Alternative content

Get Adobe Flash player

Nem csak a küszöbén állunk, hanem a jelek szerint be is következett, amitől annyira féltem az elmúlt néhány évben, s ami hihetetlenül felpörgött az elmúlt néhány hónapban. A trianoni határokon belül élő, illetve azon kívül rekedt magyar emberek közötti lelki, szellemi szakadék olyan széles és olyan halálosan mély, amelyet látva nem tudom, van-e még visszaút. S ha igen, akkor mikor és hogyan.



A magyarországi Republikon Intézet legfrissebb közvélemény-kutatása szerint az anyaországi magyarok döntő többsége elvenné a szavazati jogot külhoni nemzettársaitól. A teljes népességnek mindössze 21 százaléka támogatja a határon túli magyarok szavazati jogát. 71 százalék nem támogatja, 40 százalék egyenesen meg is vonná a szavazati jogot.

Ez az adat pedig nagyon könyörtelenül leszámol azzal a tévképzettel, amit Erdélyben is sokan magukévá tettek, hogy „vannak a jók, a nemzetiek, az igaz magyarok, a fideszesek, akik támogatják a mi szavazati jogunkat”, illetve van „Mindenki más ellenünk, akik ebben a kérdésben beálltak a hazug Gyurcsány mögé, akik el akarják venni a szavazati jogunkat”.

Nincs ilyen! Nem minden fideszes nemzetben, Kárpát-medencében, összmagyarságban gondolkodó hazafi, és nem minden ellenzéki szemét hazaáruló. Itt az ideje szakítani ezzel a hamis nemzetfelosztási szemponttal, mert borzasztóan kártékony.

Ugyanis a Republikon Intézet a napokban nyilvánosságra hozott egy másik kutatást is. Ezek szerint a teljes népességen belül a kormánypártok támogatottsága 34 százalék. Ugye értik, mit jelent egymás mellé téve ez a 21, illetve a 34 százalék?

Azt, hogy sok anyaországi kormánypárti szavazó annak ellenére nem ért egyet a külhoniak szavazati jogával, hogy tudják, azok döntő többségben az általuk támogatott Fidesz-KDNP-t támogatják. De az, hogy idáig fajult a helyzet, már rég nem annak a nagyon leegyszerűsített kérdéskörnek az eredménye, hogy aki nem Magyarországon adózik, az beleszóljon-e szavazatával a magyar belpolitikába vagy sem. Ez annak köszönhető, hogy a Fidesz politikáját elsősorban nem a hosszútávú, következetes nemzetstratégiai szempontok határozzák meg, hanem kizárólag az, hogy így vagy úgy, de mindenáron (ez kulcsszó) hatalmon akarnak maradni 2018 április 8-a után is. Ezért adták meg a korábban Martonyi János külügyminiszter által megvalósíthatatlannak tartott kettős állampolgárságot. Ezt pedig az anyaországon belül is pontosan látják, és összekapcsolják a Fidesz többi, hatalomkoncentrációs lépésével.



Meggyőződésem, hogy ha a Fidesz-kormány Magyarország anyagi erőforrásait nem ilyen gátlástalanul pumpálná be a hozzájuk baráti és családi szálon is kötődő cégekhez (egy példa: Orbán Viktor barátjának, Mészáros Lőrincnek 2010-ben még csak 2 cége volt, ma pedig már 203 van), ha ez nem szúrná ennyire több millió anyaországi választó szemét, akkor nem lenne ilyen magas a határon túli szavazati jog elutasítottsága sem. 

Mert ez a nagyon szomorú arány jórészt a Fidesznek szól. Ami oda is vezet, hogy például az anyaországiak meg sem próbálják elképzelni, hogy ésszerű felhasználás esetén milyen közösségszervező, hosszútávon minden magyar ember érdekét szolgáló, nemzetmegtartó ereje lehetne az Erdélybe, Kárpátaljára, Felvidékre, Délvidékre juttatott sporttámogatásoknak. Csak az a baj, hogy az gyenge állapotban lévő magyar egészségügy, oktatás mellett is őrült tempóban épülő méregdrága stadionok árnyékában az anyaországiaknak annyi jön le ezekből az ideszánt támogatásokból, hogy „Az Orbán most már Romániában meg Ukrajnában is a hobbijára költi a mi pénzünket, a kórházi várólisták meg milyen hosszúak…” 

Tovább ront a helyzeten a Fidesz-KDNP képviselőinek az az Erdélyben is használatos kommunikációja, amelynek lényege, hogy „Lesz támogatás a jövőben is, de csak akkor, ha mi vagyunk kormányon, tehát szavazzatok ránk!”

Hogy mi lesz áprilisban, nem tudjuk. Hogy örökre nem a Fidesz lesz hatalmon, azt biztos. Ahogyan az is, hogy a magyar megmaradás hosszú távon nem pusztán a külhonba csoportosított anyagi támogatások mértékétől függ, hanem attól, hogy van-e szakadék magyar és magyar között, s ha igen, milyen széles, milyen mély. A tendencia szomorú.

Csíki M. Zoltán
Impresszum