Alternative content

Get Adobe Flash player

2017. november 2. / 16:20

Legyünk már észnél, magyarok!

Minden a médiától függ. Mivel pedig az emberek döntő többsége nem törekedik arra, hogy véleményét minél több irányból érkező forrás alapján fogalmazza meg, az emberek többsége többnyire azt is gondolja, amit a médiát uraló politikai közösség megfogalmaz, sugalmaz, tálal neki.



Tökéletesen felismerte ezt a Fidesz is, amelyik tanulva a 2002-es bukásból, elképesztő anyagi és emberi erőforrásokat ölt abba, hogy ledarálja a magyar médiát.

Miután ez megtörtént, a saját szempontjukból teljesen érthető politikai pragmatizmussal közvetítik a választók felé szerte a Kárpát-medencében, hogy minden, amit a Fidesz tesz, az jó, és minden, amit az ellenzék tesz, javasol, az rossz.

A kormánypártok ma gyakorlatilag egyetlen dolgot kínálnak a magyar választóknak: megvédik őket a tömeges migrációtól. Teszik ezt Brüsszel ellen, Soros György ellen, és teszik ezt minden magyarországi ellenzéki párt ellen, sugalmazva azt, hogy ők is a migráció pártján állnak.

A háborús pszichózisba az is belefér náluk, hogy a déli határzárat egyébként jóval korábban javasló Jobbikot egy kalap alá vegyék ebből a szempontból a balliberális ellenzékkel. Arról már nem is beszélve, hogy a Jobbik a nagyobb védelem érdekében az önálló határőrség visszaállítását is követeli.

A Fidesz által uralt média jóvoltából az a helyzet állt elő, hogy itt, Erdélyben is a migráció elleni harc a téma, ha magyar politikáról van szó. Pedig, van nagyon sok egyéb súlyos probléma az anyaországban, az egészségügytől az oktatáson át a mindezekkel összefüggő tömeges kivándorlásig.

De itt, Erdélyben ez nem téma, ez nem érdekli az emberek többségét, mert nem érinti őket közvetlenül A magyarországi magyarok többségét viszont a mindennapi életükben nagyon is érinti.

És ugyanez igaz fordítva. Sok magyarországi honfitársunk számára Erdély egy romantikus, gyönyörű hely, ahol a mackók járják a hegyeket, ahol mindenki finom pálinkát iszik, ahol góbék ugratják egymást minden nap, ahol jókat lehet inni, dalolni, mert „Szép vagy, gyönyörű vagy Magyarország”, meg Uz Bence, meg Ábel a rengetegben, meg Mátyás király, Csíksomlyó, ezer székely leány stb..

Pedig tudjuk, hogy itt is mennyi mindennapi gondot kell leküzdeni, hogy egy-egy terített asztal mögött mennyi keserves munka, vesződés, a megmaradásért vívott évszázados küzdelem húzódik meg.
Észnél kell lenni minden magyar embernek szerte a Kárpát-medencében. Fel kell ismernünk, hogy ha rövid távú politikai érdekek oltárán feláldozzák a magyar-magyar kapcsolatokat, he felülünk a hergelésnek, akkor ennek a nemzetnek hosszú távú gondolatokkal már nem kell fárasztania magát, mert észre sem veszi, és szépen felszámolja önmagát.

Mementónak marad majd egy kis drótkerítés a déli határon, Erdély magyarsága pedig kollektív Bözödújfalu sorsára jut.

Egymás nélkül nem megy! Mert „Együtt erő vagyunk, szerteszét gyöngeség.”

[Csíki M. Zoltán]

Szükséges flash lejátszó telepítése

Get Adobe Flash player

Impresszum