a második mérkőzését is elveszítette.

A mezőny legeredményesebb tagja Gulldén volt hét góllal, Roberts hatszor talált be. A meccs legjobbjának – a norvég–magyar találkozóhoz hasonlóan – ezúttal is az ellenfél kapusát, Johanna Bundsent választották. A magyar szövetség statisztikája szerint a két csapat 26. alkalommal találkozott egymással, 18 magyar győzelem és négy döntetlen mellett ez volt a negyedik svéd siker.

[MTI]

Szükséges flash lejátszó telepítése

Get Adobe Flash player

Impresszum