„Besszarábia a Romániáé, a Székelyföld pedig nem létezik!” – hangzott el talán milliomodszor, ezúttal Diaconu úr szájából abból az alkalomból, hogy az Amerikai Egyesült Államok bukaresti nagykövete az ugyancsak nem létező székely zászlóval fotózkodott Sepsiszentgyörgyön. S most zeng a magasság, szárnyal a hisztérikus felháborodás a demokrácia megsértéséért, a román belügyekbe való beavatkozásért a bukaresti nagyok ajkáról.



Megáll az ész! Íme, most – hála ostobaságuknak – a világ színe elé is kikerülhet, hogy a hivatalos román álláspont szerint – mely a gyűlöletet választotta politikája alapjául – egy több ezer éves nép, a székelység nem létezik. És ennek a több ezer éves népnek a földje – a Székelyföld – ugyanúgy nem létezik. Egyetlen román „gyártású” térképre sem íratik fel, s amikor jó évtizeddel ezelőtt politikusaink egy választás előtt – mert nekik is csak választások előtt van effélére merszük – kitették a Székelyföld-táblát, azt a hatóságok azonnal eltávolították Háromszék megye bejáratától. És mintegy fél évvel ezelőtt jött a hír, hogy a bíróság elutasította a Székelyföld Turizmusáért Egyesület bejegyzését is ugyanezzel a „nyomós” indokkal, hogy Székelyföld nem létezik. S ami nincs, annak turizmusa sem lehet.

De nem létező a nyelvünk sem Romániában. Semmiféle státussal nem rendelkezik. Oly nagy megtiszteltetésről számoltak be jó pár évvel ezelőtt az RMDSZ hírcsatornái, óriási vívmányt értek el: bírósági tárgyaláson jogunk van tolmácsot kérni. Jómagam is tanúskodtam Kézdivásárhelyen olyan tárgyaláson, ahol bírók, ügyész, fel- és alperes, tanúk, mindenki magyar volt – és az ország bölcs törvényei szerint át- és visszaforgatták a nyelvünket ott, a jognak asztalánál. Akkor arra gondoltam, ha történetesen a Zöld foki-szigeten lennék, ott is biztosítaná nekem a „jog”, hogy az anyanyelvemen mondjam el a mondandómat, s kötelesek lennének erre tolmácsot kinevezni. Na de itthon? Nem vívmány ez, ami itt történik, hanem önfeladás. Ott, a jognak asztalánál, amelynél nincs helye a nyelvünknek. 

A közel 700 ezer, mindenféle jogból kirekesztett, „nem létező” székely lakta nem létező földön ennek a 700 ezernek a nyelve sem létezik hivatalosan. Ha a helyi önkormányzatokhoz fordulunk vagy bármilyen hivatalossághoz – közjegyzőhöz, ügyvédhez, városgazdálkodási vállalathoz –, még a településünk nevét sem írják le magyarul. Kovásznán például annyira él „az ország szelleme”, hogy a gyermekek „jogvédelmének” biztosításával megbízott gyámhivatal vezetője nem tud kommunikálni a rábízott gyermekekkel, mert nem ismeri, nem kell ismernie ama gyermekek nyelvét. Ugyancsak velem történt: Magyarországra kellett egy közjegyzővel hitelesített nyilatkozatot vinnem. Gépbe mondtam a magyarnak született közjegyző előtt magyar nyelven a nyilatkozatomat, s nagy meglepetésemre közölte velem: holnapig lefordíttatják, akkor jöhetek az okirat után. De félreértett, mert Magyarországra kell, tehát nem kell lefordítani. Nem úgy van az – így a válasz –, mert ő csak román nyelven adhat ki hivatalos iratot, magyar nyelven csak akkor, ha azt fordítói jogosítvánnyal rendelkező személy „átültette” magyarra. Nesze neked, józanság, nesze neked, egyenjogúság, nesze neked, zseb! Egy magyar nyelvű hivatalos papír Romániában háromszorosába kerül a magyar nyelvűnek, mert ugye a román „alap” az egyszeres, a fordítás, az még egyszeres, s a fordítás hitelesítése a háromszoros költség! Még örüljünk, hogy a közjegyző úr fordítási díj nélkül is hajlandó volt első fokon lefordítani románra, amit magyarul mondtunk el neki!

Törvényerőre emelt ostobaság, törvényerőre emelt gyűlölet. Gyűlölet tárgyai a szimbólumaid. Zászlód, címered. Még az emlékeid is, hogy Népiskola vagy Községháza. Ítéletek születnek ellenük. A prefektusok – a gyűlöletpolitika szolgálatos megbízottjai – végzik a feladatukat. Eltávolíttatják a zászlóidat, az emlékeidet. S erre megvan a „törvényesség” intézményrendszere, mely összeül, és meghozza döntését. 

Hát igen. Így élünk Romániában. Ahol a „kisebbségi jogokat” példaértékűen oldják meg.

Gazda József

[Forrás: Háromszék]
Címkék: Székelyföld
Impresszum