Alternative content

Get Adobe Flash player

2018. január 9. / 15:12

Autonóm bohóckodás

Kevés olyan politikai jellegű kifejezés van, amely annyira elhasználódott volna, mint az autonómia. Az erdélyi magyar politika szereplői pedig nem sokat tesznek azért, hogy ez a kopottság ha nem is tűnik el, maga a kifejezés legalább érthető, emészthető tartalommal telítődjön. Az átlagember szemében ugyanis leginkább bohóckodásnak tűnik minden, ami az autonómia fogalmával kapcsolatos.



„Közös állásfoglalást írtak alá az autonómia-elképzelések összehangolásáról”, „Megmaradásunk záloga az autonómia”, „Az autonómia elfogadhatatlan, és nem alku tárgya”. Íme néhány a sajtóban fellelhető cím a szóban forgó fogalom köréből, amit ha egy átlagos műveltségű ember elolvas, ért is meg nem is. Érti, mert halvány vagy nagyon is határozott elképzelése van arról, mi is az az autonómia. És nem érti, mert szinte biztos, hogy nem azt érti az autonómia fogalma alatt, amit a politikusok értenek. Ez nem csoda, hiszen a politikusok sem értenek egyet a fogalom meghatározásában, abban pedig végképpen nem, hogy hogyan kéne ezt az erdélyi, partiumi magyarok mindennapjaira rávetíteni, miért jó az nekünk? Ez az, amiben nem sikerült konszenzust találni majd harminc esztendő alatt az „érdekképviselet” fősodrában maradt (RMDSZ), onnan kivált, majd oda visszatalált (MPP), vagy a megoldásokat egész más utakon kereső (EMNP) magyar politikai táborok képviselőinek.

Naponta elhangzik az a kifejezés, hogy autonómia egy-egy erdélyi magyar politikus szájából. Gumicsont és csodafegyver ez egyszerre. Legitimációs eszköz, hiszen amíg nincs „autonómia” – legyen az bármi – addig ugye az apátlan anyátlan árva magyar nemzetrésznek szüksége van az érdekképviseletre, amely jól megmondja, beterjeszti, aláírja, felterjeszti és kiharcolja. De mit is? 1989 óta sok kanyar és vargabetű után eljutottunk oda, hogy a három magyar párt leült egy asztalhoz, és kinyilatkoztatta, jó lenne nekünk az autonómia. Mert a szándékot ki kell nyilvánítani, fel kell mutatni a román többség számára mi az, amit akarunk, és a többi. Hát kérem szépen, eddig mit tetszettek csinálni? Szép dolog a szándék, de ha azt sem tudjuk megmagyarázni a sajátjainknak mit is akarunk elérni (tízből kilenc erdélyi magyar hallott az autonómiáról, és tízből kilenc nem tudja mi az), azt pedig végképpen nem, hogy hogyan, milyen úton-módon, akkor mit ér az egész „autonómiaharc”? Közben pedig sok százezer magyar honfitársunk kivándorolt, meghalt, asszimilálódott.



Azt láttuk, mit ért el az RMDSZ a rendszerváltozás óta. Azt is tudjuk mit ér az, ha egy MPP képviselő benyújt egy autonómia tervezetet a bukaresti parlamentben. Az is világossá vált, milyen az, ha egy amúgy kidolgozott és világos autonómiakoncepciót képviselő szervezet a budapesti támogatás ellenére sem kap elég szavazatot ahhoz, hogy meghatározó szava lehessen az erdélyi magyar politikai prérin. A kérdés már csak az, hol az a kitörési pont, egyáltalán létezik-e, amely mentén el lehet jutni a hőn áhított autonómiához? Van-e akarat, tömegbázis, világos, közérthető koncepció, és legfőképpen konkrét kézzelfogható erő, szövetséges, amely segít megvalósítani, a gyakorlatba ültetni azt? Mert ha nincs, akkor az egész autonómia körüli felhajtás pontosan az, aminek az emberek a tévében és a sajtó többi részében látják: nadrágos emberek fontoskodó semmitmondása, autonóm bohóckodás. Az önjelölt vagy választott képviselőinknek ezekre a kérdésekre kellene sürgős választ adniuk, amíg van kinek válaszolni, és amíg egyáltalán bárkit érdekel a kérdés. Vigyázó szemünket a délvidéki, vagy felvidéki véreinkre vetve ugyanis nagyon jól látható, hogy autonómiázó szájkarate nélkül, és azzal együtt is pont ugyanolyan jól el lehet fogyni és asszimilálódni.

Barta Béla

Címkék: autonómia, MPP, RMDSZ, EMNP
Impresszum