Alternative content

Get Adobe Flash player

2017. december 6. / 19:28

A zselé uralma

„Mi, kommunisták, különös emberek vagyunk, különös anyagból vagyunk mi gyúrva” – mondta állítólag a Dzsugasvilinek indult Sztálin, Lenin temetésén. És milyen igaza volt. A káder ugyanis nem vész el, csak átalakul, és földhözragadt világszemléletével fojtogató zselészerű anyagként beterít korokat, rendszereket, államformákat, a maga képére és hasonlatosságára igyekezve alakítani mindent.



Az adventi időszakban az ember gyomra a szokásosnál is kevésbé veszi be a politika mocskát, talán azért is, mert éppen elég sok ilyen jellegű szenny felgyűlik az emberben az év során, és erre az időszakra már megtelik a lelkünk a sok hazugsággal, trükkel, ármánnyal, aljaskodással. Ha viszont arra kényszerülünk, hogy napi szinten figyeljük a sajtóban az „eseményeket”, az évnek erre az időszakára is jut bőven olyan anyag, amitől elundorodhatunk.

Itt van mindjárt december elseje, amely nap körül mindig nagy a felhajtás, és amely nap természetszerűleg jobban érinti az erre érzékeny, „határon túlra szakadt” erdélyi, partiumi magyart, főleg azért, mert a román politika szélsőségei (úgy 95%) ezen a napon többnyire az ő rovására szoktak hazafit, nemzetmentőt, országegyesítőt és egyebet játszani. Ezt valahogy meg is szoktuk már, lepereg rólunk, a Noua Dreapta nevű gittegylet székelyföldi bohóckodásai sem érdekelik már a kutyát sem ezen a napon. Van viszont valami, ami még megüti az ingerküszöböt, az az eset, amikor a sajátjaink, hivatott vezetőink akarnak katolikusabbak lenni a pápánál, vagyis december elsején románabbak a románoknál.

A szellemi példakép
A szellemi példakép


Mert van ilyen, több mint hinnénk. Elég megnézni, hol és hogyan ünnepelte Erdély elszakítását Magyarországtól a Bihar megyei Margitta (a lakosok 45%-a magyar) polgármestere, az RMDSZ-es Pocsaly Zoltán. Az ember felteszi magának a kérdést, vajon mikor volt őszinte, akkor, amikor egy magyaroknak gyászos emlékű napon mondott „ünnepi” beszédet, vagy akkor, amikor a magyar állampolgárságot felvéve hűséget esküdött a magyar hazának, és azt nyilatkozta, hogy bár sohase történt volna meg a trianoni diktátum? Vagy pártbéli társa, Nyakó József, Mihályfalva (a lakosok 85%-a magyar) polgármestere mikor volt őszinte, akkor, amikor az általa vezetett hivatal megszervezte az Érmellék fővárosában megszállásunk „megünneplését”, és ott beszédet mondott a békés egymás mellett élésről, (mintha a tolvaj és a meglopott, az erőszaktevő és áldozata békésen élhetne egymás mellett)a kölcsönös tiszteletről? Vagy akkor, amikor a magyarsághoz való hűséget, a helytállást emlegette különféle magyar ünnepségeken? Vagy esetleg akkor volt a legőszintébb, mikor még 2012-ben levelet írt Orbán Viktornak, amiben kifejtette, hogy miért káros, és magyarok közé éket verő a Demokrácia Központok intézményi hálózata? Vagy akkor lesz igazán őszinte, mikor esetleg megköszöni a pénzt, amit a mindenkori magyar államtól nyer majd el a város, mondjuk egy pályázaton?

A politika mocskos dolog, szokták mondani. Tájainkon ez különösen igaz, mert érdekképviseletünk, közéleti „nagyágyúink” gerince valami különös, zselészerű anyagból van, ami lehetővé teszi, hogy ha szükséges kommunistábbak legyenek Marxnál, magyarabbak Horthy Miklósnál, románabbak a legsovinisztább betelepített románnál, vagy éppen olyan „legek” amire megélhetésük, hatalmon maradásuk és földhözragadt világnézetük továbbadása szempontjából éppen szükség van. A zselé uralma ez, és mivel fejétől bűzlik a hal, a társadalom erre fogékony rétege az ő példájukat követve akar feljebb vergődni, érvényesülni, „valaki” lenni. De csupán annyit érnek el, hogy ők is hozzáteszik a magukét az általános elértéktelenedéshez, a szavak, eskük és ígéretek inflációjához, ezzel emberségünk és magyarságunk válságához. A rossz példa is követhető példa ugyanis, és lassan már csak rossz példa kap teret. Ha hagyjuk.

Barta Béla

Szükséges flash lejátszó telepítése

Get Adobe Flash player

Impresszum