Alternative content

Get Adobe Flash player

Az ember előbb-utóbb mentálhigiénés okokból leszokik arról a szellemi perverzióról, hogy állandó jelleggel figyelemmel kövesse a nemzetellenes, kozmopolita, balliberális sajtót. Amit ugyebár abból a megfontolásból kiindulva olvasott ideig-óráig, hogy tudni kell, mit mond az ellenség. Ezzel együtt nem árt, ha mégis elolvassuk azt, ami szembejön a világhálón és elég fontosnak tűnik.



Mint például a nyomtatott sajtóként csődört mondott, majd a netre költözött, jobb időket is megélt Romániai Magyar Szó portáljának egy szövegét, mely Markó Bélának a Heti Válaszban megjelent interjúját tálalja „kellően” méltatva, történeti kontextusba ágyazva. (Bálint Pataki József: Egy hét magyarságpolitikai írásaiból (2016. december 7-13.))

Nem kívánok az egész szöveggel foglalkozni részletesen, még azzal sem, hogy Markó ismét helyteleníti Magyarország nemzetállami működtetésének gondolatát (miközben magyar embernek inkább az lenne a dolga, hogy hallgasson erről a kérdésről, vagy dicsérje a személyelvű autonómiára épülő magyarországi kisebbségpolitikát), de egy passzust nem tudok érdemi reflexió nélkül hagyni. 

Azt mondja Markó, reflektálva arra, hogy az RMDSZ felengedte a listáira a minap lezajlott választáson az MPP két vezető politikusát: „Mi néhányszor felismertük már az összefogás szükségességét, legutóbb például a 2009-es európai parlamenti választások alkalmával. Őszintén szólva nem övezte nagy lelkesedés az RMDSZ-szen belül, de a választások eredménye a döntés helyességét igazolta: nyolc százalék fölé kúszott a támogatásunk. Az összefogás azonban a továbbiakban nem működött, Tőkés László azonnal szabadulni kívánt az összefogás minden nyűgétől, ott ütött-vágott bennünket, ahol ért.”

Mondja ezt Markó Béla, aki előbb kiszorította módszeresen az RMDSZ-ből azokat, akik ragaszkodtak a hivatalos program legfontosabb célkitűzéséhez, az autonómiához, majd 2004-ben elnöke volt annak a pártnak, mely sikerrel akadályozta meg az ellenfél, a Magyar Polgári Szövetség választásokon való indulását. 

2008-ban pedig olyan megalázó feltételeket támasztottak az MPP-vel való összefogás megkötésének ügyében, hogy azt csak visszautasítani lehetett. 

Ezek után jött a 2009-es ajánlat arra nézve, hogy Tőkés László vezesse az RMDSZ Európai Parlamenti listáját, egy szélesebb, részletesebb autonómiaelvű egyezség keretében. Ez pedig abból fakadt, hogy két évvel korábban, 2007-ben Tőkés László függetlenként bejutott az Európai Parlamentbe, és Székelyföldön egymaga több szavazatot szerzett, mint az RMDSZ listája. Ettől rettent meg az RMDSZ vezetése és ezért ajánlotta fel Markó Tőkés Lászlónak az RMDSZ listájának első helyét. Eddig rendben is voltánk; mondjuk azt, hogy Markóék az erőből értettek, annak hatására jött a „felismerés”. A politikában az erőt nem kis mértékben a szavazatok jelentik, Tőkés Lászlónak pedig 2009-ben elég szavazata volt ahhoz, hogy ha be nem is jut ismét függetlenként, de az RMDSZ kibukjon az Európai Parlamentből. (Ahol ugyebár nincs kiskapu, nincs 6:3-as szabály, vagy mint legújabban, négy megyés szabály – ha nincs meg az 5%, a szervezet kiesett. Hogy a küszöb, mint intézmény oligarchisztikus és antidemokratikus, az más kérdés, tény, hogy Brüsszelben nem tekintik nemzetbiztonsági kérdésnek az RMDSZ parlamenti jelenlétét, mint ahogy Romániában teszi azt a bukaresti hatalom.)

A probléma ezek után következik. 

Mert amit Markó állít, az egyszerűen valótlanság. Nem csúsztatás, torzítás, hanem rágalmazás, fekete propaganda. S nem is elsősorban arról beszélek, hogy az elvszerű és jogos bírálatot nevezi Markó „ütésnek-vágásnak”. Ez belefér.

Hanem arról, hogy Tőkés László egyáltalán nem akart „szabadulni az összefogás nyűgétől”. Sőt, szorosabbra kívánta azt fonni, éppenséggel az RMDSZ-program, az autonómiáért való közös cselekvés mentén. Partner volt a Székely Önkormányzati Nagygyűlés közös megszervezésében, és partner lett volna az előremutató kezdeményezés folytatásában is. Mert ebben állt a gyakorlati politika síkján „az összefogás nyűge”, meg persze a folyamatos egyeztetésben. Az RMDSZ úgy indította az elnökválasztáson Kelemen Hunort, hogy nem egyeztetett ebben a kérdésben állítólagos szövetségesével, az EMNT-vel. Mindezeken túl, mihelyt felhangzottak a szirénhangok Bukarestből, az RMDSZ sietett kormányra 2010-ben, és el volt felejtve mind az önkormányzati nagygyűlés, mind a nagygyűlés nyilatkozatának aláíratása az RMDSZ polgármestereivel és tanácsosaival.

Az RMDSZ volt tehát az, mely lerázta magáról az összefogás nyűgét. 

Markó tehát nemcsak valótlanságot állít, hanem a valóság fordítottját. 

Ez az ideáltipikus esete annak, amikor a tolvaj kiált fogdmegért.

Borbély Zsolt Attila

Szükséges flash lejátszó telepítése

Get Adobe Flash player

Impresszum