Alternative content

Get Adobe Flash player

Függetlenül attól, hogy melyik magyarországi politikai közösség a szimpatikusabb az ember számára, az megállapítható, hogy az anyaországi közbeszéd színvonala siralmas. Ezzel kapcsolatban több kérdést is érdemes feltenni, amire a válaszokat keresve esetleg közelebb kerülhetünk a megoldásig.



Van-e felelőse ennek a helyzetnek? Ha igen, akkor abban kinek mennyi a része? A tragikusan alacsony színvonalú politizálás kinek kedvez, és ha kedvez, akkor hogyan?

Szinte minden pártnak megvannak azok a politikusai, az adott politikai közösséghez köthető véleményformálói, akik gondolataikat, meglátásaikat időnként az elvárható, de legalábbis korábban megszokott kereteket áttörve fogalmazzák meg. Nincs is ezzel semmi baj, sőt, nagyon is van helye a világos beszédnek a már szinte betegesen túltolt politikailag korrekt világban.

A személyeskedő vádaskodásoknak viszont semmilyen körülmények között nem szabadna felszínen maradnia. Azért mondom, hogy ott maradnia, mert sajnos már felszínre tört, ami pedig a helyzetet súlyosbítja, hogy mindez elválaszthatatlan Orbán Viktortól. Ugyanis éppen a miniszterelnök volt az, aki a pártja médiája által elkezdett személyeskedés élére állt akkor, amikor a Terry Black nevű gőzösön átvette az irányítást a kapitányi hídon, és saját maga kezdte el módszeresen buzizni Vona Gábort, a Jobbik elnökét.

Hogy mindez nem csak valamiféle hirtelen felindulásból elkövetett bunkóság volt a részéről, hanem egy jól megtervezett akció kiindulópontja, de legalábbis kulcsfontosságú mérföldköve, az egészen biztos.
Ne legyenek kétségeink: kommunikáljon bármit is a Fidesz, látszódjanak bármilyen magabiztosnak is, már-már nagyképűnek a párt politikusai, ők is pontosan tudják azt, amit egy friss kutatás megállapított a napokban: ők a legelutasítottabb párt Magyarországon.

Ez azt is jelenti, hogy a 2018-as tavaszi választás megnyeréséhez nekik azt kell elérni, hogy a jelenlegi táborukat megpróbálják egyben tartani, egyúttal – és ez legalább olyan fontos – minél több választópolgárnak elvegyék a kedvét attól, hogy részt vegyen a választáson.

Éppen ezt a célt szolgálja a Fidesz kommunikációs stratégái által felírt győzelmi recept: egyrészt szavazóik megtartását a szolgálja a háborús pszichózis, a külső (Soros, Brüsszel) és belső (mindenki, aki nem a Fidesz-KDNP) ellenségek ellen vívott harc felmutatása, másrészt pedig a gyomorforgató személyeskedéssel azt akarják elérni, hogy az emberek a magyar belpolitikától megundorodva ne menjenek el szavazni jövő tavasszal.

Ha ezt sikerül elérniük, ha alacsony lesz a részvétel, akkor a kormánypártok mintegy másfél-két milliós bázisa sokkal többet, konkrétan újabb négy évet érhet nekik. Ennek megfelelően két dolog várható a következő szűk öt hónapban: fokozódó (ál)háborús uszítás és nyakló nélküli személyeskedés.
Kérdés, hogy nem lőnek-e túl a célon? Mert ha igen, akkor fordított hatást érhetnek el: a választók mérlegelik, hogy melyik párt a legerősebb kihívó, melyik egyéni választókerületben ki a legesélyesebb nem fideszes jelölt, és csak azért is elmegy szavazni.

Csíki M. Zoltán
Impresszum